Kanadában 1800 bevándorlót megfosztanak az állampolgárságtól
Az intézkedés többségében olyan személyeket érint, akik hamisított okmányokkal bizonyították: megfelelnek annak a honosítási követelménynek, hogy az állampolgárrá válásuk előtti négy évből hármat Kanadában töltöttek el. A kanadai hatóságok ritkán nyúlnak az állampolgárságtól való megfosztás eszközéhez, tavalyi adatok szerint 1977 óta összesen 66 esetben éltek vele.
Jason Kenney bevándorlási miniszter szerint a kanadai bevándorlási törvények kijátszása nemzetközi szintű iparággá nőtte ki magát. A miniszter úgy vélekedett, hogy az érintettek többsége nem fordul majd bírósághoz, mert általában nem is élnek életvitelszerűen Kanadában, és mert az ellenük felhozott bizonyítékok megalapozottak. Kenney hangsúlyozta, hogy az állampolgárságot hamisító ügynökségek segítségével megszerző emberek általában nem is akarnak Kanadában letelepedni, csak ki akarják használni a státusszal járó ingyenes orvosi ellátás, a támogatott felsőoktatás és a kanadai útlevél nyújtotta előnyöket.
A 34 milliós Kanada tavaly 280 ezer bevándorlót fogadott be.
(c) mti Magyar Távirati Iroda Zrt.
{Az ausztrál bevándorlási törvény is hasonló.}