Az orvosnál

Az orvosnál

Mi fáj?

Varga Kati, Sydney 2008

Kattints ide Az oldalon Self-Help guide opcióját ajánlom onnan pedig a search by body key. Magyarul ugye tudod mi fáj, az alapszavak (kéz fej fül stb stb) még tanfolyamon, iskolában stb megtanulható, de ha nem megy akkor a testrészre kattinva kiiírja. Onnan pedig további egyszerű angolsággal kap segítséget az olvasó annak behatárolására hogy vajon mi baja lehet. Nah az itt előforduló komplexebb szavakat érdemes jól átolvasgatni esetleg kiszótárazni lehet hogy pont a hiányzó “allergiás bőrkiütésem van nem szúnyogcsípésem” angol verzióját lehet majd összerakni. De ugyanígy jó az oldal Health Enciklopedia-ja vagy Common Health Questions (GYIK) része.

A rendelőben

Andi, Brisbane 2007

Ma voltam vérvételen, és úgy érzem meg kell osztanom az élményt. Egy kis családi házikó volt a labor, ez amúgy állami hely, ahol senki sem várakozott rajtam kívül, én sem,, mert egyből behívtak. A szoba, ahol ketten voltunk, a “nővérrel”, aki férfi volt, inkább egy irodához hasonlított, mint kórházi helyhez, halk zene szólt, szóval kellemes volt a hangulat. Az otthoni privát klinikákhoz tudnám hasonlítani. A nagy bőrfotel, amiben ülni kellett, oda volt erősítve, tehát semmi húzgálás meg tologatás, forgás, ilyesmi. Megkérdezte, mikor ettem utoljára, jól vagyok-e, stb. A szúrást nem is éreztem, habár ez már otthon is előfordult néhány nővérrel. Elküldik az eredményt a dokinak. Hogy itt milyen jól vannak megoldva a dolgok és mennyire alulmarad az otthoni szint ehhez képest. És ez nem csak a pénzen múlik, de hogy itt mennyire kedvesek és segítőkészek az emberrel, pedig itt is csak egy vagyok a sok közül, aki az utcáról esik be, nem is fizetek neki semmit zsebbe, szerintem hülyén is néznének rám. És nem esik nehezükre mosolyogni meg megkérdezni hogy jól vagy-e.

Kanga régi bevándorló, Melbourne:

Másról akartam írni, de bikfic keddi (febr.6.) bejegyzése nem hagy nyugodni. Nem a postai része, hanem az orvosi rendeléseken a “besuttyanókról” leírtak. Bevallom, először nem is értettem hogy is van ez, mert igencsak kiestek az emlékeimből a magyarországi módik. Talán azért is, mert az itteni rendelői rendszer olyan egyszerű és nagyszerű, hogy az ember nem is gondolja, mehet ez másként is. Ugyanis a rendelőkben (családi v. körzeti) a váróhelyiségben nemcsak a várakozó betegek vannak, hanem a recepció is, ahol a pult mögött ül vagy ülnek az asszisztensek, akiknél be kell jelentkezni. Ugyancsak az ő részüknél tárolják a páciensek dossziéit, így ha az ember megjelenik (általában kért időpontban, de nagyon sok helyen e nélkül is lehet) kikeresik az “aktát” és előkészítik. Így az előző beteget befejező orvos megjelenik a váróban és felmarkolja a következő dossziét és behívja a beteget. A doki és betege kettesben vannak a rendelőben, nincs nővér, beírónő, asszisztens, cucuska-mucuska, senki más csak ők, hisz ami ott elhangzik az csak a betegre és az orvosra tartozik.

A szakorvosi rendelések dettó így mennek, vagyis első állomás a recepció, de ott csak előre bejelentkezés van és a háziorvos beutalója kell. Szóval ez a rendszer és egyszerűen nincs is alkalma “besuttyani” valakinek, mert mindenki rendben és sorban vár és kerül sorra. Sőt ha csak recept kell, azt telefonon lehet kérni a recepciósokon keresztül, majd miután a doki felírja, személyesen felmarkolni a rendelőben. Igaz néhány helyen ezért is fizetni kell, de sokkal kevesebbet, mint egy vizitért.

Emlékszem anno ezt mind leírtam a férjem nagybátyjának, aki akkor még aktív körzeti és üzemorvos volt, mire visszaírt, hogy szerinte otthon ehhez át kéne az egészet szervezni, tervezni, építeni, pedig így elmondva tényleg jól hangzik. Azóta eltelt 19 év.

Nem biztos, hogy a megszokott a jó

Ebben a blogban egy magyar orvosnő, dr. Szakács Krisztina írja le, hogy Angliában dolgozva milyen barbárnak nézték.

A magyarok hozzá vannak szokva a régimódi, elavult szokásokhoz. Magyar „színvonalú” ellátást szeretnének külföldön, és mivel nem kapják meg, fel vannak háborodva. Közben nem tudják, hogy valójában sokkal jobb színvonalat kapnak.

Az evidence-based (bizonyítékokra  alapozó) orvoslás hódít, amit én szívtam magamba itthon, az egyszerűen nem volt szalonképes kint. Az első fél év Angliában nagyon kínos volt számomra, beláttam, hogy a tudásom valami elképesztően hiányos, több év tanulás után éreztem ezt, pedig igyekeztem itthon minél több tudást felszedni.

Bár vénát szúrni jól tudtam, de a  rögzítést (ún. „sínezést”), toldalék hozzárakását és higiéniai dolgokat nem tudtam jól csinálni. „Bevált magyar” szokások alapján csináltam, úgy, ahogy itthon szinte mindenki csinálja. Ott emiatt az egyik nővér minden rossz szándék nélkül a szemembe mondta: „Ne haragudjon doktornő, de amit és ahogy csinál, az nagyon barbár”. Aztán segített és megmutatta, hogyan kellene kulturált módon csinálni ezt is. Sok ilyen élményem volt, ez csak a jéghegy csúcsa.

A magyarországi higiéniás szabályok, higiéniás gyakorlat egyszerűen botrányos, nemzetközi szinten elfogadhatatlan. Kint nagyságrendekkel magasabb színvonalon működik a gyógyítás emiatt is