Zára, Perth 2013
A 7 éves fiamnak múlt szombaton volt egy altatásos műtétje. Normálisan indult a nap, de némi fájdalomra panaszkodott, úgyhogy biztos ami biztos inkább elvittük a GP-nek megmutatni. Időpontunk nem volt, mégis azonnal fogadtak. A GP megvizsgálta, és mondta, hogy valószínűleg nincs komoly baj, de nyugodtabb lenne ha a kórházban is megvizsgálnák, úgyhogy rögtön továbbküldött a legprofibb gyerekkórházba, az emergency-re, de előtte még külön fel is hívta őket, bediktálta a nevet és papírt is írt, hogy ne kelljen várnunk. A kórházban úgy másfél percet (!) álltam sorban az adminisztráción, közben a gyereket az apjával már hátra is vitték, kapott egy ágyat, kórházi pizsamát, orvost, nővért. Én közben kint kb. 8 perc alatt (!) intéztem el az összes adminisztrációt, 2 különböző ablaknál. A gyereket orvos és sebész is megvizsgálta. Bár elmondták, hogy 99%, hogy nincs komoly gond, és elég lehet némi fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő is, de azért mégis ott van az az 1%, és nem kockáztatnának, úgyhogy irány a műtő. Az orvosok, nővérek is mind halálkedvesek voltak, mindenről korrekt tájékoztatást kaptunk és maximális odafigyelést. Az orvosoknál a kitűzőjükön csak a keresztnevek szerepelnek a Dr. mellett, így sokkal közvetlenebb és kevésbé ijesztő. Műtét után kaptunk egy ágyat az osztályon lábadozni (és minden ágy mellett természetesen hatalmas, kényelmes, ággyá alakítható fotel is van, arra az esetre, ha az egyik szülő is ott maradna a gyerek mellett éjszakára). A nővér adott neki egy fagyit, nekünk meg megmutatta, hol van a konyha, ahol háromféle kenyér és zsemle volt, kenyérpirító, mikró, szendvicssütő, vaj, dzsem, méz, teák, friss gyümölcsök; a hűtőben halomban állt a narancslé, almalé, kakaó, tej stb., a mélyhűtő tele fagyival. Nyugodtan készítsünk neki amit csak kér, ehet még fagyit is ha szeretne. Az altatóorvosa és a sebész is meglátogatta 2x is (nekünk, magyaroknak ez olyan fura, mert ez lenne ugye a borítékozós alkalom, itt meg ez kompletten kimarad. Azért jön, mert őszintén érdekli, hogy hogy van a kissrác)
Amint tudott pisilni, meg menni egy kört a folyosón, már haza is jöhettünk. Mindennel együtt (adminisztráció, vizsgálatok, műtét, fél óra az őrzőben, lábadozás az osztályon) összesen 5, azaz ÖT órát töltöttünk a kórházban.
Ennyi idő alatt Magyarországon egy nyamvadt ultrahangot sem tudtunk volna elintézni, de lehet, hogy még egy sima vizsgálatig sem jutottunk volna el, amekkora ott a káosz. Itt meg vérprofi volt az egész, olajozottan, gyorsan ment minden, le a kalappal előttük.
Ja, és ez a nap úgy kompletten kerek $3, azaz három dollárunkba került, azt sem a kórházban, hanem a GP-nél kellett fizetnünk ($51.30-at számoltak a gyerekre, mivel szombat volt (hétközben bulk billingre megy), és $48.30-at utalt vissza a Medicare).
De voltam már én is kórházban nem egyszer, műtöttek public és private patient-ként is, és nem tudnék semmi rosszat mondani, profin ment minden.
Ildi, Melbourne 2008
Csütörtök délután négykor megérkeztünk a kórházba. Már vártak bennünket, így egy gyors regisztráció után felmentünk a nyolcadikra. Itt egy kétágyas szobába kerültünk, saját fürdővel és vécével. És természetesen egy nyitható fotelággyal, hiszen itt természetes, hogy az anya itt alszik a kisgyerekkel. Szobatársunk egy szerencsétlenül elesett kislány. Hamar össze is barátkoztak a lányok. Közben jött a vacsora, azaz hozták a menüt. Kétféle leves, négyféle főétel, mint sajtos meleg szendvics vagy tésztaféle. Desszert vagy nyolcféle, mint fagyi, puding, pite, stb. És persze innivaló a narancslétől a sovány és normál tejig mindenféle. Kihozták a vacsit és látom, nincs fagyi. Gondoltam, biztosan később hozzák, nehogy kiolvadjon. De nem. Később szóltam, hogy hová lett a fagyi? A néni rám néz nagy szemekkel és hív. Bevezet a konyhába. És körbemutat. Hűtő, a saját cuccoknak. Mélyhűtő, benne sok-sok fagyi, és egyéb apróság. Polc: négyféle müzli, méz, mogyoróvaj, cukor, kávé, tea, kakaó. A közös hűtőben, tej, narancslé, málnaszörp, margarin, pudingok, joghurtok, gyümölcssaláta és még sok más apróság, kenyér háromféle. A konyha felszereltségéhez tartozik a kenyérpirító, szűrt víz, forró és hideg verzióban, mikró. Szekrényben tányérok, poharak, kés, villa, kanál, bőségesen.
Szóval, nem is tudom mit is mondjak. Budapesten az egész osztálynak volt összesen két vécéfülkéje és egy közös zuhanya. A bent alvásért kemény pénzt fizettem és sík hülyének néztek, hogy akár a széken is de bent maradok.
Mindenki mosolyog akkor is ha rossz kedve van, mert gyermek előtt nem lehet rossz kedved. Segítőkészek és kifejezetten megszóltak, hogy miért nem hívom őket, miért megyek ki? Ez az ők dolguk.
Reggel, hagytak aludni, kilenc körül meg jött a reggeli. Kérdés az volt, hogy mit szeretnénk reggelizni. Azaz Arika, mert koszt viszont csak neki van, de annyi marad, hogy én is jóllakok mellette, mit enne. A kis szomszéd sonkás tükörtojást reggelizett mi meg a szokásos pirítóst kértük, kakaóval. Utána egy rövid kis tusolás és meglettünk. Jött a vizit és megtudtuk, hogy este nyolc körül már mehetünk is haza a következő adag gyógyszer után.
Maga a kórház nem nagy szám, csak az emberek és a hozzáállás az. Akárhányszor bejön valaki, mindig kapunk egy mosolyt is. Szóval jól éreztük magunkat. Minden ágy felett tévé csüng, központi belső adóval, azaz a normál előfizetés mentes csatornák mellett van 2-3 saját info és mese csatorna. Hiszen ez egy gyermek kórház. A mese reggeltől este 11-ig megy. Akkor már úgyis minden normális gyermek aluszik.
Ha valahova mennie kell a kis szomszédnak, nem rángatják el, hagyják befejezni aktuális teendőjét és néhány aranyos szóval hívják, ha éppen nem nagyon menne. Mindenki a gyerek érdekeit nézi elsősorban, és persze az a cél, hogy a lehető legkevésbé legyen megrázó a betegeskedés. Ennek érdekében az épület alagsorában van egy könyvtár. És ezzel nincs vége! A könyvtárban van egy játéksarok is, a minden osztályon megtalálható játszószobán kívül, ahol naphosszat foglalkozások vannak a gyerekek számára. Rajzolás, kirakósdi, szójáték és még sok más. Erről természetesen mindent megtudhatsz a saját hírcsatornájukon.
Biztosan kihagyok valami olyat amit még el kellene mondani, de ennyi volt.
A kórházi sulit, a bohóc-doktort és a híres sportolók látogatását kihagyta. Két napba nem is férhetett ennyi minden bele.