A nászút fázis – a lelkendezés kora

Izgatott, lelkes hozzáállás. Az új és a régi között meglévő különbség ekkor még érdekes és szórakoztató.

Pityu írta Sydney-ből 2006-ban:

Sydney marha nagy, de csodás. A környéke nemkülönben. Mármint csodás. Meg marha nagy. Az emberek türelmesek velem, ha nem tudok angolul. Ők se tudnak. Urambocsá tisztelet a kivételnek. Rengeteg a magyar. Eddig jószerivel csak magyar szót hallok nap mint nap. Persze, rokonoknál lakunk és az ő ismerőseikkel találkozgatunk. Lehet, hogy ez relatív. A sörök piszok jók! Hamarább kellett vóna gyünni! Itt nem a Fosters-re gondoltam. A borok is piszok jók! Még a kannás bort is szőlőből csinálják! Hihetetlen! Tékitízi! Ez csak vicc vót! Már dolgozhatnék itt, mint villanyszerelő, csak hát jövő szerdán már rittyenünk át Perth-be. Eddig hepi vogymuk (Nem isa, púr, homu). Maradjon is így!

Tárgyalási vagy ellenséges fázis – a sokk maga

Frusztráció, megzavarodottság, tájékozatlanság, tehetetlenség. A látványok, a hangok, a viselkedések tömkelegét elsöprőnek, nyomasztónak, fárasztónak találod. Régi dolgok új jelentéssel bírnak, a válaszaink nem azt az eredményt hozzák, amire számítunk.

Jocó írja Új-Zélandról:

Gyakorlatilag az összes barátoddal és családtagoddal elveszíted a klasszikus értelemben vett kapcsolatot. Ezenkívül egy csomó más olyan dologról is lemondasz, amit addig olyan természetesnek vettél, mint a levegővételt, és a hiánya csak akkor tűnik fel, ha már kint vagy. Ha tetszik, ha nem: ez így van akkor is, ha az USA-ba mész, meg akkor is, ha Új-Zélandra, vagy bárhova máshova.

Andi, Brisbane 2007

Teljesen kiakasztott, hogy itt vagyunk mar 3 hónapja, eddig semmit sem tudtunk magunktól elintézni, az ember ezt még elviseli 20 évesen, de így 40 felé ez mar igencsak lehangoló.

Ezekkel a helyzetekkel szembesülve az új bevándorló általánosító ítéleteket alkot mindenről, ami ausztrál: – Ezek hülyék. Miért nem úgy csinálják a dolgokat, ahogy jó, hanem úgy, ahogy nem jó?

A másik hozzáállás, hogy az új bevándorló saját magát érzi tehetetlennek.

Anikó, Sydney 2005:

Attól függetlenül, hogy mindenki irtó kedves, meg kenguruk, meg tengerpart, azért ez így valahogy nem az igazi. Csak telnek a napok és nem jutunk előbbre. Nem értjük ezt az egész országot, a szokásokat, a szabályokat, és nincs is kitől megkérdezni. És nincs kivel/kikkel megbeszélni. Lehet, hogy az egész úgy, ahogy van nem ér ennyit…Csak halkan jegyzem meg, hogy mennyivel egyszerűbb lenne venni egy repjegyet és hazamenni!!!

A kultúr-sokk jellegzetes tünetei: frusztráció, a tehetetlenség érzése, az önbizalom elvesztése, düh, idegeskedés, összezavarodottság, visszahúzódás, szerepzavar, gyomorgörcs, fejfájás, fáradtság, az ausztrál kultúra visszautasítása és az óhaza kultúrájának az idealizálása.

András, Melbourne 2008

Hogy mi a legnehezebb? Most, 3 hónap után? Állandóan váratlan döntési helyzetbe kerülsz és főleg ismeretlen helyeken, ismeretlen szituációkban ez nem könnyű. Én most kezdtem egy kicsit kifáradni ebben a témakörben. Térképész létemre akkora eltévedéseket produkálok, hogy nem emberi. Egyszerűen vannak gyorsan hozott rossz döntések. De legyen ez vásárlás, vagy bármi. Lehet, hogy ettől fogunk megerősödni és át is kell élni ezt a katarzist, átváltozást.

Különösen frusztráló lehet az, ha úgy érzed, hogy nem vagy képes jól kifejezni magad angolul vagy ha nem érted, hogy miről is beszélnek a többiek.

Pityu két évvel a kezdeti lelkendezése után már ezt mondja:

20 000 km-rel arrébb költözöl, életmódot, életstílust, barátokat váltasz. Egyszerűen nem tudhatod előre, hogy mi az, ami hiányozni fog. A fene esne bele, az ember mindig azután vágyakozik, ami éppen elérhetetlen! S néha iciri-piciri dolgok hatalmas erővel tudnak hiányozni.

Most van pénzem, jó munkám, megbecsülnek, lépek előre, sohasem hátra. Annyi a fizetésem naponta, mint némelyik otthon maradt haveromnak egy hónap alatt. Nem, nem én keresek sokat – ők keresnek nagyon keveset, sajnos. A baj, hogy nálam a honvágy felülbírálja a reális világnézetemet. S ilyenkor két szék közt vagy – hogy tovább? Mi is az tulajdonképpen, amit akarsz?

Én csak egy sört akarok. A komámmal. Minden hétvégén.

Kati írta Tasmániából:

Ne zavarjon benneteket, hogy nincs kitörő öröm, eufória érzésetek…egy ilyen nagy változás az ember életében jól megdobálja a lelkieket. Én hónapokig limbóban éreztem magam, olyan volt, mintha egy filmben járnék, minden nap új ízek, szagok, benyomások. Igazi sensory overload ). Aztán meg teljesen üresnek éreztem mindent. A sok készülődés, izgalom, tervezés, várakozásnak vége lett. Bejött! Új hosszútávú terveket kellett szőni és míg erre ráhangolódtam, meg kellett siratni is kicsit, amit otthon hagytunk. Beletelik kis időbe az áthangolódás, míg letisztulnak ezek az érzések. Írjatok róla. Biztosan mindőnk másképp éljük meg.

András, Melbourne 2011

A kivándorlás olyan nagy energiát vesz el és oly sok várakozást, stresszt okoz, hogy a sikernél az emberek fellélegzenek. És ez a hiba. Ugyanis amikor a reptéren kilepsz a kenguruföldre, nos ott kezdődik a neheze. És erre kevesen készülnek fel. Ez amolyan, mint a keletieknél a karmatikus változás. Meghaltál az egyik életben és másikat kell kezdened. Jobbat. Minden más lesz. De aki van olyan “magas” szinten, keleti hasonlattal élve, hogy alázattal viselje a nehézségeket, annak sikerülni fog az átalakulás. A többi csak az elsőt pipálja ki, a kivándorlást.