Szandra, Sydney 2013

Az utóbbi időben sokszor kerül rám a sor, hogy a munkahelyen én vegyem fel. Szóval ha csöng a telefon, felveszem, és azt mondom: Üdv, ABC Kft, miben segíthetek? Erre többféle választ szoktam kapni. Van, aki köszön, bemutatkozik, elmondja melyik cégtől telefonál, és aztán megmondja kit keres, vagy mit szeretne. Tehát azért ez is előfordul. Van, aki csak annyit mond: ‘XY ott van?’ Nem mondanám, hogy a második gyakoribb, mert jellemzően azért bemutatkoznak inkább az emberek. De a második is előfordul. Gyakran. Ez már kevésbé ráz meg, mint az elején, de azzal még mindig nem tudok mit kezdeni, amikor próbálom valakiből kiszedni, hogy hogy hívják és hol dolgozik, és egyszerűen lehetetlen. Ilyenkor egyesek kitérő választ adnak, és azt mondják, majd telefonálnak később. Nyilván nem tudják, hogy legközelebb is lehet, hogy én veszem fel a telefont.

Ami a nagyobb cégeknél dolgozókat illeti, velük mindig élmény a telefonálás. Ők általában udvariasak, egész más hangnemben beszélnek, mint azok, akik nem mutatkoztak be. Akik irodában dolgoznak, általában oda tudnak figyelni a vonal túlsó végére, nem úgy, mint amikor valakit a gyártósorról vagy a műhelyből kell kirángatni egy hívás miatt. Megértem azért a második csoportot is, én se szeretem, ha épp a koncentrációt igénylő munkafolyamatban zavarnak meg. Szóval ha esetleg ilyen emberrel kell beszélnem – ami elég ritka azért -, akkor mindig megkérdezem, hogy alkalmas-e épp a hívás. Vagy visszahívom, vagy hagyok neki egy kis időt, hogy oldódjon, és agyban is ráhangolódjon a telefonhívás témájára.

A legtöbb hívást egyébként szakmámból eredendően férfiakkal bonyolítom le. Az első hónapokban még kaptam negatív hangnemű válaszokat, bár nem hiszem, hogy a nememnek, inkább az akcentusomnak szólt. Itt NSW-ben egyébként a többség elég toleráns a bevándorlókkal és az akcentusokkal kapcsolatban, ha hallják, hogy valakinek nem az anyanyelve az angol, kicsit lassabbra veszik a beszédtempót. Jó tipp lehet egyébként a lejegyzett telefonszámot, adatokat visszaolvasni az illetőnek, hogy biztosan ne tévesszünk el egy számot, vagy amikor kimond egy cégnevet, rögtön visszaismételni, ami megerősíti mindkét felet, hogy jól értettük, amit mondott. Van, aki le is betűzi a nevét, és nem ciki visszakérdezni, hogy hogyan is kell írni valamit, hiszen lehet valaki Macmillen, McMillan, vagy akár kiejtéstől függően Macmullen.

Én alapvetően szeretek kedves, határozott, de kicsit távolságtartóbb hangnemet használni az ügyfelekkel, míg a férfi kollégák általában közvetlenebbek. A ‘mate’ megszólítást üzleti hívásoknál is használják, bár általában csak olyanokkal, akikkel már korábban is beszéltek, legalább egyszer. Egy visszahívásnál például gyakori kezdőmondat, hogy ‘how you doing, mate?’ (Mi újság?), majd utána rögtön a tárgyra térnek és kérdések tisztázása után, ha alkalmas az időpont és régebbi a kapcsolat, levezetésként előfordul egy kis small talk, vagyis a hétköznapi dolgokról való beszélgetés.

Ami talán más az itteni kultúrában, mint a magyarországiban, az az, hogy sokkal közvetlenebbek ezek a telefonok. Nem kell kimért hangot használni, még amikor fontosabb emberekkel beszél is az ember, ugyan udvariasnak kell maradni, de lehet barátságosan beszélni. Nem jó reggelt, jó napot köszönés van, hanem sima ‘Hi’, és céges email alján is nem egyszer láttam már a formálisabb Regards, helyett Cheers elköszönést. Beszélgetés közben is gyakran használunk olyan szavakat, hogy awesome, cool, és ehhez hasonlók, szóval az üzleti kommunikáció általánosságban gyorsabban kerül közelebb a hétköznapi élet kommunikációjához, mint Magyarországon. Ott, ha egy ügyféllel beszéltem, csak több éves kapcsolat után beszéltem vele olyan hangnemben, mint mondjuk itt pár hónap után. Gyorsabban oldódnak az emberek itt, azt hiszem.

Részben emiatt is, a hívásoknál és emaileknél mindenki a keresztnevén szólítja a másikat. A Tisztelt Uram helyett például Hi Andrew-val kezdünk egy emailt, a telefonban csak akkor keressük teljes név alapján az illetőt, ha visszakérdeznek, hogy melyik Andrew-val szeretnék beszélni. Amikor valaki üzenetet hagy valakinek, és régebbi a kapcsolat, csak keresztnevet és céget hagy meg, mert úgyis tudja a címzett, hogy ki ő. Ez egyébként arra is jó, hogy az ember kiszűrje a nem kívánt hívásokat, mert hogy az ügynökök általában teljes néven, és egy kicsit formálisabb hangnemben keresik a főnököt, mint az ügyfelek. Ez a része teljesen hasonló a korábbi viszonyokhoz, a főnökség itt se szívesen pazarolja az idejét olyan hívásokra, amiben csak valamit meg el akarnak adni.

Ha egy mondatban kéne összegeznem, hogy milyen az itteni telefonos kommunikáció a megszokott magyarországihoz képest. akkor azt mondanám, hogy sokkal informálisabb. Az ausztrálok easygoing természete az üzletre is átragad, ami sokszor átlendít kínos helyzeteken, és a humor, a  viccelődés is megszokott dolog a telefonban.  Igazából ez a közvetlen hangnem, a formaságok nélküli hívások is csak adalékként szolgálnak a stresszmentes(ebb) munkahelyhez. Szerintem ha csak az ozzikon múlna, a világ gyorsan utópisztikussá válna, mert mindenki mindig kedvesen és boldogan diskurálna a kollégáival és munkakapcsolataival. Reggel 8 és este 6 között. Aztán szerencsére ki lehet kapcsolni a munkaüzemmódot.