A Riverina éghajlata tekintetében is egyike Ausztrália legkellemesebb tájainak és szorosan véve csak két évszakban van része, amelyeket helyesen száraz, meg nedves évszaknak lehetne nevezni.

A száraz évszak közepén, december, január és február hónapok folyamán igazi becsületes, jó, meleg nyár van. Az év többi kilenc hónapja alatt azonban tulajdonképpen igen nehéz azzal tisztába jönni, hogy tavasz van-e vagy ősz? Bár egy kis jóindulattal, az év háromnegyedét tavasznak sorozhatnók be.

Ez a két évszak folyton viaskodni látszik egymással, mégis átlagban a kellemes, növesztő, éltető, tavasz-szerű napok állandóan túlsúlyban vannak.

Április végén a hőség végleg elmúlik, május folyamán pedig állandó lesz az eső. Az Európából ide plántált növények, a szőlő, a gyümölcsfák, a platán, az akác, ilyenkor elhullatják leveleiket, míg az eukaliptuszok kékeszöld lombozata akkor kezd felfrissülni. A nyár folyamán kiégett rétek, legelők barnaszürke foltjain friss fű sarjad fel és a csokoládészínű ugartáblákon dúsan, bokrosan zöldül ki a vetés.

Az eredeti növényvilág egynémely faja mindjárt az esős idő kezdetén virágzásnak indul, a méhek folyton a szabadban járnak és a házifecskék nem mutatnak semmi hajlandóságot az elköltözésre.

Később júliusban a változékony, hűvös, zivataros idő az uralkodó, a hideg éjeket szürke, ködös reggelek követik, de ha az ember haza gondol, akkor is inkább az európai áprilissal hasonlítja össze ezt az időt, mint a honi októberrel.

Július és augusztus hónapokban jár erre a leghűvösebb idő. Az ausztráliai ember ilyenkor szörnyen fázik, a kandallóban állandóan ég a tűz és mindenki a borzasztó hidegről panaszkodik, bár a temperatúra csak igen ritkán száll le a fagypont alá.

A Riverina nagyon öreg lakói még emlékeznek is egykét roppant keményt télre, amikor az éj folyamán hullott hó még reggeli tíz órára sem olvadt el, de oly időre, amikor itt a hó napokig tartott volna, még a legöregebb pionírok sem tudnak visszaemlékezni.

Szeptember és október hónapok azonban meghozzák a hamisítatlan tavaszt, amikor is a Riverinán valóban ideális az élet. A gyümölcsfák virágoznak, a búza kalászban zizeg, a legelőföldek búja, dús füvei vannak benőve, minden növényben, fában az élet pezsgő, dús árja kering.

A májusban, júniusban elvetett búza október végén már befejezte a növését, ilyenkor van virágzásban és kevéssel ezután általánosan megkezdődik az ausztráliai farmernek egyik legnagyobb munkája, a zöldbúza vágás.

Igen érdekes és nálunk kevésbé ismert dolog, hogy errefelé a nehéz munkára alkalmazott lovat nem zabon tartják, hanem egész éven át kizárólag a szecskának megvágott zöld búzával táplálják. Az ilyen búzát mindjárt a virágzás után vágják, még mielőtt a mag kifejlődött volna benne. Aztán megszárítják, asztagba rakják, így esetleg évekig is eltarthatják, mint igen jelentékeny táp-értékű takarmányt.

Ennek a terménynek Ausztráliában mindig nagy az ára. A piacra megvágott állapotban, jutazsákokba csömöszölve kerül és így könnyen és tisztán kezelhető.

A Riverina gazdái állandóan nagy területeket vetnek be az ilyen takarmánynak való, gyorsan növő búzafajjal, és jó piaci árak esetében ez itt a legjövedelmezőbb gazdasági produktum. Az asztagban a zöld búzát rendesen addig tartják, amíg a piac árai kedvezően alakulnak, aztán gőzgéppel megvágják, ott helyben 50 kilós jutazsákokba varrják és jó árak esetén vasúttal négy-ötszáz kilométernyi távolságra is elküldözik.

A zöld búza termelésének csupán a munkás viszony ok szabnak korlátot, így van aztán, hogy bár a vidéken ez a legjövedelmezőbb termény, a farmer mégis főleg a szem-termelésre adja magát, mert a zöld búza kezeléséhez szükséges nagyszámú munkaerőt nem tudja kellő időben előteremteni.

A zöld búza vágása a Riverinán olyan előaratás féle, ami november hó folyamára jut, míg a szemes búzát december elején kezdik aratni. Ez az előaratás, keresztekbe, csomókba rakás és később az összehordás és asztagolás mindenben hasonlít a mi aratásunkhoz, kivéve, hogy itt kizárólag mindenütt a kévekötő géppel vágják a zöld búzát.

Ma Ausztráliában száz elsőrangú gazdasági munkás között nem lehetne kettőt találni, aki az egyszerű kaszával bánni tudna, és egyet sem, aki állandó kaszálásra, a rendes napszámért vállalkoznék. Néha lát az ember öreg ír földmívest, aki talán ifjúsága emlékei kedvéért olykor kezébe veszi a kaszát, de ő ezt a mesterséget még Írország smaragd szigetén tanulta és itt inkább csak kedvtelésből gyakorolja.

De hát melyik legény tudna olyan rendet vágni, mint a kévekötőgép?

Ma már az egész világon: Szibériában, Kanadában, Argentínában vagy Ausztráliában egyformán elhódította a tért a kaszától a gép – és korlátlanul uralja a helyzetet.

A kévekötőgép a modern gazdasági szerszámok legelmésebbje, de igen gondos vezetést igényel, hogy tökéletesen működjek. Az ausztráliai farmer azt mondja róla, hogy: “úgy keli kezelni, mint az asszonyt”, t. i. türelemmel, értelemmel és szeretettel.

A Riverinán a gazdasági év legszebb napjai azok, amikor október végén a fejlődés teljességében levő búzatáblákon a motollás kévekötő szelíd kerepelése megindul. Rendesen a sűrű és magasan növő búzafajokat termesztik zöld búzának, míg a rövid, kemény szalmájú, magját nem hullató fajokat teljesen meg hagyják érni a szemtermés számára.

A farmon a rendes napi munka a legszorgosabb időben is reggel fél nyolckor kezdődik. Ezt megelőzőleg a munkásoknak már felszolgálták a bőséges meleg reggelit, ami főleg frissen sült húsneműből, tojásból, tej és teából áll. Amint a reggelijüket befejezték, előállítják a lovakat és elindulnak a munkában lévő táblákra.

Novemberben állandóan kellemes, szép, derült reggelek vannak és ilyenkor pompás dolog figyelni, amint a háromlovas, motollás gépek sorba beállnak a tábla szélébe és rendes nyugodt tempóban megkezdik azt négyszögben körüljárni és körülvágni.

A vízszintes, fogas kés kerepelve, fáradatlanul nyesi a szalmát, ami rendben beledől a vászonfenekű elevátorba. Az elevátor olyan, mint valami nagy cigaretta-sodrógép, össze is sodorja a kévét keményre és bejuttatja a csomózóba. Ott köré kerül a zsineg, hurokra kötődik, el is vágódik és a kész kéve kilódul a gyűjtő villára, ahonnan négyesével, hatosával billen le a földre.

Addig amíg simán folyik a munka, így megy az végtelen vég nélkül. De hát azért a legnagyobb el ő vigyázat mellett is előfordul néha egy kis fennakadás. Olykor valami faág, cövek, vagy drótdarab kerül a kés fogai közé, ami megállítja a kerepelést és rögtön segítséget igényel. Néha a zsineg szakad el, vagy a csomózó lazán köti a hurkot és a kidobott kéve széjjelesik, vagy valami új csapágy melegszik fel és siralmasan kezd nyikorogni. Erre meg kell állítani a fogatot és a kezelő egy ideig elbíbelődik a gépével – míg ismét rendbe hozza – közben a lovai élvezettel dúskálnak a pompás zöld kalászokon.

A gépek után párosával jár néhány suhanc, akik sorban, szabályos közökben, laza kúpokba állítgatják össze a kévéket, amik ott a hordásig és asztagolásig teljesen kiszáradnak.

Tíz óra után kinn jár a táblán egy gyerek, aki a munkásoknak tejes teát és friss süteményt kínál, de a munka nem szűnik meg  délig – a löncs idejéig. Legtöbb helyen délben a lovakat is felváltják és kora délután pihent erővel indul meg a csendes kerepelés, vágás, kévekötés, csomórakás, egész esti hat óráig, amikor a rendes napszámmunka megszűnik.

Csak sürgős, különös esetben, külön számított, előre kialkudott óradíjért lehet a munkanapot néhány órával a rendes időn túl is megtoldani.

A munkások este rendes, bőséges ebéddel fejezik be a napot, és az élelmezésük mellett ily munkával a gépkezelők a mi értékünkben kifejezve 12 koronát; a segédmunkások pedig 8-9 koronát keresnek naponként.

A pompás, kellemes friss levegőben az év legideálisabb szakában, bőséges élelmezés mellett végzett, könnyű, tiszta munkáért az ausztráliai ember valóban oly díjazásban részesül, amit a zárt irodákban görnyedő, ideges, szellemi munkások nagy része igazán szívből megirigyelhet.

Hogy a jól fizetett és jól ellátott munkás helyes irányítás mellett jó munkát is végez, az tagadhatatlan. Az ausztráliai farmer azonban lehetőleg takarékoskodik a kézi munkával, úgy hogy a művelés és a termés betakarítása folyamán egy százholdas búzatáblán a legsürgősebb munkák idejében sem foglalkozik egy időben több, mint öt ember, de a legtöbb helyen csak kettő vagy három. Hogy a farmer munkája ezen a vidéken, a rendkívül magas munkabérek mellett is jövedelmező és sikeres, azt részben bőven termő szűzföldjének köszönheti, részben pedig a modern gépek és gazdasági módszerek, meg a kitűnő fajlovak alkalmazásával éri el.