Pálmai Tibor, Canberra 2016

Az megvan mikor hívatlanul betoppan hozzád este 8-kor a Magyar Kulturális Egyesület vezetősége, hogy megmagyarázza miért is nem akarja kifizetni a megrendelt süteményeket, aztán 5 perc múlva páros lábbal rugdosod ki őket az ajtón és közben a hat éves fiad zokogva kiabálja, hogy RABLÓK….MAGYAR RABLÓK? Nincs? Ne is legyen, nem egy felemelő érzés.

Többek kívánságára, meg mert nagyon kikívánkozik belőlem, íme a részletek.
Adva van egy megrendelés ami tartalmaz 720 dollár értékben süteményeket és 200 dollár értékben a sütemények felszolgálását, ez 920 dollár, hogy ez sok vagy kevés azt mindenki döntse el maga. A sütemények rendben elkészülnek, a megbeszélt időpontban le lettek szállítva, előkészítve a rendezvény kezdete előtt egy órával. A megállapodás szerint a egy órával hamarabb érkezünk és ha vége van a rendezvénynek összepakolunk stb. ezt 25 dollár/óra kifizetik. 2:10 kor érkeztünk és 6:20 kor távoztunk.
Másnap keresnek engem telefonon, hogy gondok vannak ám, többen figyelmeztettek, hogy vigyázni kell ezzel a csapattal, de gondoltam talán megússzuk. Hát nem. A gondok: Nem annyit írtunk a számlára (a zserbó ára) mint amit megbeszéltünk, nem szolgáltuk fel a süteményeket nem voltunk ott 4 órát csak hármat, és amúgy is, idézem “az egyesület 600 dollárt szánt erre a dologra” Nagyon felbosszantottam magam, de gondoltam megoldom a dolgot és a feleségemet aki munka után hajnalig gürizett a sütikkel megkímélem ettől a dologtól, hát nem sikerült. Ugyanis ma este betoppantak este 8-kor, pár napon belül már másodszor. Leültek az asztalunkhoz, hogy jöttek tisztázni a dolgokat. Én ekkor már annyira ideges voltam, hogy csak na. Mielőtt belekezdtek volna a mondókájukba megkérdeztem, hogy van ne náluk 920 dollár, mondják, hogy nincs, az gond mondom én. És akkor elkezdenek hadoválni, hogy aszondja nekem, ez már nem Magyarország, szokjunk lassan hozzá, és itt nem szokás kifizetni, ha valaki nem dolgozik meg érte, mert ugyan ott voltam 4 órát mikor a 56-os rettenetes műsor ment mi nem csináltunk semmit. Szememre veti, hogy nem szolgáltuk fel az italokat (üdítőt, műanyag pohárban) mondom neki mert nem volt tálca, ezért miközben éppen nem csináltunk semmit kitöltöttük őket és egy pultra feltettük, hát erre aztán nem tudott mit mondani. Aztán azt mondja nekem, hogy nem mentünk körbe a süteményes tálcákkal, mikor mutatom neki az fotós által készített képeket amin éppen az emberek között szambázok a tálcával, na akkor megint csak hápog. Persze ezek külön külön csak kis szarságok, de így egyben megspékelve a síró gyerekekkel, hát több mint bosszantó.

Papp Éva, Canberra 2016

Az Óváriék hétfőn kaptak kitüntetést a Követségen, az 1956-os ünnepségen, Les Murray-val (magyar származású népszerű sportriporter) és sok mindenkivel egyetemben. A Canberra és Környéke Magyar Kulturális Egyesület vezetésében szerzett érdemeikért!!

Ebben csak az a bibi, hogy a CAKMAK-ot én alapítottam, még 1998-ban, amikor Canberrába kerültem! Először csak magyar iskola volt, majd a magyar rádiót is elkezdtem csinálni, aztán lett kis cserkészcsapat, meg hétvégi kis óvoda, sok műsor. Főleg a 80-asok jártak, azaz akik a 80-as években érkeztek, nekünk voltak akkora gyerekeink. Úgy 2000 korul, már nem emlékszem az évre, bejegyeztettük a szervezetet, azaz Inc. lett. Addig ugyanis mindent én fizettem a saját zsebemből, a költségeket, és persze mindent társadalmi munkában, ingyen csináltam én is, meg mások is. Attól kezdve, hogy Inc. lettünk, lehetett pályázni állami multikulturális “grant”-okra, nem nagy összegek, évi pár ezer dollár. Akkor még volt Canberrában egy óriási magyar ház, ott működtünk.

Sajnos a Magyar Házat “eladtak”, valamikor 2004 korul. Ez egy külön történet, nem megyek bele. Ekkor hontalan lett a kis csapatunk, így nálunk otthon kezdtem tartani a szombati iskolát. A házunk gyönyörű helyen volt, egy erdő közepén, kb. 40 perc autóval Canberra centrumától. Való igaz, ha valaki nem éppen kirándulni akar, akkor messze.

Ekkor jöttek az Óváriék. Addig egyetlen egyszer sem láttam őket, az előző kb 6 év alatt. De akkor megjelentek, egy csomó általunk ismeretlen idős canberrai emberrel, és “megszavaztak”, hogy az iskolának igenis vallásosnak kell lenni (mert addig nem volt az, nekem természetesen, az iskola meg a templom az két külön hely), szóval hogy “Canberra magyarsága” azt akarja, hogy az iskola ezután legyen a templomban. Én erre azt mondtam, hogy rendben, de akkor nem én fogok tanítani. Azt hittem, ezzel vége a dolognak, de mint kiderült, ok úgy gondoltak, hogy akkor az iskolával a CAKMAK is az övék lesz, “mert az iskola a CAKMAK része”. (Csak mi hívjuk CAKMAK-nak, a régi tagok, a gyerekek találták ki, jó kis vicces név.)

Hat ez már fájt! De mivel én bekes természetű vagyok, nem akartam vitat, gondoltam, inkább maradjon meg a CAKMAK mások vezetésével, mint hogy meg kelljen szüntessem. Úgyhogy én kiszálltam, az Óváriék meg be. Néhány példa: amíg én csináltam a canberrai 2XX rádióműsort, minden heten előre egy CD-re megcsináltam, majd személyesen bevittem kedden este 6-ra a stúdióba, ahol lejátszottam, élő és konzerv adás keverékét. Ezt kb 5 évig minden áldott kedden, akárhol voltam, haza kellett jöjjek. Mikor a CAKMAK az Óváriékhoz került, közölték, hogy azok a CD-k nem az én tulajdonom, hanem a CAKMAK-é, úgy hogy adjam nekik oda. (Lehet, hogy nem pont egy Óvári mondta, de az ő csapatukból valaki.) Odaadtam, azzal, hogy másolják le. Azóta sem láttam a saját kb 300 műsoromat!

Ilyenek voltak a fellépéseink a Magyar Haázban. Jó sokan, gyakran legalább százan eljöttek megnézni, főleg idősebbek meg családtagok. Nekem gyönyörű emlékek ezek a műsorok

Úgyhogy ezek után én semmit sem hallottam a CAKMAK-ról, a honlapjukat is most láttam először, a Tibor linkje alapján. Magyartalanságokkal van tele mar az a pár sor is, amit olvastam a honlapon. Nagyon furán érzem magam, mivel a “Canberra és Környéke…” az ugye egy magyar kulturális egyesület lenne, a helyes magyarságot minimum elvárna az ember attól, aki kiveszi a kezemből az iskolát azzal, hogy majd o fog magyart tanítani! Azt is simán elhiszem, hogy két tanulója van az iskolájuknak. Ezert aztán hétfőn igencsak meglepett az a kitüntetés az Óváriaknak.

Innen van pénzük, a honlapjukról másoltam, szörnyű magyarsággal hirdetik a magyaróráikat, $10/óra!
“Az események az Ausztrál Fővárosi Terület kormányának Multikulturális Támogatási Programja támogatásával valósul meg.”