Tenger

Tib írta Brisbane-ből 2006-ban:

Otthon még úgy képzeltem a tengert, hogy majd megyünk, úszunk, búvár-szemüvegelünk. Na ez itt a legtöbb helyen nem olyan tenger. Ez itt óceán. Ha nyugodt, akkor méteres a hullám, ha nem, akkor több méteres. A vízben tartózkodás itt nem áll másból legtöbbször, “csak” a hullámok élvezetéből. Csináltam én már víz alatt dupla hátra-szaltót csukamozdulattal is. Veronikát meg úgy leszorította az egyik hullám az aljára, hogy bekékült a combja. Akkor én és még három figura volt a víz alatt, kapálózás, hánykolódás, majd előbukkanás. A szerencse, hogy a víz többé-kevésbé egyszerre mozgat mindenkit, így kicsi az esélye, hogy mondjuk nekisodorjon durván egy kisgyereknek. Persze ha hullám, akkor szörf, aki meg vidéki, annak bodyboard, a hasalós verzió. Egész jól kezelem, már meg tudom mondani a partról, jó-e a hullám. Általában a sekély part a jó, mert ott hosszan és egyenletesen hoz, ahol mélyből jön hirtelen partra, ott pörget, dob, ráz és még ki tudja mit nem. Általában csak ott fürdünk, ahol az életmentők ott vannak. Jó vigyázni. Kezdetben macerásnak tartottam a homokos partot, belefeküdni, aztán röszög, aztán a szemedbe, szádba megy, de már megszoktam. Kialakult a technika, a sorrend.

Áttekintő térképek a tengerfelszín hőmérsékletéről itt: Meteorológiai Iroda Az oldalon belül a Daily SST Analyses sorban kell az egyes régiók rövidítéseire kattintani.

Ez pedig egy részletes kimutatás: Surf breaks

Kattints a kívánt névre. Mivel szörfözők állították össze, ezért a szörfözésre alkalmas partszakaszok neveit találod ott, nem a nagyvárosokét. A nagyvárosok közelében kinéztem egy-egy jellemző partszakaszt:

  • Brisbane – QLD – Surfers Paradise_1
  • Sydney – NSW – Bondi Beach
  • Melbourne – Vic – Quarantine
  • Hobart – Tasmania – Seven Mile Beach
  • Adelaide – SA – Aldinga Beach
  • Perth – WA – Main Beach
  • Auckland – NZ – Maori Bay

Szörf

Tomi, Sydney 2014

Szeretném megosztani a tapasztalataimat szörfözéssel kapcsolatban amit az utóbbi, négy év alatt, heti 3-4 szörfözéssel szereztem Sydney északi strandjain.

Jó ha van, gördeszkás, wakeboardos, snowboard, windsurf stb. tapasztalatod, de ha nincs, akkor is megtanulható. A szörfözést (hullámlovaglást) érdemes szörf iskolában kezdeni. Itt megmutatják az alapokat szivacs deszkán (soft board). Egy ilyen óra után el tudod dönteni, hogy szeretnéd-e komolyan megtanulni, vagy nem érdekel különösebben. Ha utóbbi, akkor vehetsz egy softboard-ot, ami nem praktikus komoly szörfözéshez, viszont alkalmankénti (pár hetente egyszer) szörfözésre tökéletes. (A softboard lassabb és nehezebben fordul, mint az üvegszálas deszka, viszont nagyon jól lebeg a vízen és könnyű vele hullámot elkapni kezdőként)

Ha komolyan érdekel a sport, akkor érdemes beszerezni egy üvegszálas szörfdeszkát. Lehet minimal vagy longboard formájú, a lényeg, hogy a deszka hossza legalább 8 láb körül legyen, de ha több az sem baj. Minél nagyobb a deszka, annál jobban felúszik a vízre, és megkönnyíti a tanulást. Ha heti három alkalommal tudsz szörfözni, akkor érdemes legalább egy évig longboardon tanulni az alapokat. Ha ennél ritkábban, akkor még tovább.

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy próbálják megerőszakolni a képességeik fejlődését és nagyon gyorsan akarnak shortboarddal (rövid, hegyes orrú deszkával) menni. Én úgy gondolom ez rossz ötlet. Ahogy pár hét robogózás után kezdő motorosként nem ül fel az ember 1000 köbcentis sportmotorra, szörfözésben is érdemes időt fektetni az alapok elsajátítására. Nem lehetetlen egy hónap után shortboard-ozni, de a mozgás stílusa jó eséllyel erőltetett és merev lesz.

Egy év longboardozás után már jól fognak menni az alapok, a hullám-elkapás, forduló manőverek. Ha úgy érzed készen állsz egy rövidebb deszkára, akkor egy “fish” fazonú deszkát ajánlanék, ami hasonló formájában a shortboardhoz, viszont szélesebb, vastagabb és nagyobb térfogata van, de ezzel együtt is nagyon fordulékony. A hossza lehet 6-7 láb között, a lényeg, hogy inkább vaskos legyen, mint vékony. Egy kicsit nagyobb deszka mindig jobb, mint egy kicsit kisebb.

A fish deszkával is érdemes eltölteni pár hónapot, vagy egy évet legalább és ha úgy érzed bármiben is akadályoz a fish deszka és nagyobb térfogat, akkor ajánlanám csak a shortboard beszerzését. A szörfös videókon vagy a partról nézve teljesen egyértelműnek tűnik a shortboarddal szörfözés, ám valójában sokkal nehezebb a látszatnál. A shortboarddal nehezebb evezni, nehezebb hullámot elkapni, folyamatosan mozgásban kell tartani a hullám falán, hogy sebességet generáljon/megtartson, emellett az esetek nagy részében rövidebb ideig lehet vele haladni a hullámon a nagyobb térfogatú deszkákhoz képest. Tény viszont, hogy üreges, gyors hullámokban tökéletes választás a shortboard, de ilyen hullámok ritkábban vannak Sydneyben. (átlagosan havonta néhány nap) Ha nem tudod pontosan mit szeretnél, kár aggódni – fejlődés közben ki fog alakulni milyen stílus és deszka tetszik jobban.

Néhány megjegyzés kezdőknek:

  • Az első deszkát szörfös boltból érdemes venni, ahol ellátnak tanácsokkal és tudnak válaszolni minden kérdésedre. Használtan nem érdemes első deszkát venni, mert egyrészt nagyon drágák a nagy kereslet miatt, másrészt kezdőként nehéz megítélni a deszka állapotát, és könnyen átverhetnek.
  •  Sydneyben tavaszi/őszi évszakokban 2/3mm neoprén ruha kell, télen jól esik a 3/4mm, de ki lehet bírni a vékonyban is.
  • Nyáron reggeltől késő délutánig érdemes hosszú ujjú lycrát venni, az arcodat pedig napkrémmel és cinkkel is bekenni. Egészségügyi szempontból a legjobb, ha délután 5 után mész szörfözni, amikor már nem éget a nap.
  • Ha a hullámok nagynak és a képességeidet meghaladónak tűnnek, akkor ne menj be.
  • Beevezésnél próbálj meg ne más szörfös útjába kerülni!
  • Hullámelkapás közben próbálj meg ne bemenni más elé (drop-in). A hullám azé a szörfösé, aki a legközelebb van a töréshez.
  • A két legnagyobb veszélyforrás, hogy a saját deszkáddal találod el magad, vagy egy másik szörfös deszkája megy neked (A szörfös neoprén ruha feltalálója O’Neill szemét a saját deszkája szúrta ki).

Ezeket találom a legfontosabbnak. A többi számtalan apróság, íratlan szabály, technika megismerése pedig a szörfös tudásod fejlődésével fog jönni magától.