Andrea, Brisbane 2007

A múlt hét végén megpróbáltunk belepni a helyi autóklubba, mivel el akartunk menni kicsit messzebb, és ugye sosem lehet tudni . Tibi emlékezett, hogy az egyik bevásárló-központban volt egy irodája az autóklubnak, nosza menjünk oda. Voltunk mar ott, de nem egyedül, azzal a sráccal, aki segített az ügyintézésben. A parkolóban mindig ő ment elől és mindig vissza is talált, így nekünk eszünkbe se jutott, hogy komolyabban meg kéne nézni, hogy mégis hol állunk a kocsival.

Otthon is mindig simán visszataláltunk mindenhova. Az épületben kb. fel óra bolyongás után megtaláltuk az irodát, ahol elég nagy sor állt, illetve számomra világossá vált, hogy itt biztosítást is kötnek és valószínűleg nem fogom érteni, hogy mit mondanak az ötvenféle módozat közül. Ezért úgy döntöttünk, hogy későbbre halasztjuk a dolgot, elindultunk a kocsihoz. Ekkor kiderült, hogy van vagy 6 parkolószint, igen nagy területen elosztva, különböző színekkel és jelölésekkel. Térkép alapján próbáltuk belőni, hogy vajon melyik lehet a mienk, de nem bírtunk ott kikerülni az épületből, ahol kellett volna. 2 órán keresztül keringtünk, mire végre meglett az autó, habár akkor mar letettünk róla, hogy egyáltalán megtaláljuk

István, Sydney 2003

Az első hazavezetésem igazi, maradandó élmény volt. A srác az első munkanapom végén elvitt az autóhoz, mondta hogy üljek be, és menjek.
A gond az volt, hogy itt este 6-kor már sötét van, illetve a bal oldalon kellett közlekedjek, és nem Budapesten, hanem Sydney-ben, ahol a táblák is egészen mások.

A bal oldali vezetést egészen hamar, 1-2 perc alatt sikerült megszokni, azzal nem volt gond.
A táblák értelmezése, és az útvonal kiválasztása azonban már komoly nehézségekbe ütközött.
A nagyobb útvonalakat jelölő táblákat mintha csak a kereszteződéseknél lehetne megtalálni, ahol pedig már el kell dönteni, hogy jobbra, balra, vagy egyenesen akar-e az ember tovább menni, vagy esetleg visszakanyarodik, ahol erre van lehetőség.

Az első nap ezekkel persze még nem voltam tisztában, ezért Glebe-ből Hornsby-ba történő utam 4 órát vett igénybe.
Térkép volt nálam, de mivel az utcaneveket nem találtam kiírva, ezért fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és merre tartok. Többször is sírógörcs közeli állapotba kerültem, és a végső elkeseredés akkor jött rám, amikor az eső is el kezdett esni, és az ablakon alig láttam ki :)

Ha egy rendőr a közelben lett volna, biztos hogy szívszélütést kap attól, amiket csináltam!
Forgalommal szemben bár nem mentem, de kereszteződésben fordultam vissza ott, ahol “No U turn” tábla van, nem adtam meg az elsőbbséget, mentem át piroson, parkoltam tilosban, stb.
A Parramatta Rd.-on végül egy benzinkutast kértem meg, hogy mutassa meg a térképen hol is vagyunk igazából.
Itt taktikusan előre megterveztem az útvonalat hazáig, de a második lámpás kereszteződés után — amikor is rossz sávban álltam és ezért rossz irányba kanyarodtam — már megint elvesztem…
Végül a harmadik óra vége felé, mikor már biztos voltam benne, hogy az autóban éjszakázom, elhatároztam, hogy nem nézem a térképet, hanem csak mindig észak fel megyek, aztán majd csak lesz valahogy. Sok lámpa és kanyar után egyszer csak elém ugrott egy tábla, és rajta a felirat: Pacific Highway -> to Hornsby!!!

El sem hittem! De azért mentem a megjelölt irányba, és 15 perc múlva már az ismerős áruház előtt találtam magam, ahonnan a lakás csak 2 perc autókázásra volt. 10 órakor álltam be a parkolóba, és nagyon letörten mentem fel a lépcsőn és nyitottam ajtót. Ha ennyire bonyolult itt vezetni, akkor mikor kell kelnem reggel, hogy 7-re beérjek?
A térkép segítségével lefekvés előtt még tudományosan megterveztem az utam másnap reggelre, és reggel 5-kor kelve, 1/2 6-kor elindulva sikerült is még 7 előtt eljutni a glebe-i házhoz, ahol dolgoztunk! Azóta sikerült belejönni az itteni vezetésbe, és 40 perc alatt itthon vagyok.