Önkéntes munkán

Azt javaslom új bevándorlóknak, hogy ha nem kapnak rendes munkát, akkor menjenek el önkéntesnek. Néhány hétnél hosszabb szünet ne legyen az önéletrajzukban. Eszter komolyan vette az intelmet és ezzel egy értékes betekintést adott nekünk az idős-otthonok világába.

Eszter, Sydney 2007

Nos, most már megnyugodtam annyira, hogy az önkéntes munkámról is tudjak írni. Tehát egy idős-otthonban önkénteskedtem, a magyar csoportot segítem. Általában zenét hallgatunk, operettet nézünk vagy én olvastam fel magyar nyelvű könyvekből. Leginkább az Így írtok ti-ből. A csoportkám átlagéletkora 90 év, így leginkább a 20-as évekből kell anyagot találnom. A legérdekesebb a csoportom tagjainak személyiségei.

Adva van Andor bácsi, aki az egyetlen férfi, még a hallókészülékével sem hall rendesen, s azt hiszi, hogy Zsuzsa a felesége.

Zsuzsa az egyetlen, akinek még a helyén van az esze, augusztusban lesz 100 éves és csak azért került be, mert már egyáltalán nem lát.

Ági az, aki nagyon szeret a régi operettslágerekre magában táncolni, meg minden egyéb régi dalra, Karádi Katalin számaira pl.

Marika 96 éves, nagyszerű kerámiaszobrokat csinál, már ígért is nekem egyet. Neki is hihetetlenül vág az esze, a rövidtávú memóriájával azonban néha gondok vannak. Viszont amit az Így írtok ti-ből felolvasok, annak mind ismeri az eredetijét is, sőt, néha külön kér belőle paródiákat felolvasásra. Ha verset olvasok, bármely költőtől is legyen az, mindig velem együtt mondja fejből.

S a legérdekesebb, legkarakánabb és egyben legelviselhetetlenebb nőt hagytam a végére. Ő Éva. Egy jelenség. Olyan, mint a TNT. Kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben robban. Úgy, ahogy én látom, heti egyszer, kifejezetten szórakoztató, üdítő jelenség. De 24/7-ben elviselhetetlen. Pár történet róla:

Ági táncra penderült a szokásos operettslágerekre, s mikor befejezte és visszaült, megkérdezte tőle: Te mindig ilyen trampli voltál?

Egy másik alkalommal a csoportot vezető Márta elmondta, hogy kapott kölcsön egy kazettát a foglalkozásra, de már nem emlékszik, hogy kitől. Erre Éva megkérdezte tőle: Te olyan hülye vagy, hogy arra sem emlékszel, kitől kaptál kölcsön? S még ugyanennek a foglalkozásnak a keretében Andor bácsit is lehülyézte íly módon: Neked nem elég, hogy süket vagy, még hülye is.

Valamikor ő kérte fel Andor bácsit táncolni, aki közölte, hogy nem megy. Erre Éva azt mondta neki: nem arra kértelek, hogy gyereket csinálj, csak arra, hogy táncolj. Bár tudom, hogy a saját gyerekeidet se te csináltad. S ezek után elkezdte nekem panaszolni, hogy kevés a férfi az otthonban.

Megint máskor piros pólóban mentem be. Ő meg közölte, hogy a piros közönséges szín, ő soha nem viselte, s másnak sem hagyta a környezetében. S Zsuzsa kezdett el vitatkozni vele, hogy miért akar mindenkit a saját képére formálni.

A legjobban viszont azon nevettem, amikor közölte velem: nekem is ekkora volt ám a mellem, de én megoperáltattam. Én azt válaszoltam neki, hogy én szeretem ekkorának és a férjem is. Erre ő közölte velem, hogy neki 3 férje volt ám. Mondtam, hogy nekem ez az egy is jó és nem akarok válni. Ő azt mondta, ő sem vált, hanem meghaltak. Mondtam neki, hogy ez szomorú. S ezek után hitetlenkedve odafordult a Zsuzsához: Ilyen nagy a melle és nem akarja megoperáltatni.

S mindebben az a szép, hogy átlag 10 perc múlva nem emlékszik semmire. Én minden második héten bemutatkozom neki, vagy ha épp emlékszik rám, akkor arra nem emlékszik, hogy férjnél vagyok, s így minden héten, de tényleg minden héten gratulál ahhoz, hogy férjhez mentem. Most szerdán is megkérdezte, honnan van az Így írtok ti. Mondtam, hogy hoztam magammal Budapestről. Erre megkérdezte: Miért, voltál Pesten? Mondtam, hogy ezt még a nyáron hoztam magammal, amikor férjhez mentem itt. Megkérdezte: kihez mentél hozzá? S ismét elmondtam, immár nagyon sokadszorra, hogy a Gyenes Lili legidősebb unokájához. Lili az egyetlen, akire mindig emlékszik.

Bizony jó nekik, hogy ilyen sok évet éltek meg, de ahogy elnézem őket, olyan szintű az életminőség-romlás, hogy jobban jártak volna, ha meghalnak mielőtt ez bekövetkezik. Persze ez csak az én magánvéleményem. Monoton napjaik vannak, az én csoportkám csak akkor tapasztal változatosságot, amikor ott vagyok. Andor bácsinak pedig a változatosság az egészben csak annyi, hogy nem a nagyteremben ül, hanem egy kisebb szobában, mert hallani a hallókészülékével sem igazán hall. Zsuzsa meg ugye nem lát, de még messze benne van a legtöbb életerő, bár azt mondta, hogy úgy érzi, az elmúlt két napban 5 évet öregedett. Azt azért szeretném, ha megérné a 100-at, ha már eljutott 99,5-ig, de neki is túl egyhangú az élete. Éva is egyfelől szórakoztató, meg az is biztos, hogy fiatalnak is elég kiállhatatlan volt, de másfelől sajnálom, hogy idáig jutott. S az én csoportom azokból áll, akik még viszonylag jól vannak. Nagyanyósom öccse pl. már csak fekszik, néha jajgat. Parkinson-kóros, sok-sok éve bent van már, de most már szó szerint nem csinál semmit, csak fekszik. Ha látogatója van, akkor nem beszélget vele, csak pár mondatot szól, a tévét nem nézi, könyvet nem tud a kezébe fogni. S a legborzalmasabb, hogy teljesen ép a tudata, s tudatosan éli meg azt a rengeteg fájdalmat. Néha komolyan azon gondolkodom, hogy írok egy végrendeletet, hogy amennyiben ilyen állapotba kerülnék, lőjenek le.

No, ennyit bevezetésként. Inkább történeteket írok, azok vidámabbak.

Éva és Zsuzsa beszélgettek, hogy Pesten anno két híres cukrászda volt, a Gerbaud és a Floris. Erre Éva közölte, hogy márpedig olyan cukrászda nem volt, hogy Floris, bár kétségtelen f-fel kezdődött. Gondolkodott erősen, majd megkérdezte tőlem, hogy én tudom-e. Mondtam, hogy nem, erre azt mondja nekem: “Pedig nem nézel ki hülyének” Azt válaszoltam neki, hogy nem érzem magam annak, mire megkérdezte, mennyi az IQ-m. Mondtam, hogy 130, erre mondta, hogy neki 180, de ne keseredjek el, mert lehet még az enyém is jobb, bár kétségtelenül nem alacsony. S ezután a kis közjáték után diadalmasan közölte, hogy a cukrászda neve Floris. S Zsuzsával együtt megegyeztek, hogy igen, tényleg Floris. Mintha 10 perce még mást mondtak volna.

Egy másik alkalommal kérdezte Éva, hogy mit dolgozom. Mondtam neki, hogy munkanélküli vagyok, erre felajánlotta, hogy ha nincsen pénzem, akkor szóljak, majd ő ad. Megköszöntem neki és mondtam, hogy nem fogadhatom el. Erre visszakérdezett: – Miért ne fogadhatnád el? Én is zsidó vagyok.-

Egyszer megkérdezte, miért nem megyek többször. Hogy esetleg nem szeretem-e őket, vagy valami más oka van. De ügyesen kivágtam magam azzal, hogy magyar csoport csak heti egyszer van, s ezt ő elfogadta indokként.

Múlt héten felolvastam a Szeretem az állatot című Karinthy-novellát. Úgy nevettek, hogy még a könnyük is folyt. Aztán meg az Így írtok ti-ből olvastam fel még két paródiát, a Glasworthy-paródia tetszett nekik a legjobban. Aztán még Marika mondta el egy saját költeményét, és meghallgattunk néhány operett slágert.