Bea és Péter, 2015 Brisbane

November 11-en érkeztünk Ausztráliába három kiskorú gyermekünkkel.

Másnap reggel online megigényeltük adószámainkat és személyesen bementünk a legközelebbi Centrelink irodába.

Ott néhány perc leforgása alatt ki is váltottuk ideiglenes Medicare kártyáinkat és egyidejűleg regisztráltunk Child Tax Creditre is aminek további feltétele hogy a GP feltöltse a gyerek vagy gyerekek oltási adatait a rendszerbe.

A törvény egyszerű. Nincs oltás, nincs családi pótlék.

Az ügyintézéshez csak az útleveleinkre, a Grazt Notice kinyomtatott példányaira és a lakásunk bérleti szerződésének eredeti példányára volt szükségünk. 5 nappal később postán kaptuk meg a hivatalos plasztik Medicare kártyákat. Ezek birtokában a Medicare-től, telefonos ügyintézőn keresztül megrendeltük a hivatalos igazolásokat a magán biztosításhoz.

Mint minden állandó lakosi vízummal rendelkező bevándorlónak nekünk is 365 napunk volt csatlakozni a biztosítási rendszerhez hogy megkapjuk a kedvezményeket (a mi esetünkben ez 68 dollár kedvezményt jelent kéthetente). Mi a BUPA-t választottuk a tucatnyi lehetőség közül és néhány napon belül kézhez is vehettük

Ezek után következő lepésként regisztráltunk a legközelebbi GP-nél ami számunkra igen fontos volt hiszen akkor a feleségem ekkor mar néhány napja hányingerre és gyengeségre panaszkodott.

Ekkor jött az igazi meglepetés. Közölték hogy babát varunk.

Mivel a magánbiztosítás terhességre vonatkozó részét csak 12 hónap türelmi idő után lehet igénybe venni mi ekkor csak két lehetősségből választhattunk.

Háziorvos, azaz GP vagy kórház.

Mi a GP-t választottuk ami fizetős minden alkalommal és a vizit-díjnak csak a felet teríti a Medicare vissza.

Ennek ellenére 3 vérvétel és 2 scan ingyenesen járt.

Nagyon fontos! A vérvétel a kórházban és a helyi laborban is ingyenes de az utóbbinál 70 dollár körüli összeget kell fizetni szállítási díj címén!

A Down-szindroma szűrésért 200-dollárt kertek.

Ezert ha a kórház. a közelben van érdemesebb azt az ellátást választani hiszen jó pár vizitről van szó.

A szülésről röviden annyit hogy mindenkinek hálával tartozunk a kórházból mert nagyszerű munkát végeztek és természetesen teljesen ingyenesen.

Családunk első ausztrál tagja július 17-en született és legközelebb azt is leírom, hogy mi a következő lépes azután hogy hazatértünk a kórházból, pontosabban a hivatalos ügyintézés menetet.

Szülési szabadság, terhesgondozás

Ági, Melborune 2008

A melóhelyet fenntartják 1 évig, mert kötelezően vissza kell vennie a cégnek (természetesen ez abban az esetben igaz, ha már letöltötte a cég által minimálisan kikötött eltöltendő időt az esetleges szülési szabadság előtt – ez a legtöbb cég esetében 52 hét, de ettől lehetnek eltérések is). Szülési szabadság címén a cégek általában semmit, de néha 6 heti bért fizetnek! (Adott szerződéstől vagy a vállalati politikától függően.)

Az én esetemben ez máshogy működik, én állami cégnél dolgoznom, így kedvezőbbek a feltételek, mint más társaságoknál. Nekem 12 hét fizetett szülési szabadság jár, és természetesen ehhez még hozzácsaphatom majd a normál éves szabadságomat is. így a jelek szerint úgy néz ki, hogy 9 hónapig itthon tudok maradni majd a Manóval, sajnos utána azonban vissza kell mennem dolgozni. Bár a terveim között az szerepel, hogy csak heti 3 napot fogok melóban tölteni később, aztán majd meglátjuk, hogy az anyagi helyzetünk mennyire teszi ezt lehetővé. Az ausztrál szokásokhoz képest így is jóval tovább maradok otthon, amin elég sokan meg is lepődnek. A bébiket 6 hetes kortól veszik fel a “child care”-be, ami teljesen megszokott, az általános tehát a 6 hetes szülési szabadság.

(Azért meg kell jegyezni a baby bonus-t, ami az egyszeri (állami) szülési támogatás még idén, jelenleg 5000 AUD. Sajnos sokan a kiságy, meg babakocsi helyett plazma tévét vettek a “könnyen jött” pénzből, aztán pár hét/hónap múlva nem tudták befizetni a villanyszámlát. Ezt elkerülendő jövő januártól a baby bonus fél éven keresztül, kéthetente kerül átutalásra, és a legfelső fizetési kategóriába (évi 150 000 AUD) tartozó családok nem fogják megkapni – a szerk.)

A bölcsibe már mi is beiratkoztunk, ami annyira nem könnyű. Megnéztünk néhány szóba jöhetőt itt a környékünkön, de az elsőbe rögtön bele is szerettünk, eldöntöttük, hogy azt fogjuk választani. Teljesen új bölcsi/ovi, éppen most ünnepelték az egyéves fennállásukat. Tágas, tiszta, szép helységek, különálló, szeparált részek az alváshoz, az étkezéshez, a játékhoz, külön pelenkázó rész. Ráadasul ez volt mind közül a legolcsóbb. Az árak elég változóak egyébként: 50-80 $ között oszlanak meg. Ezek nem speciális, különleges bölcsödék, hanem teljesen “snassz” intézmények, de azért nem csak a gyerekek megőrzése a cél, foglalkozások is vannak. Maga a rendszer elég rossz. Mi pl. éppen 11 hónappal korábban szándékoztunk beíratni a Csöppséget, aki még ugye meg sem született, mondván, hogy tutira szeretnénk a helyet, nem akarunk kockázatot vállalni. Ehhez képest a bölcsiben azt mondták, hogy oké, várólistára tettek minket. Mi nagy szemekkel néztünk, hogy micsoda, várólista, már most is elkéstünk? Erre kiderült, hogy nem, az elsők vagyunk a listán, de azt csak 4 héttel a várható kezdés előtt tudják megmondani, hogy valóban mehet-e a gyerkőc, mert akik már régebben elkezdtek járni, azok előnyt élveznek, igy csak az adott hónap előtt fogjuk megtudni, hogy valóban megkapjuk-e a helyet.

Tehát, mi júniustól szeretnénk beadni a kiskrapekot, de ha valaki mondjuk odamegy áprilisban, hogy ő májustól adja be a gyereket, akkor ő már előnyt fog élvezni velünk szemben, mert már járt ott egy hónapot. Hát mi ezen eléggé ledöbbentünk, és rögtön el is mentünk egy másik bölcsibe is beíratni a Lurkót, mert akkor aztán nincs garancia egyáltalán semmire. Ez sokkal lepusztultabb bölcsi, zsúfolt, régi, sötét helységekkel, nem is tetszett igazán, sokkal drágább is, mert egy nagy népszerű lánc egyik tagja, és nem is szeretnénk valójában, ha idejárna a fiunk, de muszáj más alternatívát is keresnünk, mert mi van, ha az első nem jön össze (és mellesleg 20 $-ral drágább napi szinten, ami azért nem kevés pénz)?! Sőt gyanítom, hogy legalább még egy bölcsibe be kell íratnunk, mert – talán – az lesz a tuti. A 2-es számú bölcsiben egyébként csak 2 héttel fogjuk megtudni június előtt, hogy kapunk-e helyet vagy sem.

Aztán a terhesgondozásról: amikor a szülészt kiválasztottuk, és ő is elfogadott minket, akkor ugye megtudtuk mennyi a tarifája a szülésre és terhesgondozásra. Nincsenek nővérek, akik ezzel foglalkoznak, ezt is a szülészorvos csinálja. Eddig 4 hetente jártam, most a 30. héttől már 3 hetente kell, gyanítom, nemsokára pedig még gyakrabban szeretne látni a dokim. Ezeken a látogatásokon nem kell fizetni semmit sem, mert a szülés árában a terhesgondozás is benne van. Nem olyannak kell ezt elképzelni, mint otthon, nincsenek vizsgálatok a dokinál, kedélyesen elbeszélgetünk, hogy érzem magam, milyen vizsgálatok szükségesek (pl. cukor, ultrahang, stb.). Ezeket nem ő végzi el, hanem csak ír egy beutalót, és onnantól már nekem kell intéznem mindent. Ha időpont kell, akkor azt egyeztetni stb. Az eredményeket azonban ő kapja meg, így mindig akkor tudom meg egy-egy vizsgálat eredményét, amikor legközelebb nála vagyok. Súlyról pl. még sosem kérdezett, általában mér egy vérnyomást, meghallgatja a bébi szívhangját (ilyenkor Benedek többnyire jól megrugdossa), megméri a méh nagyságát, és ennyiben ki is merül a terhesgondozás. Felteszem az esetleges kérdéseimet, elmondom, hogy mi a gondom, aztán ő meg esetleg megoldja.

A doki, pontosabban a kórház küld el szülésfelkészítőre is. Nekünk a jövő héten fog kezdődni, így erről még nem tudok nyilatkozni. Heti 1 este lesz, 5 alkalommal. Mivel mi egy kisebb kórházat választottunk szülni, ennek nincs akkora terme, ahol elférne az összes kismama és kispapa, a mi szülésfelkészítőnk a kórházzal kooperációban levő szomszédos Novotel szállodában lesz. Ez még azért is érdekes, mert ha nem érezném jól magam a baba érkezése után a kórházban, akkor minden további nélkül lehetőségem lesz átköltözni a szállodába.

Veszélyeztetett

Tünde veszélyeztetett terhes és még angolul sem beszél, Sydney 2004:

A kórház veszélyeztetett terhesek számára felállított klinikájára küldött a háziorvos, ahova kértünk is időpontot csütörtökre. Ráadásul azt is hozzátette, – amit idáig még senkitől nem hallottunk – hogy tolmács szolgáltatást is kérhetünk a rendeléshez, amikor is a Multikulturális Afférok [Ügyek] Hivatala (mik mehetnek ott, kérem?!) hivatalból kirendel egy magyar-angol tolmácsot, aki mindent pontosan fordít, és minden rendelésen jelen van.

Kértük is a kórházat, hogy akkor organizáljanak egy ilyen tolmácsot a számunkra, mivel a munkám miatt én biztos nem fogok tudni minden rendelésen jelen lenni.

A kórházról annyit, hogy állami kórház, public rendelésben járnak a népek oda, viszont az állapotok a magyar magánkórházak színvonalához hasonlatosak, talán csak a falakat nem festik olyan gyakran…

Kicsi feleségem eléggé fázós, és kértünk a nővérkétől még egy takarót, aki nagyon szívélyesen, mosolyogva hozott is még egyet, amit még előzőleg valamilyen melegítőben jól átmelegített! Volt egy kis konyha is a közelben, ahol ingyen tea, kávé és gyümölcsök voltak kirakva, hogy fogyasszon belőle, aki akar.

Érdekes volt látni, hogy minden szülő nő külön szobát kap, ahol az apuka és még valaki jelent lehet szülésnél. A szobák teljesen úgy néznek ki, mint egy hálószoba otthon, képek a falon, az ágyat több tucat változatban lehet állítani, hogy a legkényelmesebb legyen, a faliképek mögé vannak eldugva a készülékek, amikre szükség lehet, és a babának egy fűtött kis inkubátor-szerűsége van a mama ágya mellett. A műtő pár szobányira van, ha esetleg komplikáció lépne fel és választani lehet mindenféle alternatív szülési módok közül is, ami a szintén a szobához csatlakozó egyéb, csak a szülő nő rendelkezésére álló szobában/fürdőszobában történhet.

De gépek, készülékek nincsenek szem előtt, nem kell megosztani a szülőszobát másokkal, nem kell átgyalogolni egy másik épületszárnyba, mert már csak ott volt üres ágy, nem esik a vakolat az ember fejére, a nővérek/orvosok nem a zsebüket akarják előbb megtölteni és csak annak függvényében segítséget nyújtani, hogy ki mennyit volt képes adni.

Látszódik a higiéniára való törekvés, és hogy nem 40 éves a röntgenkészülék, amivel 2-3x kell átvilágítani valakit, mert az előző felvételeket mind tönkre-vágta a gép, a beteg meg legfeljebb meghal tüdőrákban, de legalább az influenzából kigyógyult, nem?! És mindez egy közkórházban.

Tünde folytatja, Sydney 2004:

Végre du. 2 óra felé szóltak, hogy akkor ehetek, ihatok kedvemre, műtét nem lesz, azonban a kórház vendéglátásában maradok a következő 1 hétre.

Ajjajj, na most mi lesz?! Hogy fogom megértetni magam, és engem hogyan fognak megérteni?! Éreztem, hogy görcsbe ugrik megint a gyomrom, pedig az ebéd hatására már kezdtem egy kicsit megnyugodni.

És megtapasztaltam azt, amit a hosszabb ideje itt élők mindig mondanak, vagyis hogy mindig, mindenki meg fogja érteni, mit akarsz mondani, és azt szeretnék, hogy Te is értsd meg őket, csak kezdd el a kommunikációt!

Az itt dolgozók segítőkészek, nagyon emberiek. Csak egy példa: A második napon elkértem az UH eredményének a másolatát, és mint mindig, most is lefordítottam és döbbentem láttam, hogy a baba fejének a formáját megint kiemelték a jelentésen. Ültem az ágyban és csak sírtam.

Éppen bejött az éjszakai ügyeletes nővér és kérdezte, hogy mi a baj? Mutattam neki a lefordított anyagot, rajta bekarikázva a számomra negatív jelentéssel bíró szavakat. Erre ő sorról-sorra végigment velem a riport tartalmán és próbált maximálisan megnyugtatni. Biztosított, hogy ha az orvos azt mondja, hogy nincs gond, akkor higgyem el! Elmesélte, hogy 4 fia van és a 3. gyerekkel azért ízgulta végig az egész terhességet, mert azt mondták neki, hogy rendellenesen fejlődik a baba feje, és most teljesen egészséges.

Mikor látta, hogy kezdtem megnyugodni, akkor jött a kényeztetés… :) Kaptam kekszet, több csésze teát, és ami külön jól esett, hogy egy másik hölgy beült hozzám. Ő volt az, aki hétfőn felvett, és Ő lenne az én bábám, ha nem kellett volna mindig az orvosokkal találkoznom. Itt a konzultációk általában képzett bábákkal történnek, csak ha szükséges, akkor kapcsolódik be az orvos is. {A bábák négy éves egészségügyi főiskolát végeznek, jól képzett és jól fizetett specialistáknak számítanak. – a szerk.} Legalább egy fél órán át beszélgettünk mindenféléről, majd végül hozott egy pár gumírozott harisnyát is, ami elősegíti a vérkeringést a lábban, hogy ne vizesedjen, illetve nehogy vérrög keletkezzen. Később kaptam magazinokat is olvasgatni, majd jó éjszakát kívánt aznapra.

Meglepő, hogy mennyit megértettem a beszélgetésből, és hogy engem is mennyire megértettek. Ennék igazán örültem, mert ez elején elég kétségbeejtőnek éreztem a helyzetem. Itt vagyok egy kórházban teljesen egyedül, a nyelvet még nem beszélem igazán, hogy fogom tudni elmondani, hogy mi a gond?

Az orvosok mindent megtesznek, hogy minden kérdésemre választ adjanak. Az állam által biztosított ingyenes telefonos, vagy személyes tolmácsszolgálat segítségével pontos információt tudnak adni az állapotomról, és én is meg tudok kérdezni minden számomra fontos dolgot. A reggeli vizitek során is próbálnak úgy fogalmazni, hogy megértsem őket, és sosem látom rajtuk, hogy ez teher lenne számukra.

Még így a végére el kell, hogy mondjam, én elég szkeptikusan álltam az ausztrál kivándorlás gondolatához, de próbáltam nem nehezíteni ezzel férjem életét. Tudom, ez milyen sokat jelent neki.

Sok tapasztalatom még nincs itt, szinte csak a szoba négy falát sikerült eddig megismernem. Azonban a helyi, kórházi tapasztalatok után most először azt kell hogy mondjam, egy állami kórházban ilyen szintű ellátást otthon nem kaptunk volna. Most én is érzem, jó helyen vagyunk.
A gyerek azóta megszületett és jó nagyot nőtt.

Diana telefonba mondta nekem:

Az első hónapokban havonta van terhesgondozás. Szülésznő csinálja: megmérik a vérnyomásodat, meghallgatják a kicsi szívverését és megkérdezik, hogy minden rendben van-e. A 30. héttől kéthetente van terhesgondozás.

Van szülésre felkészítő tanfolyam, de azért külön fizetni kell. Amire Diana jár, az 200 AUD. Ebben mindenféle pozíció- és légzéstechnika tanítás van, meg a partnert is tanítják arra, hogy miben tud segíteni. Szóban az újszülött táplálásáról, gondozásáról van szó. A csoport szülés után is találkozik, nem csak előtte.

Két ultrahang vizsgálat van, az egyik a 16-18. hét között, a másik valamikor korábban volt, de Diana azt lekéste, így neki csak egy volt. Mivel mégis szeretett volna egy másikat is, ezért elment egy magánrendelőbe és ott 200 AUD-ért csináltatott egy háromdimenziósat, ebből a Medicare 85 AUD-t visszatérített.

Szülőotthonban akar szülni a randwick-i kórházban, Sydney belső részén. A szoba egy egyágyas, de az dupla, hogy jobban hasonlítson a családi hálószobához. Tágas, mindennel felszerelt, saját fürdőszoba van, óriási balkon. A fürdőszobában ott van a szülőkád, ahol lehet vízben szülni. A barátnője már szült és jól meglepődött, hogy még aznap haza akarták küldeni. Kérnie kellett, hogy még egy napot maradhasson.

Hajni mesélte:

Hajni egy éve szült egy nagy állami kórházban, ingyért ill. a Medicare költségére. Azt mondja, hogy választhatott a szülőszoba (labour ward) és a szülőotthon (birth centre) között. Mindkettő a kórházon belül volt. Az első az olyan, mint a szülőszoba általában, lényegében egy specializált műtőterem. Minden műszer, epiduriális érzéstelenítés, stb. helyben. Legfeljebb két vendég lehetett jelen a szülésnél.

A másik lehetőség, a szülőotthon. Ez egy családi hálószoba utánzat a kórházon belül. Dupla ágy, színes falak képekkel, stb. Minden úgy megcsinálva, mintha otthon lennél. Nincs semmi műtő vagy kórház jellege. Akár 4-5 vendég is jelen lehet a szülésnél. Lehet víz alatt is szülni.

Hajni szerint régen, ha valaki otthon akart szülni, akkor a szülésznőt a Medicare fizette. Ezt a kedvezményt megszüntették. Szülhetsz otthon, de akkor te fizeted a szülésznőt.

Hajni a szülőszobát választotta. Utána egy egyszemélyes kórteremben lakott, ahol egymásnak adták a kilincset a látogatók. A kosztot finomnak találta, a személyzetet figyelmesnek és hozzáértőnek. Ő maga is ért ehhez-ahhoz, mert védőnői végzettsége van. Hálapénz nincs. Minden ingyen volt.

Krisz, Melbourne 2011

Több barát és ismerős kért hogy írjak arról milyen különbségek vannak a magyar és az ausztrál terhesgondozási és szülési rendszer között. Bevallom, a magyarról semmit sem tudok így összehasonlítani se tudom a két rendszert. Ráadásul olyan, hogy ausztrál rendszer nem létezik. Ugyanis mint sok más is, a terhesgondozási protokoll is államonként eltérhet, sőt mások a lehetőségek egy olyan nagyvárosban mint Melbourneben (~4millió lakos) és egy kisebb városban, mint mondjuk Milduraban (~30e lakos).

Azt szívesen leírom, hogy nekem milyen tapasztalataim voltak eddig és milyen információra tettem szert itteni barátaink, ismerőseink, a doktorok és az internet által.

Szóval az egész terhesgondozási dolog ott indul, hogy az ember lánya megbizonyosodik egy háziteszt lepisilése után, hogy terhes. Ennek pozitív tudatában ellátogat a háziorvosához (GP), aki egy vérteszttel igazolja a terhességet. Ezzel a teszttel együtt megnézik már a szokásos rutindolgokat is, mint: vércsoport, Rh faktor, rubeola és bárnyhimlő védettség, TSH,  vasszint  és ha hozzájárulunk akkor csinálnak egy rutin HepC és HIV szűrést is. (személyiségi jogokra hivatkozva meg lehet tagadni, de legkésőbb a szülés során a kórházi személyzetet kötelesség tudatni bármelyik vírus meglétéről)  Ha az elmúlt 2 évben nem volt rákszűrése az alanynak, akkor sokszor ilyenkor felajánlják a kenet levételét is. Itt ugyanis a háziorvos, vagy a rendelőintézetben, ha van, az erre (is) szakosodott női egészségügyi orvosi végzi el a rutin rákszűrést nem pedig a nőgyógyász. Természetesen ez is önkéntes dolog, később a szülészszakorvos is felajánlja a lehetőséget a szűrésre, ha a háziorvosnál nem kértük, de még nála is önkéntes a dolog.

Ha minden lelet megvan akkor a háziorvos választás elé állítja az ember lányát, hogy hol és kinél kíván szülni, ugyanis oda írja akkor a beutalót. Itt Melbourneben több lehetőségből lehet választani: közkórházban (public hospital), magánkórházban (private hospital) és szülőotthonban (birthing centre) van lehetőség szülni. Amennyire én tudom, ebben a városban nem támogatott az otthonszülés, de Ausztrália más városaiban és államaiban viszont lehet hogy van erre lehetőség. (WA és SA szerepelnek az államok között)

Ha a közkórház mellett döntünk, akkor a beutalónk nem egy orvoshoz fog szólni, hanem a kórház szülészeti osztályára, ahol a terhesgondozást több orvos, rezidens orvos, szülésznő (midwife) és gyakorló szülésznő látja el. Tehát ez azt jelenti, hogy minden egyes alakalommal amikor megjelenünk a terhesgondozáson, akkor lehet hogy mindig más emberhez fogunk kerülni, aki csak a paksamétánkból tudja a korábbi kórtörténetünket. Néhány kórházban már elindult az a kezdeményezés, hogy lehetőség legyen arra, hogy a terhesgondozás során mindig ugyanahhoz a szülésznőhöz menni, akiben megbízunk és aki jobb esetben a szülés során is jelen fog lenni. Ez sajnos még gyerekcipőben jár, nagyon kevés helyen elérhető szolgáltatás. Közkórházból két szint létezik itt: a kiemelt vagy magasszintű szolgálatást nyújtó kórház (tertiary hospital) és az alapellátást nyújtó kórház (primary hospital). A legtöbb közkórház 2-4 ágyas szülészettel rendelkezik, amit lehetőség van megtekinteni az ún. bemutató látogatáson (maternity tour). Természetesen a közkórházak felszereltsége és állapota eltérő egymástól, van ahol van lehetőség kádban vajúdni, van ahol nincs.stb. Az ilyen kérdések megválaszolására ad lehetőséget a bemutató látogatás, amit bármikor megejthetünk, akár már akkor is amikor még csak gondolat a gyerekvállalás. A közkórházban a szülést mindig az ügyeletben lévő orvos ill. szülésznő vezeti le, kivéve ha választott magánorvossal kívánunk szülni. (erről később írok) A közkórházi ellátása ingyenes, azaz a TB (medicare) fedezi és a partner többnyire jelen lehet a szülés során.

Ha a magánkórház mellett döntünk, akkor minden esetben magánszülészorvost (obstetrician) is kell fogadnunk. Ugyanis a magánkórházak egy 15-20 főből álló szülészorvos csapattal vannak leszerződve, és szülés esetén azt hívják be, akit választottunk, a helyszínen nincsen ügyeletes orvos, csak a szülésznőkből álló csapat. A legtöbb magánkórház egy ágyas, fürdőszobával ellátott, szobákkal van felszerelve, amit szintén meg lehet tekinteni a bemutató látogatás során, ahol a szobák állapotán kívül információt kapunk arról is, hogy milyen egyéb szolgáltatásai vannak a kórháznak. A legtöbb magánkórházról viszont tudni kell, hogy csak alapellátást tudnak nyújtani, azaz a 33. hét előtt nem tudnak szülést levezetni, ugyanis nem rendelkeznek megfelelő koraszülött ellátással. Az ilyen esetekben átküldik (mentővel) a pácienseket a legközelebbi kiemelt szintű közkórházba. A magánkórházak fizetős kórházak, előre megszabott árakkal dolgoznak, amiről számlát állítanak ki a páciensnek többnyire a 28. terhességi héten. Ahogy én hallottam egy 4 napos tartózkodás 4500$-tól indult, amiben benne van a teljes ellátás a szülés során és után, a szoba, nővérek díja, de nem fedezi az altatóorvos, szülészorvos és gyerekorvos díját. A magánkórházak díját a magán-egészségügyi biztosításunk fedezheti, attól függően, hogy mióta vagyunk tagok és milyen szintű a biztosításunk.  A legtöbb magánkórház szívesen látja a szülés során és után a partnert is, és lehetőség van arra, hogy ott is aludjon. (általában csak az étkezésért kell külön fizetnie)

Ha viszont szülőotthonban kívánunk szülni, akkor a terhesgondozást egy 5-8 főből álló szülésznői csapat látja el. A szülőotthonok biztosítják leginkább az otthonszüléshez közeli, természetes és háborítatlan élményt. A legtöbb szülőotthon valamelyik közkórház egyik szárnyaként üzemel, limitált 5-8 férőhellyel, és csak komplikációmentes terhességeket vállalnak. A terhesgondozás és a szülés során szülésznők (midwife) segítik a kismamát, illetve ha komplikáció merülne fel, akkor konzultálnak egy szakorvossal.

Ha magánorvossal (obstetrican) kívánunk szülni, akkor hozzá a lehető leghamarabb be kell jelentkeznünk, ugyanis előfordulhat hogy már nem tud minket fogadni, mert betelt a naptára. (adott hónapban adott számú terhesgondozást vállalnak) Elvileg szükségünk van majd a háziorvostól kapott beutalóra, amit az első látogatáskor kell csak bemutatnunk, tehát a bejelentkezést akár már a háziteszt elvégzése után is megtehetjük telefonon. A legtöbb magánorvos két magánkórházzal és egy közkórházzal áll szerződésben, ott vezet le szüléseket. Rajtunk áll, hogy melyik kórházba kívánunk menni majd a szülés során, de a kórházba való bejelentkezést a 12. hétig meg kell tenni, mert a magánkórházak esetén lehet hogy később már nem lesz férőhely. Ha közkórházban akarunk szülni a választott orvossal akkor a legtöbb kórházban van lehetőség arra, hogy privát szobát kapjunk. Ezkből nincsen sok, általában 1-2 szoba áll csak a rendelkezésre. A magánorvosok díját nem fedezi a TB, de támogatja. Nem sokkal, az idén 256$-al. A legtöbb magán-egészségügyi biztosítás viszont semmilyen szinten sem támogatja a magánorvost, tehát annak díját a páciensnek kell fedeznie. Itt Melbourneben az árak 2500-8000$ között vannak (ez 1-2 havi fizetésnek felel meg), amit elkérhet egy magánorvos a teljes terhesgondozásra. (a szülés levezetésének díja nincs benne, azt a TB és a magánbiztosító közösen állja) Természetesen számlát állít ki a díjról az orvos, amit két tételben szokás kifizetni, a 20. hét után és a 30. hét után. Az árak igen eltérőek, éppen ezért itt nem szégyen felhívni több magánorvosnak a rendelőjét és megérdeklődni a terhesgondozási árat (pregnancy management fee), készséggel fognak válaszolni.

Szóval a terhesgondozási fonalat ott hagytam abba, hogy a háziorvos igazolja a terhességet. Ezután a 10. hét körül kell megjelenni először a választott helyen/orvosnál, ahol a 28. hétig havonta kell megjelenni, majd utána kéthetente, a 35. héttől pedig már hetente ill. gyakrabban. Két rutin ultrahang van a terhesgondozás során: a 12. és a 20. hét körül. Komplikáció esetén természetesen többet is előírhat az orvos. Az ultrahangot attól függően, hogy hol végzik (közkórházban vagy magánrendelőben) részben vagy teljesen fedezi a TB és a beutalót az orvostól/szülésztől kapja meg a páciens. (egy UH ára kb. 180-250$ magánrendelőben, amiből a TB 85$-t térít vissza) Természetesen 3-4D-s ultrahangra is lehetőség van már jópár helyen, ezekhez többnyire beutaló se szükséges, de a TB szintén támogatja valamennyivel. (250-300$ körül vannak) A két UH-n kívül két rutin vér- és vizeletvétel is van (részben vagy teljesen TB támogatott), a vasszint és a fehérjék ellenőrzésére, illetve a terhességi cukorbetegség kiszűrésére. Komplikáció esetén ebből is több lehet. Ezen kívül lehetőség van kérni Down szűrést, aminek a költségét a TB szintén támogatja, illetve egyéb szűréseket is, ha szükség merülne fel.

A terhesgondozás végül a szüléssel zárul. Ha nem merül fel komplikáció, akkor függetlenül attól, hogy hol szül az ember lánya jobb esetben csak a szülésznővel/szülésznőkkel fog találkozni és az orvost csak a szükséges esetekben hívják be. Persze a szülés után valamikor az orvos azért ránéz az ember lányára, hogy minden rendben ment-e, ha nem volt jelen a szülésnél. Közkórházakban hüvelyi szülés után 48 óra, császár után 72 óra a szokásos benntartózkodás, de előfordulhat hogy szükség esetén (nincs elég ágy) már 12 órával a szülés után elbocsájtják a pácienst, ha minden rendben volt. Magánkórházakban 72 és 96 óra a szokásos bentartózkodás, de lehet kérni a korábbi elbocsájtást is, ha a páciens szeretné és jól van.

Névválasztás: Itt Ausztráliában szinte bármilyen névre anyakönyvezhető a gyermek, amennyiben az nem sért törvényt, nem obszcén és nem túl hosszú. A szüléstől számítva 60 nap áll rendelkezésére a szülőknek, hogy anyakönyvezzék a gyermeket, azaz egyben kiválasszák a nevét is. Ha kevés lenne a 60 nap a döntésre, akkor még lehet kérni egy hosszabbítást, ami további 60 nap. A legtöbb kórház azonban szereti ha már ott kitölti a szülő a kérelmi papírokat, de ez nem kötelező.

Szülés-felkésztő tanfolyamokat általában a kórházak és/vagy az orvosok szerveznek. Erre természetesen a partner is meg van hívva és a díja ha a magánbiztosítás nem fedezi, akkor 35-50$ és 10 óra elfoglaltságot jelent. Általában a 28-30. terhességi héttől indítják a csoportokat, 5-8 pár jelenlétével

Anna, Adelaide 2011

2011-ben szültem meg kislányomat Adelaide-ben a Women’s and Children’s Hospital-ben. Ez az állam legnagyobb szülészeti központja.

Mivel az állami (public) kórházakban való szülésről korábban nem hallottunk rosszat, szülést fedező biztosítást nem kötöttünk. Most már tudom ez hiba volt és senkinek nem ajánlom hogy elmulassza.

A kórházban első alkalommal egy nagyon kedves szülésznőt fogtunk ki, aki felvázolta a lehetőségeket. 1. Járhatok terhesgondozásra ide a kórházba, ahol mindig más szülésznővel fogok találkozni, más lesz benn a szülésnél is, esetleg nem is végig ugyanaz a szülésznő és az utógondozás során is mindig mással fogok találkozni. 2. Választhatom hogy orvoshoz (mindig más) szeretnék járni terhesgondozásra, de ha a terhesség problémamentes mindig vissza fog küldeni a szülésznőhöz és a szülésnél sem lesz benn orvos. 3. A harmadik lehetőség bekerülni a Midwifery Group Practice-be (ez is a kórház keretei közt működik) ahol mind a terhesgondozás mind a szülés mind az utógondozás során ugyanazt a szülésznőt látja az ember, többnyire otthon, vagyis nem kell bemenni a kórházba. Van 1-2 backup midwife is akivel találkozik a kismama a terhesség során, ha valamiért a primary midwife nem tud jelen lenni ők lesznek ott a szüléskor. A szülés nem a szülőszobán (birth ward) hanem szülőotthonban (birth center – szintén a kórházban van) zajlik, ami sokkal otthonosabb, kisebb eséllyel használnak műszereket ill. epidurálist, támogatják az alternatív szülési pozíciókat stb. A MGP-be nehéz bekerülni, mivel a helyek szűkösek. Mivel az MGP hasonlított leginkább a magyarországi rendszerre abból a szempontból hogy legalább ugyanaz az ember kíséri végig a terhességet és szülést én a MGP-t választottam, ahová sikerült is bejutnom. A terhességem lényegében problémamentesen zajlott.

A rendszer hogy tájékoztatni kell a kórházat amint a szülés megindult de a kórházba 5 perces fájásokkal vesznek csak fel, addig otthon kell maradni. A szülés megindulásakor telefonáltam, hogy rendszeresek a fájások stb, de már ekkor mondták hogy a szülésznőm nincs benn, de a back up midwife-ok sem. Ezt furcsállottam mivel azt mondták a hármójuk közül valamelyik biztosan ott lesz. A szülés lassan haladt, de 27 óra elteltével 5 perces fájásokkal jelentkeztem a kórházban (persze telefonon egyeztettünk előtte) A random szülésznő akivel előtte sosem találkoztam megvizsgált, majd közölte hogy a baba rossz irányban fekszik, a szülés még sokáig el fog tartani, menjek haza! ( a baba gerince a hasam helyett az én gerincem felé nézett, ez egyébként nem egy hatalmas probléma, Magyarországon igyekeznek a babát megfordítani de ha nem lehet császár-metszést alkalmaznak és nem engedik bele az anyát egy kockázatos kimenetelű szülésbe) A szülészetre fel sem jutottam, még csak orvosnak nem mutatott meg, holott már 27 órája vajúdtam. Hazamentünk. A fájások hamarosan 3 percenként jöttek, a telefonban a kórházi diszpécser (képzett szülésznő) nem biztatott hogy menjek vissza. Mi azért elindultunk, ekkor 32 órája vajúdtam. A regisztrációnál kb 30 percet várattak, holott lényegében már nem volt szünet a fájások közt. Ekkor még mindig nem voltam fenn a szülészeten. A szülésznőre vártunk, hogy lejöjjön és megállapítsa hogy felmehetek-e a szülészetre. Ekkor közöltem hogy úgy vélem nyomnom kell, mire hirtelen felrohantak velem a szülészetre és megvizsgáltak, közölték hogy valóban nyomhatok. Előkerült ugyanaz a szülésznő akivel pár órával korábban találkoztam. Egyáltalán nem volt kedves. Maga a szülés 1.5 órán keresztül tartott, mivel ahogy a baba a rossz pozícióból befordult a szülőcsatornába (a 34 órányi vajúdás alatt) beszorult a keze és ezért jött ki nehezen. A másfél órás kitolási szakasz alatt a szülésznő sem nem segített, sem orvost nem hívott. Mindössze a baba szívhangját ellenőrizte. Egy biztató szót nem eresztett meg. Sem a primary sem a backup midwife-ok nem kerültek elő, holott erre lett volna 35 órájuk. A szülés után jelentős vérzés lépett fel, oka a méh túlfáradása. Ekkor hívott a szülésznő orvost. A vérzés elállításáért majd 3 órán keresztül küzdöttek. Fertőzés lépett fel (vélhetően a túl hosszú vajúdás miatt), antibiotikumos kezelést kaptam. Hála Istennek a kislányunk épen és egészségesen született meg. Csak a poén kedvéért megemlítem hogy a tőlem levett vérmintát a szülésznő elejtette, magát is megvágva, ezért a vizsgálat megismétléséhez újabb adag vért vettek le tőlem, plusz még egy adagot hogy a szülésznőe védelme érdekében ellenőrizzék hogy nem vagyok AIDS-es stb. Így a már amúgy is igen kevéske véremből még többet vettek le. 3 napig tartottak benn, kétágyas szobát kaptunk, éjszakára családtag nem maradhatott, így a kislányom felügyelete rám maradt, holott az ágyból kikelni nem tudtam a vérveszteség, kimerültség és a 39 fokos láz miatt. 5-ik nap előkerült a szülésnőm aki nem magyarázta meg hogy miért nem volt sem ő sem a másik két szülésznő jelen. Az utógondozás során a gátsebbel kapcsolatos problémáimat többször említettem, hiába. Azt mondta rendben van. Nem volt, visszamentem a kórházba, ahol megállapították hogy a heg nem jól gyógyult, fertőzés lépett fel. Végül magán-nőgyógyászhoz mentem, ahol tisztességesen kikúráltak.

Örülök hogy sem a gyermekünknek, sem nekem maradandó károsodásom nem esett, de ez nem a kórházon, és nem a midwife-on múlt. A public rendszeben való szülést senkinek sem ajánlom, mert egy fiatal anya (24 évesen szültem) problémamentes terhessége is végződhet komplikáltabb szülésben, és lényegében a kórház semmilyen segítséget nem nyújtott, egyedül akkor léptek akcióba mikor az volt a tét hogy elvérzek-e a szülőágyon.

Célom nem az hogy bárkit is elrettentsek, a public rendszertől vagy a szüléstől, de előre nem látható komplikációk során a public rendszer nem megbízható. Az egészség-megőrzés nem cél, csupán a halál elkerülése. Orvost a szülésbe jóval korábban be kellett volna vonni, és a problémák elkerülhetőek lettek volna.