Neszójjbeleamidógunkba! – idézem a számomra olyan ismerős magyarországi hozzászólást, ha bele merek szólni az űdógukba. Most megint ebben mesterkedem, azért van a bevezető: gyors egymásutánban két ügyfelemnek is meg kell jelenni magyarországi bíróság előtt, különben nagy baj lesz és a kárára dönthetnek. Az egyik válási, a másik gyerek-elhelyezési ügy. Az utóbbiban már pénzbírságot is kapott az ügyfél (vádlott, elítélt, fegyenc, nem is tudom, hogy mi lenne a helyes megnevezés), mert nem jelent meg egy tárgyaláson.
Van telefon, van skype, azon keresztül is el lehetne intézni az egészet, ha a magyar bíróság hallott volna Puskás Tivadarról. Magyarországon jobb az internet-lefedettség és a sávszélesség, mint itt. Valami más hibádzik, nem a technológiai fejlettség.
Nem csak a bíróság ilyen. A kirendelt gyerek-pszichológus azt kívánta az ügyfelemtől, hogy a hat éves gyerekét két nap múlva vigye be hozzá vizsgálatra. 26 órás repülőút és 10 órás időeltolódás után! Ebbe a marhába ki tanította bele a magyarföldrajzot. Van neki zsugorított földgömbje otthon?
Ááá, dehogy. Persze, hogy tudja, csak éppen irigyel és utál minket. Büntiben vagyunk nála. A gyereken keresztül büntet. Ismerem az ilyet. Én is az ilyenek miatt jöttem el.

Nincsen nékik emiljük

Már megint egy válási ügy van a látókörömben. A magyar bíróság magyarkodik az ausztráliai ügyféllel. Postán küldi a sűrgős-azonnal-vagy-ha-nem-akkor-már-el-is-van-ítélve leveleket és még van magyarsága hozzá, hogy félkövérrel szedve, aláhúzva beleírja, hogy emilben pedig nem hajlandó levelezni.

Van egy szerb származású ügyfelem is, aki most jött vissza Szerbiából. Azt mondja, hogy ott az internet-lefedettség csodálatos, mindenkinek van okostelefonja és számítógépe. Mindezeket mindenre használják: mozikat és zenéket töltenek le, nézegetik az újságokat meg a fészbúkot. Csak egyre nem használják a technikát: munkára.
Aha, mondom. Akkor mit csodálkozom én itt a magyarbírón?

A fentebbi levelet a magyar ügyvéd lefotózta az ájfónnyal és úgy küldte át. He-he. Ezt a ravaszságot!