Történelmi áttekintés

El kell ismerni, hogy a második világháború utáni ausztrál bevándorlás sikeres volt és még mindig tart. – írja John Hirst történész a melbourne-i La Trobe Egyetemről. Ezzel ellentmond a legtöbb ausztrál társadalomtudósnak, mert azok mind balosak és mint ilyen, azt mondják-írják, ami a be van vésve a programjukba, nem azt, ami a valóság. Ez a cikk is a balosok bírálatából indul ki, aztán rávilágít a valóságra.

A II. világháborút követő nagy bevándorlási hullámmal nagy számban érkeztek görögök és olaszok, az első nem-brit tömegek. Létezett nem-brit eredetű bevándorlás korábban is, de nem ilyen nagy mértékben.

A balos társadalomtudósok szerint az írástudatlan görög paraszt, hiába is jött bevándorlóként Ausztráliába, megmaradt kizsákmányolt, a társadalom szélére sodródott, hátrányos helyzetű lakosnak.

A valóságban ezeknek a bevándorlóknak már az első nemzedéke is sikeres volt, bár megmarad fizikai munkakörben. A régi ausztrálokhoz hasonlítva jobban éltek, saját házuk lett és kevesebbet voltak munka nélkül.

A gyerekeiknek és unokáiknak meg nagyon is jól megy: létszámukkal arányos mértékben kerültek fehérgalléros munkakörökbe és felsőfokú végzettséget igénylő pályákra. Társadalmilag is beilleszkedtek, mára már nem élnek enklávékban. A régi ausztrálokkal összeházasodtak, aminek az lett az eredménye, hogy mára a leszármazottaik alkotják a legnagyobb társadalmi csoportot, többen vannak, mint a régi ausztrálok.

Az azóta érkezett nemzetiségek mind hasonló módon olvadtak be, kivéve a libanoni muszlimokat.

Az igazi érdekes változás az ausztrál társadalom önmagáról alkotott képében történt: 1945-ben még briteknek tartották magukat, britebbnek, mint a britek maguk. Büszkék voltak a Fehér Ausztrália politikájukra és nagyon ügyeltek arra, hogy ezt ne veszélyeztesse senki.
Húsz év múlva a Fehér Ausztrália politikát megszüntették, 30 év múlva pedig igazán életbe lépett a színvak bevándorlási gyakorlat. Bármilyen fajtájú jöhet. Ausztrália magabiztosan fogadta ezeket a változásokat, mert mestere lett a bevándorlók beolvasztásának.

http://theconversation.com/australias-post-war-migration-was-a-success-lets-admit-it-28390

Standard