Lassan egy éve húzódik Komár László és negyedik felesége válópere. A nehézséget természetesen az anyagiak és közös gyermekük, a hatéves Karola jelentik- írja a Kiskegyed. „Nagyon elegem van mindenből. A legjobban az fáj, hogy gyakorlatilag nincsen már lányom! A bíróság ugyanis úgy döntött, hogy megszünteti a közös felügyeletet, és a gyereket kéthetente hétvégén kapom csak meg láthatásra. Akkor, amikor én dolgozom, mert, hogy a gyerektartást is valamiből ki kell fizetnem, az pedig nem kis összeg”- magyarázta Komár, aki állítólag ötvenezret fizetett eddig havonta, hetvenötöt ajánlott most, de gyerekének az anyja százhuszonötezret szeretne.
„Én ilyen piaci kufárkodásba nem megyek bele”- jelentette ki Komár, aki már annyira elkeseredett, hogy azt mondja: ahogy vége van a bírósági hercehurcának, mindenét eladja, és kivándorol Ausztráliába. „Nem hiszem, hogy ezután túl sok keresnivalóm lenne ebben az országban. Éppen ezért úgy döntöttem, ha vége ennek a cirkusznak, hagyok csapot, papot, a fiam után megyek, és Ausztráliában telepszek le.
atv.hu / Kiskegyed