Korlát elérve

Az ügynöki kamara híreiben megjelent egy levél, amit egy kolléga kapott a Bevándorlási Hivataltól. Ebből úgy látszik, hogy a regionális vízumok évi keretszámát már túl is lépték, ezért idén már több ilyen vízumot nem adhatnak ki. A pénzügyi év csak június 30-án ér véget.

Jellemző, hogy a Bevándorlási Hivatal hírszolgálata nem erről ír, hanem valami jelentéktelen előadásról, amit egy vidéki városban tartanak majd az ott dolgozó túlmaradók felvilágosítására. Éppenséggel ez is hasznos lehet valakinek, tehát ez is hír.

 

Standard