Július 1-én jelentős változások lesznek a szakképzettek bevándorlásában. Több mint jelentősek: az egész rendszer a talpára áll. Eddig a feje tetején állt, mert úgy működött, hogy csak a vízumosztályok keretszámait állapították meg előre, az adott osztályon belül a szakmák részarányát csak a jelentkezők szabályozták, persze bizonyos határok között. Volt szakma-lista és még van is. Volt hiányszakmák listája és volt kritikus hiányszakmák listája. A Bevándorlási Hivatal ezek feldolgozási sorrendjét változtatta, ha azt akarta elérni, hogy a megfelelő foglalkozási csoportba tartozók jöjjenek Ausztráliába.
Július 1-től egy újabb réteget raknak az egész bürokráciára : bevezetik a SkillSelect nevű előválogatási rendszert. A bevándorolni szándékozók ebbe jelentkeznek először és csak akkor léphetnek rá a valódi pályázási ösvényre, ha a foglalkozásuk a kiválasztottak közé tartozik.
Ez ausztrál szempontból nézve egy teljesen logikus dolog, igazán az az érthetetlen, hogy régen miért nem így volt. Sajnos a bevándorlók szempontjából nézve ez egy újabb bizonytalansági tényező, egy újabb akadály az akadályversenyben. Ami igazán nehezíti ezt az akadályt, hogy nem látható a magassága. Vakon kell nekiugrani. A jelenlegi pontozásos rendszerben elég elérni a megkívánt minimális pontszámot, azzal máris lehet pályázni és vízumhoz lehet jutni. Az új rendszerben a minimális pontszám csak ahhoz kell, hogy egyáltalán ránézzenek a pályázatodra. A magasabb pontszámmal indulókat választják majd ki először és ha minden kiválasztásnál lesznek tőled többet érők, akkor két év után kidobják a pályázatodat és kész. A kiválasztási keretszámokat ezek után nem vízumosztályonként, hanem szakmánként állapítják meg. Lehet, hogy olyan versenybe lépsz be a könyvelői végzettségeddel, amiben semmi esélyed sincs az előlépésre, mert előtted sokkal jobbak vannak, messze magasabb pontszámokkal.
A bevándorlási hivatal most tartja a tájékoztatókat az ügynökök számára. 25-én például Mr. Peter Speldewinde államtitkár-helyettes, a Bevándorlási Hivatal munkaerő-piaci osztályának vezetője beszélt Sydney-ben. A beszédben, csak úgy mellékesen elárulta, hogy a 2010/11-es pénzügyi évben a szakképzettségi alapon pályázók 40%-a könyvelő volt.
Ilyen torzulás nem fog többé előfordulni, mondta.