A közeljövő

A Bevándorlási Hivatalban kb. két évre elegendő pályázat fogja a port. Nem teljesen alaptalan az a jóslat, hogy ennek egy része a papírkosárban végzi. Az itt végzett szakácsok és fodrászok a legesélyesebbek erre, aztán a régi rendszerben beadott pályázatok, amelyek között sok olyan foglalkozás is van, ami az új listán már nem szerepel. Régen sem volt rájuk szükség, csak akkor a hivatal nem volt még ilyen alapos.
További jelentős átrendezésre számíthatunk tehát.

Az új szakmai listát (SOL) hosszú távra tervezték. Az van rajta, ami biztosan szükséges lesz az elkövetkező 20 évben. Ez tehát nem egy rövid távú hiánylista. Nem egy kampány-dolog. Ezt ritkán és csak kis mértékben változtatják majd. Valószínűleg ezek a foglalkozások mind azonos értékűek lesznek az új pontozási rendszerben.

A szponzorálható szakmák listája bővebb lesz. Ha találsz előre egy jól fizető, szponzoráló munkáltatót, akkor még szakácsként és fodrászként is megfelelhetsz. Úgy néz ki, hogy az a lista nem sokat változik a jelenlegihez képest.

Az egyes szövetségi államok is előállhatnak majd a maguk listájával, amit ezek után Állami bevándorlási programnak neveznek (SMP), de a listára kerülő szakmákat előbb jóvá kell hagyatniuk a Bevándorlási Minisztériummal. Felmérést kell végezniük és indokolást is kell adniuk, különben nem kapnak jóváhagyást. A régi rendszerben teljesen a maguk feje szerint csinálták a listákat. Dél-Ausztrália különösen merész volt, kezdetben mindenkit elfogadtak, aztán hirtelen jól leszűkítették a listát.

Standard