Alice Springs – Adelaide

2001.02.22

Reggel bementünk a városba, hogy még utoljára jól szétnézzünk itt, Alice Springs-ben. Anyuék maradtak a medencénél kissé pihenni és strandolni, nah meg gyíkot nézni, ami jól rájuk ijesztett. Ugyanis ott sütkérezett a mellettük lévő fán és csak amikor megmozdult akkor vették észre.

A városban meglátogattuk a nagy áruházat, amit már régebben kiszemeltünk magunknak. Ittunk finom mangós tejitalt, amit a Wendy`s készítésében lehet megvenni. Itt ugyanis az ilyen üzletek kizárólag édességet, fagyit és shakeket árulnak és nagyon finomak. A baptista templom előtt valami gyülekezet volt, sok aboriginál is szépen felöltözve várt kint a templom bejárata előtt egy ember meg beszélt. Olyan bekeresztelkedés félének tűnt a dolog. Sajnos nem csak a templom előtt volt sok aboriginál, hanem az italbolt előtt is. Ausztráliában egyébként jellemző az a fajta italbolt, ahol az ember a kocsijával leparkol és beugrik venni egy kis italt, úgy mintha a benzinkútnál lenne. [Magyarázat lehet a dologra az, hogy áruházakban nincs alkoholárusítás.] Ezek a drive in italboltok, ami nagyon praktikus is egyben.

Délután mi is visszatértünk a szállóba, lubickoltunk egyet a medencébe. Meglestünk két nagy gyíkot, amik ott tanyáztak szintén. Étkezésük bogarakból állott, amit mi gyorsan ki is próbáltunk, úgy hogy fogtunk nekik bogarat, amit jóízűen ropogtatva el is fogyasztottak. Sajnos a gyerekmedencében volt egy fuldokló béka is, piros-zöld színben, amit gyorsan kimentettem, még mielőtt vége lett volna. Volt pár free videójáték is a medence mellett, úgyhogy el lehetett ütni a napot addig, míg a repülőnk nem indult Adelaide-ba.

Mikor megérkeztünk Adelaide-ba első dolgunk az volt, hogy kocsit béreljünk a továbbutazás keretében. Ezt gyorsan meg is lehetett tenni, ugyanis több társaságnak is van képviselete a reptéren. Voltak annyira szívéjesek is, hogy szállást is segítettek foglalni, illetve megmutatták az utat oda. A városban mivel nem volt szállás, ezért a tengerpartra mentünk, Glenelg nevezetű külvárosba. Itt már gyorsan megleltük a motelt, ami megfelelő volt számunkra, foglaltunk is rögtön két szobát. A mi szobánk kicsit nagyra sikeredett, ugyanis 6 ágy volt benne. :) Kipakolás után elmentünk éttermet keresni vacsira és leltünk is egy eredeti olaszt. Utána megnéztük a tengerpartot esti fényében. Volt egy-két móló, amit pár szórakozóhely övezett és egy szép sétány, ahol a fák ki voltak világítva, mintha csak karácsony lenne.

Adelaide – Cape Jervis

2001.02.23.

Reggel bementünk autóval a városba. A parkolás igen nehezen ment, mivel minden parkolóház tele volt és a szabadban csak fél óra van engedélyezve, ami igen kevés. De szerencsére leltünk helyet mégis. Miután sikerült letenni a kocsit bementünk a piacra, ami igen nagy volt és tele volt mindenféle áruval. Ami nagyon meglepett minket, hogy kapható volt itt magyar kolbász, így ebből rögtön vett is a család egy szálat, meg hozzá kenyeret, zöldséget, desszertnek meg finom gyümölcsöket. A piac után átsétáltunk egy parkba, ami a sétálóutca után volt. Itt elköltöttük a “hazai” reggelinket és utána vissza a sétálóban, megnézni, hogy miért is van ott sok ember. De csak szimpla bámészkodás ment ott, mivel volt pár mutatványos és mindenki őket nézte. A mutatványosokon kívül még a bronz disznószobrok dobták fel a sétálóutca hangulatát. Itt egyébként igen sok jó bolt található, mindenféle üzlet. Jó kis könyvesbolt, túrabolt, biciklisbolt, streetbolt és stb. A butikos rendszer, mint itthon, nem jellemző, inkább nagyobb üzletek vannak, amik többszintesek is akár, és rengetegféle árut kínálnak. Adelaide-ban még egy kicsit nézelődtünk, szép terei vannak és a kis utcácskák is hangulatosak, de utunkat utána Barossa Valley felé vettük, hogy megtekintsük a bor vidékét. Ez a vidék természetesen tele volt szőlőskertekkel, amik szépen rendezettek, néhol háló fedte, gondolom a madarak ellen. Volt sok szőlőfeldolgozó üzem, és pár magánborászat is. Egy ilyenbe be is tértünk, egy kis kóstolóra és távoztunk 3 palack borral. A borászatról mindent megtudhattunk a falon lévő rögtönzött fotókiállításból, és mód volt arra is, hogy sétálgassunk egyet a borászatba. A kert szépen rendezett volt és állt benne egy éppen gyümölcsöző fügefa. Ezt meg kellett kóstolni, és meg kell hogy mondjam, nagyon finom volt, finomabb, mint szárítva. Sajnos a vidéken más látnivaló nem akadt, mivel nem volt éppen itt se már szezon, így folytattuk utunkat a Kangaroo Island felé. Cape Jervis-ig el is jutottunk, ahonnan a komp megy közvetlen át a szigetre. Az utolsó komp mire odaértünk sajnos már elment, így az estét Cape Jervis-ben kellett töltenünk. Később az is kiderült, hogy a reggeli kompra már jóval hamarabb le kellett foglalni a jegyet, a kocsi számára, ha át akarjuk vinni, mert tömeg szokott lenni. Gyalogosan nincs gond, mert ember az fér bőven a kompra, de kocsi az nem igazán. Így csak reménykedni mertünk, hogy talán lesz hely a reggeli kompon. [Cape Jervis is kafa hely. Tipikus pici falucska pár házzal, plusz egy világítótorony.]

Szállásadónk egy apartmanos hölgy volt, akinél egy egész kis házikót kivettünk. Ő segített nekünk a kompot intézni, és abban maradtunk, hogy reggel korán lenézünk, és ha még van hely, akkor felszállunk a kocsival együtt, mert az ilyesmi többnyire csak beálláskor derül ki. Adott tanácsokat arra nézve is, hogy mit érdemes feltétlen megnézni a szigeten majd, és segített szállást is keresni, majd lefoglalni azt. [Ez mindenhol nagyon tetszett. Csak mondtuk mit szeretnénk csinálni, s a vendéglátóink azonnal segítettek s együtt megszerveztünk mindent. Nem amatőrök, pl. Cairns-ben az őserdei kirándulás árát a szállással egyben fizettük, nem kellett külön szaladgálni (az már természetes hogy értünk is jöttek).] Nagyon hálásak voltunk neki, és az útmutató szerint el is mentünk vacsizni. Meglelni az éttermet nem volt nehéz, mivel Cape Jervis 15 fős település, a lakosság nagy része halászatból él meg és a turistákból. Így nemsok minden van, amit meg lehet nézni, persze egy kengurufarm azért itt is akadt a város határában, de mi ezért már nem autóztunk ki.

Kangaroo Island

2001.02.24.

Ismét korán keltünk és lementünk megnézni a partra, hogy van-e még hely a kompon. Szerencsénk volt és felfért még a kocsink a többi 63 közé. Ennek nagyon örültünk, mert így át tudtunk menni a szigetre és megnézni annak természetvilágát. Az út kb. két órát vett igénybe, de nem tűnt túl hosszúnak, igaz nem volt mit csinálni.

Penneshaw-ba érkeztünk, ahonnan továbbhajtottunk Kingscote-ba szállást keresni, mivel ez a legnagyobb települése a szigetnek. Sikerült viszonylag könnyen meglelni a szállást, de nem volt ott senki. Egy apartman ki volt nyitva és a kulcs is benne volt a zárban. Mi erre gondoltuk beköltözünk, de aztán mégse, mert ez nem lett volna tisztességes. Elindultunk másik szállás után, hátha lesz valahol, de már csak magasabb áron lett volna. Végül az egyik ilyen szállásnál felhívták az első szállásunk recepciósát, hogy megérkeztünk, és szeretnénk bejutni. A recepciós pár percen belül ki is jött hozzánk, a szobában lévő térképen megmutogatta a jobb helyeket, amit érdemes megnézni, és segített megszervezni a körutunkat a szigeten.

Tanácsára hallgatva elindultunk a déli útvonalon. Gyönyörű eukaliptuszerdők mellett haladtunk el, de kengurut sajnos csak az út szélén láttunk fekve. A napi autózás folyamán sajnos 30 elütött kengurut számoltunk meg, és ez rémisztő volt, bár valamennyire érthető is, mivel nagyon felelőtlen állatok és vesztükre túl fürgék is. Mikor leszáll az este és el kezd hűlni a levegő, már nem tűz olyan erősen a nap, akkor a kenguruk előjönnek, és ugrándoznak össze-vissza. Kimennek az útra is, mert annak aszfaltja kellemes meleg még. Néha meg csak úgy előbukkannak a semmiből és az autó elé ugranak, és ez nagyon veszélyes tud lenni, nemcsak azért mert ilyenkor nagy valószínűséggel a kengurut elüti az autó, hanem az autósra nézve is az, aki megpróbálja kikerülni és hatalmasakat fékez. Itt a szigeten rengeteg féknyomot láttunk az utakon. Nekünk is sikerült hatalmasat fékezgetni estefelé, de szerencsére minden kenguru megúszta, mert apu jó reflexű sofőr.

De kanyarodjunk vissza déli úthoz, ahol első megállónk Kaiwarra Cottage-nél volt, ahol is elköltöttük az ebédünket. Itt tartózkodott egy turistacsoport is, melynek vezetője egy jó ideig azt hitte, hogy mi is az ő felügyelet alá tartozunk. Jó volt nézni, ahogy érdeklődött afelől, hogy jó volt-e az ebédünk és egyéb ilyesmi után. Aztán leesett neki tantusz. Itt volt egy térkép is a falon, ahol be lehetett jelölni, hogy ki honnan jött. Annyira nem lepődtünk meg, mikor láttuk, hogy Magyarországról több település is be volt már szúrva. A legtöbb zászlót Anglia vitte el.

Innen továbbhajtottunk a déli úton. Azt elfelejtettem mondani, hogy a szigetnek lényegében két rendesen járható útja van a déli és az északi, ami itt-ott össze van kötve. Persze van több alsórendű út is, de ezek nem túl biztonságosak. Szóval ezen az úton továbbmenve, már majdnem a sziget végénél, megálltunk a South-West-i elágazásnál, ahol a Koala`s Walk van. Ez a leágazás a legtöbb térképen nem is szerepel, mert csak egy néhány 100 méteres földút, viszont itt lehet látni több koalát is szabadon. Ott ücsörögnek az eukaliptusz tetején és vagy esznek vagy alszanak. Vannak vagy tízen összesen, de érdemes megnézni őket.

Innen az út továbbment Rocky River-be, ahol viszont az első szabadon lévő kengurukat láttuk, és persze élve. Elég szelídek voltak már, mert odajöttek az emberhez simán és várták a jutalomfalatokat. Itt egy nemzeti park található, azon belül is egy Black Swamp, ami egy mocsár és a kacsacsőrű emlős kedvelt helye. Sajnos azonban őket nem láttuk, mivel nem volt rá pár hetünk, hogy lesben állva figyeljük a tavat és környékét. Nem az a fajta állat a kacsacsőrű, ami szívesen mutatkozik a szabadban az ember és más állat előtt.

A nemzeti park után továbbhajtottunk Cape du Couedic-be, ahol pedig a fókákat láthattuk, szintén szabadon. Itt a sziklás part tetején állva egy kilátóból lehet őket megfigyelni, amint az alant lévő sziklákon fekszenek, ugrándoznak, vagy éppen úsznak a tengerben. Nagyon játékos kis jószágok, sokat hancúroztak. Háromféle fókát tudtunk alapjában megkülönböztetni, csupasz fehér-szürke színűt, szőrös sötétet és a vöröses barna árnyalatút. Innen már látni lehetett a Remarkable rocks-t , ahova átmentünk. Ez egy fantasztikus kis kőképződmény, ami egy szikla tetején áll. Az egész kő olyan mintha ementáli lenne, itt-ott lyukas és bele lehet mászni, meg össze-vissza bujkálni alatta és közte. Jó kis móka, érdemes megnézni, ha az ember ott jár. Itt az ösvényen kifelé, ami a sziklához vezet, láttunk egy mocorgó bokrot, nagyon megörültünk, ugyanis az ösvény elején ki volt írva, hogy az echidának kedvelt helye és mi azt hittük egy ilyen kis tüskés lény ül a bokorban. Addig követtük és másztunk utána a tiltott kerítésen túl, míg ki nem derült, hogy milyen lény is lapul a bozótosban. Aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy csak egy kis kenguru volt az. :)

Utunkat itt fejeztük be, és innen az irány már vissza a szállásra volt. Azért még megálltunk visszafelé a Little Saharánál, ami az eukaliptusz erdő közepén van és rendes kis fehérhomokos homokpad, teljesen mint a rendes Szahara, csak kicsiben. [Első igazi sivatagi élményem volt, picit fárasztó :o).] Hogy hogy került oda, az nem derült ki számunkra.
Este még egy kicsit bolyongtunk a városban, de nem történt semmi érdekes

Kangaroo Island – Victor Harbour

2001.02.25.

Kora reggel ismét kelés és lemenés a tengerpartra, hogy meglessük a pingvineket és a napfelkeltét. A napfelkeltét megleltük, de a pingvineket hosszú bolyongás után sem. Aztán leltünk egy homokpadot, amin rengeteg fekete-fehér madár ült és végre felsóhajtottunk, hogy megvannak a keresett madaraink. Amint közelebb mentünk akkor láttuk meg, hogy sajnos nem pingvinek voltak. Csalódtunk, de azért nagyot kacagtunk, hogy jó pár fekete-fehér madár megtévesztett minket. Innen az utunk az északi vonalon vezetett tovább. Első megállónk Emu Bay lett volna, de ez csak egy rendes kis beach volt, semmi különös, így továbbmentünk. Út közben láttuk a felgyújtott erdőt, amiről tegnap a házinénik mesélt, hogy két fiatal csupán passzióból gyújtotta fel, és ezzel nagy kárt okozva a sziget növény- és állatvilágának.

Stokes Bay volt a következő megállónk helye, ahol több szikla között átmászva lehet megközelíteni a tengerpartot, ahol kiváló hely nyílik a napozásra, csak a strandolással kell vigyázni, mert sok helyen sziklák vannak a vízben. Követett minket egy aranyos kis kutyus, mutatta az utat a sziklák között. Játékos volt, így megfuttattuk kicsit a botdobálással. Innen gyorsan mentünk Parndana-ba tankolni, mert már fogytán volt jócskán a tank. Végig földút vezetett ide, volt jó kis zötykölődés a kocsival és lassan menés, hogy minél kevesebb kő csapódjon fel. A benzinkút mellett volt egy Bowling Club, ahol nem az általunk megszokott bowlingot játszották. Ez szabadtéri volt, nagyon szépen simára lenyírt gyeppel, és golyókkal, amit gurítani kell minél közelebb egymáshoz. Négyen játszották a játékot és mindenki szép fehérbe volt öltözve és inkább idősebbek voltak már.

Parndana után Gum Creek Marron Farm következett, melynek nyitását a kapuban vártuk meg. Ez egy ráktelep, ahol több tóban is ezt a marron-t tenyésztik. A marron, az olyan mint a homár, csak édesvízben él és kisebb. Agresszív kis állat, főleg mikor ki akarják szedni a hálóból amivel kifogták. A húsa nem olyan ízletes, mint a homárnak, de azért finom volt. Persze nyakig koszosak voltunk utána, mire sikerült megenni. :) A farmot egy másik koala walks vette körül, de koala még csak hírből sem volt látható. Valószínűleg csak az történt, hogy láttak már itt valamikor koalát és szépen reklámfogásként kiírták hogy koala walks.

A következő megálló American River-nél volt, az American beach-nél. Fürdésre nem nagyon alkalmas hely, mert hínáros a part széle. Igaz az idő itt nem is volt annyira meleg, hogy fürödni akartunk volna, és ráadásul hideg szél fújt. Itt egy üdülőtelep volt, ahol sok embernek volt csónakja. Mikor ott voltunk éppen egy ilyen csónakot vontattak a vízre. Volt egy szép nagy pelikán is, közel a parthoz. El kezdtünk neki köveket dobálni a vízbe elé, mire ő azt hitte, hogy halacskák ugrálnak, és egészen kiúszott hozzánk. A másik beach itt a Brown Beach, ami szintén hínáros volt.

Penneshaw-ba egész korán érkeztünk vissza, így egy kicsit leültünk egy kávézó teraszára, megvárni míg a komp indul 17:30-kor. Visszafelé egy teherkomppal jöttünk, mert erre volt hely és ez volt az utolsó járat is. De nem volt baj vele, csak jó pár tartálykocsi állt be, és az utastér is kisebb volt jóval.
Egy kis idő múlva vissza is érkeztünk Cape Jervis-be, ahonnan az utunk tovább vezetett a tengerpart mentén. Sajnos az esti szürkületbe több kengurut is megrémisztettünk és egy papagájt el is kaptunk kicsit az autóval, de szerencsére túlélte, mert elrepült szépen. Az a baj a papagájokkal, ami a kengurukkal. Ott tanyáznak az út szélén, az ember nem látja a bokorban, és egyszer csak kiugranak illetve felreppenek és kész a baleset. A papagájoknál még az is baj, hogy szép nagy csapatban vannak, és mikor odaér hozzájuk az ember az úton az egész raj felszáll.

Az esti órákban érkeztünk meg Victor Harbour-be, aranyos kis városka, olyan 100 ezer fő körüli lehet, de nagyon hangulatos hely. A szállás keresésével volt egy kis gond, ugyanis a turistainformáció már zárva volt, de azért leltünk. Sőt egy egész kis lakást sikerült kibérelni. A gond csak az volt, hogy vasárnap érkeztünk meg a városba, ami azért rossz mert minden szolgáltató egység 8-kor zár este, kivéve egy pizzást.

Victor Harbour – Mt. Gambier

2001.02.26.

Kelés után elindultunk felfedezni a tengerpartot. Victor Harbour-ről tudni kell, hogy a tavaszi időszakban a bálnák itt szoktak időzni a partoknál, felúsznak a délebbi tengerekről ide. Mivel mi ugye nyár végén voltunk ott, természetesen helyi idő szerint, így semmi esélyünk nem volt látni ilyen szép nagy állatot. Viszont fantasztikus fotókat lehet megtekinteni a különböző boltokban, ahol büszkék arra az eladók, hogy ők ilyen látvánnyal is rendelkeznek. A város főterét is ehhez a látványossághoz igazították, mivel egy bálnafark alakú szökőkút díszíti. A tengerpartja kissé hínáros és enyhén szellős. A város nagyon szép, tiszta, hangulatos, és egészen kisvárosi, nem sok emberrel.

Első élményünk az itteni Wendy`s-zel az volt, hogy megkóstoltuk a fagyijukat is. Egy gömb ára elsőre soknak tűnt, de úgy voltunk vele, hogy ennyit azért megengedhetünk magunknak. Így rögtön mindenkinek kettővel kértünk. Láttuk az eladó kanalát, és úgy hittük, hogy simán befér a fagyi, hisz olyan kis kanál volt. Akkor döbbentünk meg igazán, amikor láttuk, hogy nem az itthoni szokás szerint szedi a fagyit. Fogta a kanalat és jó nagy gombócot kuporgatott össze, ami az itthoninak a kétszerese volt. Így mi magyarán fejenként kb 4 gombóc fagyit rendeltünk tőle. Természetesen lehet kérni gyerekadagot is, az az itthoni mérce szerinti normál gombócnak felel meg. :)

A fagyiélmény után továbbautóztunk a déli part mentén és nemsokára elértük Middleton-t. Itt egy szép nagy szörfparadicsomot lehet megtekinteni. A tengerpartot egyáltalán nem takarítják, ami nem azt jelenti hogy szemetes, mert egyáltalán nem az. A part tele van mindenféle tengeri maradvánnyal, kagylókkal, amik lepke alakúak, rákollókkal, szivacsokkal, korallal, néhány helyen halmaradványokkal és hínárral. Ebből kifolyólag sok sirály is tanyázik itt, ami igazán hangulatossá teszi a partot. Hullámtörő nem sok van építve, ezért is annyira kedvelt a szörfösök körében ez a hely.

Innen is továbbmentünk miután sikerült jó szörfös képeket készíteni. Út közben kerestük a fürdésre alkalmas tengerpartokat. Egy szakaszon azonban csak sóstavakat láttunk, melyek fehér és rózsaszín színben pompáznak. Ezek közül több is villanypásztorral van védve, de akadt olyan is, amelyet meg lehetett nézni közelről is.

Aztán elértünk egy folyót, de mi erről nem sokat tudtunk ám. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy kisebb város közepén az autók megálltak előttünk. Azt hittük, hogy egy vasút lehet előttünk, melyen pont most megy át egy vonat. Az út végét nem láttuk, mert lejtett, ezért nem gondoltunk másra. Azonban amikor zöld utat kaptunk, akkor derült csak ki, hogy nem is vasútról, hanem egy kompról van szó. Azért rendesen megdöbbentünk. :) A komp ingyenes volt, itthon ilyen nem is fordulhatna elő.

A következő város Kingston volt, amit már jó előre lehetett látni, mivel egy hatalmas nagy lobster van az út mellett. A tengerpartja szép, csak szeles szintén, viszont egy szép füves sáv szegélyezi és utána van a fehérhomok. A víz kissé hűvös volt, de mivel már délen voltunk, ezért nem is vártunk mást.

Utána Robe várost értük el, ahol szintén a tengerpartot néztük meg. Itt egészen sekély volt a víz, ebből kifolyólag viszont hidegebb is volt, mint az előző helyen. A sok tengerparti les után úgy döntöttünk, hogy az estét Mount Gambier-ben töltjük. Azonban mielőtt elértük volna a várost egy rendőr megállított minket. Gyorsan hajtottunk, 110 helyett 128-al mentünk. Rendes ember volt, megkérdezett minket, hogy hogy tetszik az ország, merre jártunk már és egyéb ilyen formaságok. A büntetés 121 $ lett, de bevallotta, hogy nem hisz abban, hogy kiküldenék, mivel túl messze vagyunk ettől az országtól. (Megjegyzem nem elég messze, mert kiküldték.) Az is aggasztotta, hogy a magyar nemzetközi jogsit nem tudta értelmezni, mivel annak okos mód csak az első oldalát töltötte ki a hivatal, ami magyarul van. Az összes idegen nyelvi oldalt viszont üresen hagyták. :) Arról nem is beszélve, hogy milyen szép kis papírformátumú igazolványt adnak ki.

Az utat hatalmas nagy fenyőgazdaságok szegélyezték, de érdekes módon nem úgy, mint itthon. Itt minden kitermelt területet rögtön be is ültettek, így nem lehetett nagy hézagokat látni a gazdaságban. Az első wombatos crossin` táblát is itt láttam. :)

Mt. Gambier aranyos hely, könnyű tájékozódni, mivel a főútja teljesen egyenes, melyet pár ponton egy-egy körforgalom tör meg. Gyorsan kerestünk egy szállást, mely még a város elején volt. Egy kisebb panzióra leltünk, ahol készségesek voltak megint a háziak és bemelegítették nekünk a sütőt, míg mi elmentünk megvenni a BBQ alapanyagait.

Mt. Gambier – Apollo Bay

2001.02.27.

Felkelés és reggeli után a város nevezetessége a Blue Lake megtekintése volt a soron. A város külterületén található egy hegy tetején. Egymás mellett két tó van, a nagyobbik a Blue Lake. Arról híres, hogy bizonyos évszakokban a tó színe egészen kék lesz, de nem ám ilyen átlátszó kék, hanem teljesen kék az egész. Szerencsénk volt, mivel pont jó évszakban mentünk, így láthattuk kék pompájában a tavat. A mellette lévő kisebb tó pedig zöld színű, az is egészen zöld. Mindkettő színét valamilyen kémiai folyamatokkal magyarázzák. Van a tavak mellett egy kis kilátó is, ahova érdemes felmenni, hiszen innen belátni az egész környéket és egyben a két tavat is.

Innen irány Melbourne, végig a tengerpart mentén. Az első megálló Warnnambool-nál volt, szép kis város egy domboldalon. A tengerpart mellett aranyos lekerített játszótér a gyerekeknek, ahol mindenféle volt, még labirintus is. Egy út vezetett le a két beachre, melyet legfőképpen csak a kikötő választott el. Mi a kisebbet szemeltük ki magunknak, mert ez tűnt rendezettebbnek. Itt csak páran fürödtek, igaz hűvös is volt a víz és a szél is hidegen fújt. A partot szélfogó kövek övezték, mely mellé behúzódva már egész kellemes volt az idő. A vízben volt egy kisebb szikla is, melyre ki lehetett mászni, de óvatosnak kellett lenni, mivel a hullámok nagyok voltak. Volt egy kis „tavacska” is ebben az öbölben, ami egészen sekély volt, így meleg is, itt a kisebb gyermekek játszadoztak. A kikötőt, mely elválasztotta a két partot egymástól számos jachtklub övezte. Voltak is emberkék, aki vitték, vontatták le a vízre a cuccukat.

A fürdőzés után egy kisvárosban megint megálltunk, ahol volt Cheesland. Az egyik oldalán a útnak a tejfeldolgozó üzem volt, a másikon pedig egy árusító hely, ahol nemcsak venni lehetett sajtokat, hanem meg is lehetett kóstolni azokat. Ezen kívül még volt többféle boruk is. Egészen különleges kis sajtokat árultak, vettünk is kétfélét, az egyik diós volt, de nekem túlságosan zsíros.

Sajtkajolás után az utunk egyenesen az óceánpartra vezetett, mivel ezen a vidéken nagyon szép kőképződmények találhatóak a vízben. Az első kilátó egy hatalmas nagy szikláról volt, melyről több kisszikla leszakadt. Közöttük apró öblök voltak, melyeket nem lehet bejárni, mert mindenfelé sziklák övezik. A hullámok is szép nagyok voltak itt. A kilátó két részből állott, az öbölnek a két különböző oldalán voltak. A második megálló a London Bridge-nél volt. Ez is egy kőképződmény, ami egy híd alakot formál, mert a sziklába vájódott két alagút is. A London Bridge 1990-ben leszakadt az első lyuk felett, szerencsére nem történt tragédia, de két turista a vízben maradt sziklatömbön rekedt pár órára, míg a helikopteres mentés meg nem érkezett. Azóta természetesen nem járható a képződmény, viszont három kilátót is építettek ki hozzá, és a többi kőképződmény által közrefogott szép beach köré. Itt is hatalmas nagy hullámok verték a partot.

A harmadik megálló a Loch and George volt, ahol egy hajó süllyedt el a század elején, mert sziklára futott. A roncs nem látható a vízben, csak egy réztábla számol be róla. Itt is voltak kis öblök, az egyikben fürödtek is, bár ez is nehezen volt megközelíthető. A negyedik megálló egy egyszerűbb kilátó volt, egy közeli városra nézett és egy folyóra, ami a város mellett haladt el. Az ötödik kilátó már a híres 12 apostol sziklánál volt, ide egész kis üzletet építenek fel köré. Gondolom rendes kis turistacsalogató hely lesz belőle. A 12 apostolt egy kiugró sziklapárkányról lehet megnézni, mi igaz csak 10-et számoltunk össze, de bizonyára takarják egymást, azért nem volt meg mind egy helyről. Sokan voltak, és mindenki a naplementét várta, így mi ezt leszavaztuk és mentünk tovább Apollo Bay felé.

Az út nem volt hosszú, csak le-fel kellett menni a hegyen és szép kanyarok is voltak. Egy helyen megálltunk mi is naplementét fényképezni, mert innen is csodás volt a kilátás. A mellettünk lévő sziklahasadéknál egy pár madár fészkelt, az egyik vadászott is. Felszállt a levegőbe és olyan volt mintha egy helyben maradt volna. Vagyis nemcsak olyan volt, mert tényleg egy helyben lebegett, ügyesen kihasználta légáramlatokat. És amikor észrevett valamit, lecsapott, de aztán megint visszaemelkedett és nézelődött tovább.

Aztán végül megérkeztünk Apollo Bay-be, ahol leltünk is szállást, igaz, sajnos itt is minden 8-kor zárt, mert nem volt szezon. A város közvetlenül a parton terül el, szép egyenes vonalban, nem nagy kiterjedéssel.

LINKEK:
Barossa Valley
,

https://www.bookmundi.com/t/kangaroo-island-overview
Kangaroo Island
,
Great Ocean Road