Coolangatta és Tweed Heads

Surfers Paradise-tól kb. 40 km-re déli irányban két, az idők folyamán teljesen egybeépült üdülőváros található: Coolangatta és Tweed Heads. E két település egyik – számomra – kiemelkedő érdekessége az, hogy míg Coolangatta Queenslandben, addig Tweed Head Új-Dél Wales-ben található. A két települést elválasztó államhatár több esetben az utcák közepén húzódik, és mivel Queenslandben nincs nyári időszámítás, Új-Dél-Wales-ben viszont van, így az érdekes szituáció adódik, hogy az utca egyik oldalán egy órával később van az ottani nyári időszakban (azaz a nekünk téli hónapokban), mint az utca másik oldalán! Az idegen szempontjából viszont az államhatárnak a világon semmi jelentősége nincs.

Coolangattában egy nagyobb repülőtér is található, amely kb. 2 éve nemzetközivé avanzsált, azonban egyelőre nem veszélyezteti Brisbane nemzetközi repülőterének vezető szerepét. Tweed Heads egyébként történelmi szempontból igen jelentős hely, ugyanis Ausztrália partjain felfelé, az Egyenlítő felé hajózva e környéken kötött ki Cook kapitány 1770-ben és e hajózásra nézvést nagyon veszélyes hegyfokot ő nevezte el Point Dangernek, azaz Veszély(es) Foknak. Emlékét egy, róla elnevezett műemlék/emlékmű világítótorony őrzi, amelynek nevezetessége, hogy a világon először itt alkalmaztak lézert a hajók irányítására.

Másik nevezetessége e (hegy)foknak egy II. világháborús emlékmű, amely tk. egy, a hegyfokot körülölelő sétány mentén látható: ezek sorjában kis réztáblák, amelyek a háborúban a németek és a japánok által megtorpedózott ausztrál (és új-zélandi?) hajóknak és áldozatainak állítanak emléket. A megemlékezés középpontjában egy elsüllyesztett kórházhajó áll, amelyen annak idején többszáz sebesült és civil vesztette el életét. A hajót a japánok torpedózták meg – jóllehet a kiállított korabeli fényképeken világosan látható a többháznyi magasságú vöröskeresztjelzés. A túlélők kezdeményezték ennek az emlékműnek a felállítását, és minden évben a támadás évfordulóján kormányzati részvétellel emlékeznek meg itt a túlélők és leszármazottaik ennek a gyalázatos tettnek az áldozatairól. Coolangatta az abók nyelvén “szép hely”-et jelent, s ez valóban így is van: szép villasoraival, csodálatos tengerpartjával valóban szép helynek bizonyul. (Azt azonban megjegyzem, hogy erre a névre akár Tweed Heads, akár más part menti település is igényt tarthatna.)

A part mente hosszú-hosszú kilométereken át szinte teljesen be van építve fel, egészen Surfers Paradise-ig – és még egy kissé azon is túl -, azonban csak a part mentén végestelen-végig húzódó út szárazföld felőli oldalán! A víz felőli oldalon a gyér – többnyire fűszerű – növényzetet kerítéssel vették körbe annak megkímélése érdekében, és a közöttük hagyott átjárókon a végestelen-végig szabad part akár honnan könnyen megközelíthető. (Összehasonlításképp, lásd a Balatont!)

E két településen többször jártam, és néhány alkalommal a Tweed Headsben lévő Seagulls (Tengeri sirály?) nevű klubban is. Ez igen érdekes komplexumnak bizonyult klub létére, mert a mi pesti fogalmainktól alaposan – és pozitív irányban – eltér. Elsősorban méreteivel tűnik ki mindjárt, mert a komplexum külső terjedelmében meghaladja az Erkel Színházat is! És valóban belül is: akkora színházterme van, mint az Erkel – ha nem nagyobb!

Egy alkalommal egy helyi nagy szimfonikus zenekar által tartott, orosz klasszikusok (pl. Borogyin, Musszorgszkíj, Csajkovszkij stb.,) műveiből álló hangversenyt láttam – némi balettel összekötve. A baletten igencsak érződött az amatőr előadásmód, de a zenekar nagyon jó volt! (Itt jegyzem meg, hogy CD-ről hallottam – s majd videóról is láttam – a “Sárkány tenorok” -The Dragon Tenors – koncertjét e zenekar kíséretében. Főként olasz dalokat énekeltek ill. játszottak és szinte nem is tudtam elhinni, hogy ilyen szép tenorhangok kibocsátására ilyen kistermetű és vékonydongájú “emberkék” jó két óra hosszára képesek!) A zenekarban profik és amatőrök egyaránt játszanak (olykor 40-50 km-ről vagy még messzebbről járnak próbákra és előadásokra!) és jelentős szerepük van e part menti vidék kulturális életében. Mind a szereplők, mind pedig a zenekedvelők szempontjából. Az említett előadáson pedig csaknem telt ház volt, 25 dolláros belépti díj mellett. (Ezért a pénzért – mint majd talán később írok is erről – Surfers Paradise óriási játékkaszinójának éttermében egy szemet-szájat kielégítő svédasztalos vacsorát lehet kapni!)

A klub elsősorban az idősebb korosztály szórakoztatását szolgálja: nagy játékterme van, rengeteg “félkarú” rablóval. Szerény 1 dolláros indulóalap melletti még szerényebb 1 centes minimális tétekkel (ami azért megsokszorozható, és ami azért az 1 centes alapon is elég gyorsan elveszíthető). Magam kipróbáltam, persze vesztettem is egy pár dollárt, de hamar ráuntam, mert igen egyhangúnak találtam a billentyűk monoton nyomogatását…

A klub egy másik részében fogadóiroda működik, ahol tv képernyőkön kivetített élő agár- és lóversenyeknek a győzteseire lehet fogadni, de egy óriási TV kivetítő is van, amelyen az érdeklődők filmeket nézhetnek. No, meg néhány dart tábla, ahol nagy csaták folytak sör – vagy a szerintem nemzeti italt jelentő – bourbonos cola kíséretében.

A klubban egy meglehetősen nagy bárpult mellett egy kisebb színpad is van, ahol hetenként három alkalommal country (vagy ahhoz nagyon hasonló) zenészek játszanak és a “nagyérdemű” pedig táncolhat. Nos, ez a tánc számomra unikum volt!!! Az un. line dance-ot táncolták, ami amerikai eredetű. Ennek lényege, hogy a táncolók (csaknem kizárólag idős vagy idősödő hölgyek) két-három sorban hatan-nyolcan soronként egymagukban egyforma tánclépéseket ropnak pl. country zenére. Egyesek még meg is adták a módját, mert bőrszoknyát, díszes bőrmellényt, derékszíjat és széles karimájú kalapot viseltek a tánchoz! Magam nagyon kedvelem a country zenét és táncolni is szeretek(szerettem), és az egész annyira magával ragadó volt, hogy csaknem azonnal beálltam magam is, azzal a felkiáltással, hogy “majd belejövök”! Aztán jól tettem, hogy a gondolatot nem követte azonnal a tett, és előbb csak figyelgettem az asztal mellől, mert kiderült, hogy szinte minden zenére mást táncolnak!

Nagy leégés lett volna… (Később kiderült, hogy a line dance-ot külön (tánc?)iskolákban tanítják és igen sokféle koreográfiája van.) Egy-két pohár sör mellett azonban így is igen szórakoztató volt a zenehallgatás, és a táncolók bámulása, akik nagy hévvel és odaadással táncoltak. Még olyanok is, akik egyébként a kor miatt szinte alig tudtak lépkedni, meg olyanok is, akiknek a súlya érzésem szerint a 100 kg-ot is jóval meghaladta!

A sört szinte bolti áron adták, a feketekávét meg grátisz, de az utóbbi a “magyar” ízlésemnek annyira nem felelt meg, hogy inkább nem ittam belőle az egyszeri próbálkozást követően. Az éttermi árak is igen alacsonyak, és ezért is, no meg a többi szórakozási lehetőség miatt is, főként az idős korosztály látogatja a klubot. Még külön buszjáratokat is működtet a klub, hogy Coolangatta ill. Twead Heads távolabbi részeiből a vendégeket a klubba szállítsa. Belépődíjat fizetni nem kell, viszont mindenkinek be kell mutatnia tagsági kártyáját vagy pedig “be kell iratkoznia” minden egyes látogatáskor. Örülnék, ha Pesten hasonló jellegű – és főként árfekvésű!!! – klubot látogathatnák.