The biggest challenge for these processing centres is locating the clients two years after their initial visa application

Néha az ilyen előadások, mint a tegnapelőtti is, betekintést adnak a Bevándorlási Hivatal problémáiba. Erre a mondatra nem számítottam a Powerpoint vetítésen. A házastársi vízumokról szóló résznél jött elő, hogy a feldolgozó központok legnagyobb gondja, hogy a házastársi vízumra pályázókat két évvel az első pályázás után, mikor a második pályázás következne, nem találják. Ez nem is csoda. Fiatal párokról van szó, akik gyakran költöznek. Könnyű elveszíteni a nyomukat.

{A bank, a telefontársaság, az adóhivatal, az eü-biztosító, mind tudják az elköltözők új címét, mert azokkal gyakran kell kapcsolatba lépni, tehát azokkal valószínűleg közlik. A Bevándorlási Hivatal ezektől az intézményektől nem tudhatja meg, mert az megsértené a brit eszmék szerinti prájvaszit. Azt.}

Bevándorlási ügynökként nekem is meg kell küzdenem ezzel a feladattal és én sem láthatok bele az előbbi szolgáltatók adatbázisaiba, de tudom a fiatal pár mobil-számát, a tanúskodó barátok és szülők elérhetőségét, emil-címeket, facebook profilokat és percek alatt megtalálom őket. A hivatalnokok hogy hogy nem fedezték még fel ezeket a módszereket?

The additional 1000 places in the Parent category (transferred from the Contributory Parent category) will halve the waiting time for those applicants that are in the queue from around 30 years to 15 years.

Ha ez nem lenne tragikus, akkor tragikomikus lenne: a szülői vízumra várók sora elérte a 30 évet, vagyis a vízumot a temetőbe fogják kézbesíteni, ez már holtbiztos. A hivatali nagylelkűség közbelépett és megduplázta a kiadható vízumok számát, ezzel a sort 15 év hosszúra csökkentette.