Új bevándorló-válogatási modell

Május 10-én a Bevándorlási Hivatal közzé tette az új bevándorló-válogatási modelljét. A közlemény szerint 2012. július 1-től kívánják bevezetni.

A jelenlegi törvény szerint, ha valaki megfelel bevándorlásra és pályázik is rá, akkor vízumot KELL neki adni. Ezt szeretnék kivédeni, de úgy, hogy a törvényt ne kelljen megváltoztatni. Egy új pályázási fázist iktatnak be a meglévő rendszerbe. A potenciális jelentkező egy webes felületen feliratkozhat majd, hogy szeretne bevándorolni. A hivatal programja kiválasztja a megfelelő foglalkozásúak közül a legtöbb pontot elérőket és felhívja őket arra, hogy pályázzanak.

A jelenlegi rendszerben csak a sorba-állítással tudják szabályozni a folyamatot. Az új előjelentkezési rendszer a hivatalt hozza kényelmes helyzetbe. A törvény szabta nyomás eltűnik és lehetővé válik a foglalkozások szerinti válogatás is.  A bevándorlók versenyeztetése is hatékonyabb lesz, mert a magasabb pontszámúakat választják majd ki először. A jelenlegi rendszerben elég egy bizonyos pontszámot elérni és attól kezdve csak a beadás sorrendje számít. Ez nem igazán jó verseny, ez nem szolgálja elég jól Ausztrália érdekeit. A következő vízumalosztályokra alkalmazzák majd az új modellt: 175, 176, 885, 886, 475, 487.

A szakma-elismertetés és a nyelvvizsga már a szándék-nyilatkozat előtt szükséges lesz. A bevándorolni szándékozók szempontjából nézve ez az egész egy újabb akadály a lassú, bürokratikus és kockázatos folyamatban. A kockázat komolyan megnő. Lehet, hogy a sorban túl sok magas pontszámú lesz és te lemaradsz a versenyben.

The new selection model is presented as the culmination of a series of reforms of skilled migration, which had been distorted by demand from former overseas students.

Az új elő-válogatási modell a bevándorlásban mostanában lezajlott reformok csúcsa. Így próbálják helyrehozni azt a torzulást, amit a külföldi diákok okoztak.

Amiről a cikk nem szól: az új modell bizonyos elemei már működnek. A szövetségi bevándorlási hivatal tavaly bevezette az állami- és területi bevándorlási terveket (STMP). Ezek foglalkozási keretszámok, de nem össz-ausztrál, hanem állami szintű keretszámok. Nem vonatkoznak minden szakképzett bevándorlóra, csak azokra, akik állami szponzorálásra szorulnak. 2011. július 1-től megnehezedik a bevándorlás, tehát az ilyen rászorulók aránya szükségszerűen megnövekszik majd. Az egyes államok extra követelményeket is állítanak, jobb nyelvtudást vagy több szakmai gyakorlatot követelnek. Ha betelik az előre megállapított keretszám egy-egy foglalkozásból, akkor abban a pénzügyi évben már nem szponzorálnak többet belőle. Ez tehát a leendő elő-válogatási modell egy előfutára, mert van foglalkozási keretszám is és van extra követelmény is.

A Bevándorlási Hivatal munkatársa tegnap Melbourne-ben tájékoztató előadást tartott a bevándorlási ügynökök részére. A téma elsősorban a jövőre bevezetendő új előválogatási rendszer volt, de szó esett más változtatásról is.

– Új szakma-lista lesz. Ennek a kihirdetése júliusban várható.

– A két év ausztráliai tanulás és a bevándorlási pályázás közötti kapcsolatot végleg elvágják. Az itt végzettek számára megtartják a 485-ös vízumot, ami jelenleg egy másfél éves, munkára feljogosító vízum. Azok a szerencsések, akik találnak szponzoráló munkáltatót, azok majd megpróbálkozhatnak ideiglenes vagy állandó lakosi vízum-kérelem benyújtásával.

– Úgy számítják, hogy az évi 175 ezer új diák helyett csak évi 25 ezer jön ide tanulni.

– Az előválogatási rendszerbe belépéshez szükség lesz a szakmaelismerésre és a nyelvvizsgára. A belépésnek díja is lesz, előreláthatólag kb. 400 dollár.

– A szakmaelismerő szervezetek (kamarák, hatóságok, stb.) hatalma lényegesen csökkenni fog. Ezek után csak javaslattal élhetnek, a végleges döntés a Bevándorlási Hivatal kezében lesz. {Ez tovább növeli a pályázati kockázatot. Nem a szakmai hozzáértést irigyelték el a hivatalnokok, hanem a csalásokat és  a hamis papírokat szeretnék kiszórni. A szakma-elismerőknek nincs nyomozási kapacitásuk, de a Bevándorlási Hivatalnak van.}

– Az előválogatási rendszer 2012. július 1-én indul, de a pályázók közül először csak 2013. januárjában választanak.

– Bevándorlási célra egyelőre nem vezetik be az alternatív nyelvvizsgákat. További intézkedésig marad az IELTS monopóliuma.

– Érdekes fejlemény, hogy egy képzettséget két szakmának is el lehet ismertetni, már ha elég közel van a kettő egymáshoz, és mindkettővel lehet majd próbálkozni egyszerre. (A pontokat nem lehet összeadni.)

– Az előválogatási rendszerben legfeljebb 2 évig várakozik majd a pályázat, ez után kidobják.

– A bevándorlási miniszter foglalkozásonként külön-külön keretszámokat jelöl majd ki.

– Ahhoz, hogy kiválasszanak az többi előjelentkező közül, meg kell ütnöd a kívánt pontszámot. A minimális pontszám-követelményt a hivatal meghívási körönként változtatja majd.

– Az előválogatási rendszerbe bárki, bárhonnan jelentkezhet. Ha Ausztráliában tartózkodsz éppen, akkor törvényesen kell itt lenned.

– Az előválogatási rendszerbe jelentkezés még nem számít bevándorlási pályázásnak, tehát nem kaphatsz áthidaló vízumot, pusztán azért mert jelentkeztél. Az Ausztráliában tanuló külföldi diákok is jelentkezhetnek előválogatásra, de nekik sem jár ezért áthidaló vízum.

– Aki hamis dokumentumot nyújtott be a hivatalnak, azt az előválogatásból is kizárják 3 évre.

 

http://www.theaustralian.com.au/higher-education/new-ru/story-e6frgcjx-1226062218096

http://www.immi.gov.au/skilled/general-skilled-migration/skilled-migrant-selection-model.htm

Standard