A 457-es vízumról leszedték a keresztvizet

Többek között át is kellene keresztelni \”Ideiglenes munkavállaló\” vízumnak. – írja Barbara Deegan, munkaügyi szakértő.

Az az ideiglenes lakos, aki az állandó lakosi státuszt tekinti céljának, panasz nélkül hajlandó elviselni az alacsony életszínvonalat, a törvénytelen vagy tisztességtelen bérlevonást és a kizsákmányolás más, hasonló formáit. – mondja a Deegan jelentés a 457-es vízumról.

Tegnap a szövetségi kormány nyilvánosságra hozta a jelentést, ami 66 változtatási javaslatot tartalmaz.

– Aki megbetegedett vagy teherbe esett, azt elbocsátották.

(A dolog elég elméletinek és távolinak tűnik, ha az ember a legnagyobb sydney-i napilapban olvassa, de mindjárt közelebb kerül, ha eszembe jut az a telefonhívás, amit mostanában kaptam. Egy fiatal magyar nő egy kisebb sérülés miatt nem tud tovább napi nyolc órában álló munkát végezni. A munkáltatója megszabadult tőle, a másik munkáltató nem vette fel és most az ördög tudja mi van vele. Tudtommal az ő esetét nem számolták be a Deegan jelentésbe.)

A jelentés a továbbiakban azzal a merész javaslattal áll elő, hogy a munkájukat vesztett 457-eseket ne rúgják ki azonnal az országból, hanem adjanak nekik 90 napot arra, hogy másik munkáltatót találjanak.
Az át-szponzorálási idő a közelmúltban nagyon lerövidült, akár két nap alatt is elintézhető. Ez csak az utóbbi hónapok fejleménye. Korábban egy gyanús kelet-európainak fél évet is kellett várni, ami teljesen lehetetlen helyzetbe hozta, hiszen elbocsájtás után csak 28 napja maradt a váltásra.

(Ez megint távoli és elméleti eset lenne, ha nem találkoznék gyakran ilyen esetekkel a valóságban is. A Bevándorlási Hivatal bámulatosan gyors és alapos tud lenni, ha ezeknek az embereknek az üldözéséről van szó.)

A láncot meg kell nyújtani 90 nap hosszúságura. – így szól tehát a javaslat. – A 457-eseknek piaci bért kell fizetni, nem a jelenlegi fixált minimálbért.

A lap szerint jelenleg 58 ezer főnyi munkavállaló van 457-esen. (A Bevándorlási Hivatal statisztikája szerint egy kicsit több: 74 400. Lásd itt: http://www.immi.gov.au/media/statistics … ss-457.htm)

Barbara Deegan szerint a 457-esen lévők teljesen félreértelmezik a helyzetüket, mikor azt hiszik, hogy ezzel a vízummal felléptek az állandó lakosi vízumhoz vezető létra első fokára.

A Sydney Morning Herald cikke:
http://www.smh.com.au/news/national/mov … 37956.html

A jelentés teljes szövege:
http://www.minister.immi.gov.au/media/m … report.pdf

A bevándorlási miniszter sajtóközleménye:
http://www.minister.immi.gov.au/media/m … e08108.htm

Standard