Ideiglenes lakos munkavállaló

Az alábbi 457-es 2018. márciusában megszűnt. További jelentkezéseket nem lehet rá beadni, de aki idejében beadta, az még megkaphatja.

457-es vízumalosztály

Ez a 457-es egy gyakori ideiglenes lakosi vízum. Ausztrálián belüli vagy kívül egyaránt lehet rá jelentkezni. 2007. július 1-től jól megnehezítették, pedig addig sem volt könnyű. 2009. szept. 14-től tovább szigorították az egész rendszert.

  • Nyelvvizsga: Szakmunkásoknak legalább 5-ös eredményt kell elérni mind a 4 tantárgyból az IELTS vizsgán. Angolul persze a többinek is kell tudni, különben nem kaphat munkát.
  • Meglévő vagyon: nem szükséges.
  • Szakmaelismertetés: szakmunkásoknak szinte mindig szükséges.

A 2009/10-es évben 457-est kapott pályázók közel 90%-a menedzser és profi szakember. A fizetésük is ennek megfelelő, közel 100 ezer dollár évente. A leggyakoribb 457-es foglalkozások: diplomás ápolók, orvosok és számítógépesek.

Ehhez a vízumhoz előre szponzoráló munkáltatót kell találni, aki a szakmádban ad munkát és egy nagyon jó fizetést. Ez külföldről csak kivételes esetekben szokott menni. Ausztrálián belül sem könnyű dolog. Jó szakma nélkül természetesen nem lehet munkát és ezzel szponzoráló munkáltatót találni. A szakmádnak rajta kell lenni a 457-esre szponzorálható szakmák listáján.

Lehet külföldről is jelentkezni, de onnan nem vagy csak nagyon nehezen tudsz megfelelő munkáltatót keríteni, aki elvállalná a szponzorálásodat. A munkáltatónak is pályáznia kell, nem csak a munkavállalónak. Ehhez általában nincs semmi kedvük és szakértő segítség nélkül nem is tudják megcsinálni. Nagyobb cégeknél van erre szakértő, kisebbek pedig bevándorlási ügynökhöz fordulnak.

FG írta Kensingtonból 2011-ben

457-es vízumhoz szponzort keresni Magyarországról az építőiparban, a féllábú színész esetét juttatja eszembe, aki Tarzan szerepére jelentkezett: – Valóban, önnek vannak esélyei a szerephez. Ha az elkövetkező másfél évben egyetlen kétlábú színész sem jelentkezik Tarzan szerepére, ön lesz az első akit felhívunk a féllábúak közül.
Verd ki a fejedből azt, hogy angoltudás nélkül ide jössz egy hosszabb-rövidebb angol-tanfolyamra és úgy megtanulsz, hogy képes leszel szponzort találni. Ez egy rendkívül nehéz és bizonytalan vállalkozás. Magyarországiak nem szokták számításba venni azt, hogy Ausztrália nagy. A nyelviskola és a lehetséges munkáltató olyan messze van egymástól, hogy nem férne bele az ingázás a napba.

További hátrány, hogy a 457-es igénylése a feljett országok állampolgárainak sokkal gyorsabban lezajlik, mint a magyaroknak. Behozhatatlan hátrányban vagy a munkára jelentkezésnél.

Hátrányai

  • Helyben lehet csak igazán utánajárni és ez nem biztos, hogy sikerül. Lehet, hogy csak költöd a pénzed az itt élésre de nem jutsz előre egy tapodtat sem. A végén aztán maradsz a turista-vízummal vagy diákvízummal és amikor az lejár, szépen hazautazol. Családosoknak ezért sem tudom ajánlani ezt a megoldást, mert költséges.
  • Ehhez jön még, hogy Új-Dél-Wales államban és a Fővárosi területen a gyerekek iskoláztatásáért az ideiglenes lakosoknak, vagyis a 457-es vízummal rendelkezőknek is, fizetniük kell. Ez egy elemista korú gyerek esetében több mint 4500 AUD évente. A többi államban nem kell fizetni. Ha Új-Dél-Walesben vagy és még se szeretnél fizetni, akkor hívj fel engem, tudok egy megoldást, de nem azonnalit.
    Ennél a pontnál Ausztrália megszegi a gyermekek jogairól szóló  nemzetközi szerződést, pedig aláírta. A piszkos trükk az, hogy Ausztrália írta alá, de közoktatás nem szövetségi, hanem állami ügy. Ügyes!
  • Ha diákként vagy itt, akkor sokkal könnyebb a helyzeted, mert részidőben dolgozhatsz a leendő szponzorodnál és jogod van helyben pályázni.
  • A 457-es vízummal rendelkezők fizetik ugyan a kötelező szövetségi egészségügyi biztosítást, a Medicare-t, de nem kapnak érte semmit. Ha ez nem tetszik, akkor az adóév végén (jun. 30) visszaigényelheted. Tudok arra is megoldást, hogy hogyan léphetsz be a Medicare-jogosultak táborába. Hívj fel.
  • Köteles vagy magán-egészségbiztosítást kötni. Mivel ez külföldről lehetetlenség, ezért a hivatal kidolgozott egy becsszóra komolyan gondolom megoldást. Jelentkezned kell egy ausztrál egészségbiztosítónál, aki aztán ad neked egy megfelelő levelet arról, hogy tényleg jelentkeztél. Az igazi biztosítást maja Ausztrálián belül kötöd csak meg. Ezen az oldalon minden egészség-biztosítót megtalálsz. Eü. biztosítók
  • Ez pedig az egyik biztosító ajánlata külföldi látogatóknak és ideiglenes lakosoknak. IMAN.

Előnyei

  • Olcsóbb, mint az állandó lakosi.
  • Általában 4 évig meg lehet hosszabbítani és jogod van arra, hogy állandó lakosi helyre pályázz, de azt nem biztos, hogy megkapod, mert bár a pályázás és a feltételek hasonlóak, de mások.
  • A házastársad (élettársad) korlátozás nélkül dolgozhat.
  • Bizonyos esetekben sokkal kedvezőbb adószabályok vonatkoznak rád, mint az állandó lakosokra. Kulcsszó: LAFHA. Olyan nagyon kedvezők, hogy láttam már olyan ideiglenes lakost, aki ezért nem akart állandóra jelentkezni, pedig megtehette volna. Az adószakértő könyvelők többsége nem is tud ezekről a szabályokról, mert nem ezekre specializálódott. Olyanhoz kell fordulnod, aki ért hozzá. Itt van pl. ez.

Se nem előny, se nem hátrány

Az ideiglenes lakos másképpen adózik, mint az állandó lakos. Az adótörvény az ideiglenes- és az állandó lakosi állapotot másképpen definiálja, mint a Bevándorlási Törvény. Az adóév végén el kell majd menned egy adószakértőhöz, akik kibogozza, hogy mettől meddig számítottál ideiglenesnek és kiszámítja, hogy mennyi is jár neked vissza abból, amit év közben levontak. Szerencsés csillagegyüttállás esetén még jobban is jársz, mint egy állandó lakos.

Tilos a fekete munka

A 2007 augusztustól él az a munkáltatók szankcionálásáról szóló bevándorlási törvény-kiegészítés, angolul: Migration Amendment (Employer Sanctions) Act 2007.

Egyéni munkáltató 13200 dollárra és két év börtönre, vállalat pedig 66 ezer dollárra büntethetők munkásonként, ha:

  •  törvénytelen módon Ausztráliában tartózkodó külföldinek megengedi, hogy dolgozzon vagy munkára kiközvetíti.
  • a vízumban lévő munkavállalási korlátokat megsértő külföldinek megengedi, hogy dolgozzon vagy munkára kiközvetíti.

A munka bármilyen munkát jelenthet. Nem lényeges, hogy pénzért vagy ingyért.