Hősünk még négy nappal ezelőtt Franciaország északi partjának egyik októberi hideg átjárta falucskájában kuksolt s írt valamiről, ami a XIII. században történt. Ekkor váratlanul távirat érkezett Henri Barbusse-től: Jöhet-e azonnal Párizsba? Párizsban hősünktől megkérdezték, vajon akar-e a háború- és fasizmusellenes világszövetség küldötteként Melbourne-be utazni, a háborúellenes kongresszusra?

– Mikor?
– Holnap este Marseille-be, holnapután Marseille-ből Ausztráliába, de nem hajóval Melbourne-ig, mert későn érne a kongresszusra. Az első ausztráliai kikötőben, Fremantle-ben a Melbourne felé induló vonatra ül, ez 12 angol fontba kerül; a hajójegy ára, menettérti turistajegy, körülbelül 80 font. Az ausztráliaiak táviratilag utalták át az útiköltséget, csakhogy …
– Csakhogy?
– Csakhogy az a helyzet, hogy Angliába utalták át mert így olcsóbb, és London majd elszámolja velünk. Egyelőre mi előlegezzük.
– Van rá pénzük?
– Kell, hogy legyen, hiszen az ausztráliaiak fedezik a pénzt. Holnap megkapja tőlünk.
– Igen, de …
– De? Mi az, hogy de? Nem akar elutazni? Azt hittük, el lesz ragadtatva.
– El is vagyok. Csak egy bibije van a dolognak: engem Angliából kiutasítottak.
– Van ennek nyoma az útlevelében?
– Volt nyoma. Most új útlevelem van.
– Nagyszerű, akkor hát utazhat.
– Ne érdeklődjem meg előbb az angol konzulátuson, hogy nincs-e akadálya? Mégse volna értelme, hogy körülutazzam a világot, s a végén ne engedjenek partra szállni.
– Partra fog szállni.
– Nem volna biztonságosabb olyasvalakit küldeni, aki nincs rajta a feketelistán?
– Ostobaság! Azt a másvalakit is lekapcsolhatják. A háború- és a fasizmusellenes kongresszusok küldötteit mindig lekapcsolják. Az illető országban működő Hitler-diplomaták gondoskodnak róla.
– Tehát kétszeresen is lekapcsolhatnak majd engem?
– Esetleg. De maga partra fog szállni.
– Isten tartsa meg hitében!
– Jó. Most pedig menjen el a “Cook”-hoz.
Az utazási irodában nem tudták, vajon van-e még szabad hely a “Strathaird”-en.
– Melbourne-ben centenáriumi ünnepségek vannak, ugye tudja?
– Hogyne tudná, válaszolja hősünk, magától értetődik, of course, naturellement, hiszen éppen azért igyekszik Ausztráliába, egyenesen a centenáriumi ünnepségre.
– A Cook-iroda áttelefonál Marseille-be, egy négyágyas kabinban volt még egy üres hely, ára oda és vissza hetvennyolc font sterling.
– Lefoglaljuk?
– Le.
– Azonnal fizetendő.
Hősünknél, merő véletlenségből, nincsen annyi pénz.
– Előleget is elfogadunk.
Hősünknél, merő véletlenségből, egyáltalán nincs pénz. Nem várhat a dolog holnapig?
– Garancia nélkül.
Hősünk megkérdi, vajon kell-e beutazási vízum. Nem kell. mondják, menettérti jeggyel utazó csehszlovák állampolgárnak nincs szüksége láttamozásra.

Hősünk készpénzvagyona pontosan 22 frank. Hogy ebből az nem futja az utazáshoz a túlsó féltekére, nyilvánvaló. No de hát holnap majd kap pénzt. A holnap azonban minden, csak nem jó nap. Gyilkosság, királygyilkosság, minisztergyilkosság! – harsogják az újságok címfeliratai. Gyilkosság, gyilkosság! – mormolják, suttogják úton-útfélen. Ki a “météque”-ekkel, a külföldiekkel! Hősünk, mielőtt másnap a szállodát elhagyja, kénytelen két tudni vágyó látogatónak számot adni arról, hogy mit keres Franciaországban, hogy miért, csehszlovák állampolgár, ismer-e szerbeket vagy más efféle gyanús elemeket. Nem, efféléket nem ismer. Akkor mehet. Párizsban a pokol szabadult el, házkutatások, politikai emigránsok utáni razziák, letartóztatások, közbelépések.

A bizottság irodájában közlik vele, hogy az útiköltségnek csupán egy részét tudták ez ideig fel- hajszolni, annyit, amennyi Párizstól Marseille-ig és hajójegyre elég, de nem elég a vasúti jegyre az ausztráliai szárazföldön való átutazásra. A hiányzó összeget azonban Ulrich barátunk ma este kiviszi önnek a pályaudvarra.

A brit követség Párizsban

Hősünk a Cook-irodában megtudja, hogy vízum mégis csak kell.
– Hallatlan! – méltatlankodik – tegnap még nem tudták ezt? – Addig dúl-fúl, amíg csak fel nem hívják az angol főkonzulátust:
– Halló, itt a Cook-iroda beszél, kérem, arról van szó, hogy egy gentleman – most éppen itt van – a mi hibánk következtében nem kérte az ausztráliai vízumot; szíveskedjék részére azonnal kiállítani, ma este utazik a centenáriumra.
A feketelista – hősünk jól ismeri – ott hever a főkonzul íróasztalának baloldalán.
– Ön az a gentleman, akit a Cook-iroda bejelentett? — teszi föl a kérdést, és rányomja a pecsétet az útlevélre.

Brit Útlevélellenőrző Hivatal, Párizs
Kelt: 1935. X. 11.
Vízum Ausztráliába
Érvényes a mai naptól számított tizenkét hónapon belül, tetszés szerinti számú beutazásra. Ideiglenes látogató.

Most még egy oda-út a földrajzi társaság könyvtárába, és vissza-út könyvekkel teli bőrönddel. Amíg hősünk távol lesz Franciaországtól, nem  juthat Ausztráliával foglalkozó irodalomhoz.

A pályaudvar óratornya

Aznap este: Gare de Lyon – Lyoni pályaudvar. Ulrich barátunk, akinek a pénzt kell hoznia, még nincs itt. Hősünket szerencsére elkísérte valaki, az kölcsön ad neki ezer frankot, a Fremantle – Melbourne szakaszra ennyi elég lesz.

Ulrich barátunk nem tűnik fel a látóhatáron, és hősünk így szól: – Pedig máskor mindig olyan megbízható. Első eset, hogy cserben hagy engem. Ulrich barátunk azonban ott volt, nem tudta,-hogy két vonat indul csaknem egy időben Marseille felé, a másiknak a peronján várakozott és másnap azt jelentette a bizottságnak, hogy a küldött nem utazott el.

Hősünk, mivel utolsónak érkezett a hajóra, nem szerepel az utaslistán. A többiek neve, mindazoké, akik a hajó társadalmi életében szerepet játszanak, rá van nyomtatva a jegyzékre, valamint az is, hogy hová valósiak, és hová utaznak. A már említett társadalmi élet reggelenként a mosdóban kezdődik a mosdókagylók és a fürdőkádak elleni rohammal.

A hölgyek a mosdóhoz vezető úton hol gyorsabban, hol lassabban surrannak, aszerint, hogy mit tartanak fontosabbnak: festetlen és púderezetlen arcukat elrejteni, vagy rikító selyem-kimonójukat mutogatni. A reggelihez való öltözködést más szempontok irányítják, a szőrös vagy vastag lábú hölgyek a testhezálló, hosszú strandnadrágot jobban szeretik, mint a sortot. Egyes hölgyek azért ugrálnak kötélen, hogy megcsodáltassák magukat vagy hogy lefogyjanak, az illedelmese pulóvert köt vagy selyemre hímez. Akadnak, akik keresztrejtvényfejtéssel kísérleteznek, és ha valaki ceruzával kezében hősünk felé közeledik, rávágja: Heine, még mielőtt feltehették volna a kérdést, melyik német költő neve áll öt betűből. Tekintélyes férfiak és hölgyek állandóan a hajólistát tanulmányozzák, jóllehet a hajólistán csak egy valami lehet érdekes, az, hogy mi lehet rajta érdekes. De talán irigység, hogy hősünk így gondolkozik, amiért ő, aki legutolsónak érkezett, az egyedüli, aki nincs rajta.