Mielőtt tovább folytatnék az ausztráliai életviszonyok vázolását, egy kis futó áttekintést vetünk Új-Dél-Wales állam geográfiájára és főleg azokra a vidékekre, amelyekről a következőkben részletesebben szó esik.

A tengerpart mentén elvonuló hegyláncolat keleti lejtője egész terjedelmében bő esőkkel öntözött, termékeny terület, míg nyugati felén, a kontinens belseje felé a rendes évi eső mennyisége fokozatosan mind kevesebb, és ezzel összefüggésben az állam ezen vidékeinek gazdasági értéke és rajtuk az élet általános feltételei aránylag rövid távolságokon igen jelentékeny különbségeket mutatnak.

Új-Dél-Wales déli részében a tengerparttól légvonalban számított hatszáz kilométernyi távolságon végig a talaj minősége, a tengerszint feletti magasság és főleg az évi csapadék mennyiségének változó befolyása következtében az ausztráliai gazdasági életnek négy, teljesen különböző, jellemző típusát különböztethetjük meg.

A hegyvidék a tenger felé rendkívül meredek falú lépcsőkben ereszkedik le. Ezek a természetes bástyafalak felemelkedésre kényszerítik a tenger felől jövő páratelt levegőt és a keleti tájak dús csapadékát hozzák létre. A part menti síkon és a hegylejtőkön itt az év minden szakában bőséges az eső és átlagos Összegében 1000 millimétert tesz ki évi mennyisége.

A partvidéki tájak talaja nagyrészt a gránit és a bazalt málladéka, ami itt laza szerkezetű, könnyen művelhető föld, amelyben pompásan nő a kukorica, nagyszerű szőlők és gyümölcsösök díszlenek benne. A partvidéknek fő és legjelentősebb gazdasági ága azonban a tehenészet. A kitűnő természetes legelőterületek mellett, a folyók és patakok völgyében a jól kultivált lucernások egész évben zöldek.

A partvidéki tájakról a száraz években az állam belsejébe messze beviszik a préselt takarmányt és ott magas áron értékesítik. A tehenészet jelentőségét legjobban illusztrálja az az egy statisztikai adat, hogy az állam e vidékéről évente exportált vaj értéke 12 millió koronát tesz.

A hegyvidék délkeleti szakasza igen érdekes, alpi jellegű tájakat mutogat. Itt van Ausztráliának jóformán egyetlen darabja, ahol a havat nem csupán a híréből ismerik. A kontinens legmagasabb pontja, a Kosciusko hegytető vidéke, az év néhány hónapjában hóval van borítva, és ilyenkor Ausztrália messze tájairól jönnek ide a turisták havat látni és a téli sport gyönyöreit élvezni.

A tengerpart menti hegyvonal középső szakasza a Kék-hegyek, nem kevésbé érdekes és főleg festői tagozású táj, ami Sydney-től alig 70 kilométernyi távolságban, a sík vidékből csodálatos meredekséggel emelkedik ki.

A hegyvidék és a tenger közti síkon számos rövid, de bővizű folyó fut keresztül, amelyeknek a völgyei, mint a Shoalhaven, Hawkesbury, Hunter, Clarence és Richmond, mind külön-külön híresek terményeikről és népségük gazdasági aktivitásáról.

Sydney, a főváros körül mintegy 150 kilométernyi sugárral kijelölhető kör szegélyén, mindenütt dús kőszén-rétegek bukkannak a felszínre. Newcastle, Lithgow és a déli partok bányái csupa egykorú és eredetű szénrétegeket tartalmaznak. A geológiai megfigyeléseket követő elméleti kombinációk oda vezettek, hogy egy hatalmas, összefüggő, mintegy 25 ezer négyszögmérföldnyi területű széntelep van itt a vidék mélyebb rétegeibe beágyazva. Sydney város kikötőjében megejtett próbafúrások fényesen beigazolták az elmélet helyességét, és ma már a kikötőpart homokkő rétegein át 750 méter mélységre süllyesztett aknákból a legpompásabb kőszenet hozzák fel a felszínre. A triász-kori homokkő alatt 40 méter vastagságban van a kőszén-réteg és az egész tömeg használható kőszenét 115 000 millió tonnára becsülik.

A hegyvidék, amely a tenger felé oly hirtelen és helyenként bástyafalszerű meredekséggel dől le, a kontinens belseje irányában egész ellenkezőleg, igen szelíd lejtőjű, széles platókban simul el és az alig 1000 méter középmagasságból lassú fokozatban ereszkedik le a középtájak nagy alföldjére. Ezeken a platókon indulnak meg a Murray-folyórendszer vizei, amelyek itt a 750 milliméternyi évi csapadékból gyülemlenek össze.

A magas platók és a szelíd esésű, nyugati lejtők vidéke eredetileg mindenütt sűrű eukaliptusz erdőkkel volt benőve. Az első úttörők ezen a tájon több száz kilométer hosszban mindenütt csak erdőt találtak, amit akkoriban még semmiképp sem tudtak értékesíteni. Ezek a különös nagy fák horizontális gyökereikkel felszívják a talaj nedvességét és alattuk az apróbb növényzet csak alig hogy tengődik, az év szárazabb szakában pedig egészen ki is hal a fű, amikor az erdő alja teljesen száraz és kopár. A vidék gazdasági kihasználását úgy kezdték meg, hogy előbb a fák héját fejszével körül faragták és így kiölték az erdőt.

Amint a hatalmas fák kiszáradtak és elhullatták lombjukat, alattuk azonnal, újra kitűnő fű sarjadzott fel, amit aztán legeltetéssel értékesítettek. Ezen a vidéken bár az erdők nagy része már teljesen ki van irtva, mégis igen gyakran mérföldekre nyúló területen láthatjuk a holt erdőt, az ausztráliai tájaknak ezt a jellemző különlegességét.

A platók és a nyugati lejtők vidékének az állattenyésztés a speciális gazdasági ága. Az államnak igen jelentékeny húsexport iparát a vidék látja el pompás hízott állatállománnyal, ami Sydney-ből a fagyasztó műhelyekből, mint elsőrendű marha- és ürühús kerül el Anglia és Európa piacaira. Ezen a tájon tehát Új-Dél-Wales állam gazdasági termelésének második igen jelentős ágát, a ló- és a marhatenyésztést és húsexportot van alkalmunk megfigyelhetni.

A nyugati lejtőknek a Murray alföldjébe való átmenetelénél kezdődik az a szelíden hullámos, gyönyörű vidék, amelynek belső határát a térképen az 500 milliméteres évi esővonal jelzi. Ez az államnak fő búzatermő vidéke, amelyen túl aztán a száraz, belső területek felé a negyedik föld-típus, a merinó juh birodalma terül el, ahol a gyapjú az egyetlen, de pompásan jövedelmező termény.