Deres szakállú, lassú mozdulatú, kevés beszédű, óvatos és furfangos, vén prémvadász volt az öreg Patrik, bár itt a síkságon, a Riverinán nem élt igazi elemében. Innen sok napi járóföldre a hegyek közt született, a havas tetejű Kosciusko lábánál, ahol az erdős-völgyes vadonban még bőven van az oposszum, a wallabbi, a koala, a róka, a dingó, meg a kenguru. Ezek közt töltötte a fiatalságát. Csak az az állat érdekelte, amely prémes bundát viselt, az ilyenfélének minden szokását jól ismerte és fegyverrel, tőrrel meg méreggel lesett utánuk.

Szokása volt egyedül járni, félhomályban, hajnalszürkületben, titkos lesből dolgozni, ír ember volt az öreg Patrik, az apját a politikai zavargások idején deportálták ide Írországból, később valamelyik rokona Dublinban, a Phoenix-parkban angol lordokra is vadászott, így aztán valahogy a vérében volt a nyugtalan, szabad élet szeretete és a leküzdhetetlen vadászhajlam, amit fenn a hegyek közt ki is elégíthetett kedvére,

Nem igen szeretett magáról beszélgetni az öreg, ezt a kis életrajzot is csak úgy mentegetődzésképpen mondta el, amint egyszer újsággal kínáltam meg,

–  Köszönöm uram! – monda csendes nyugodtsággal. – Éppen kapóra   jön, jó lesz belecsavargatni a maradék elemózsiát.

–  De öreg, – mondám én – ez a mai újság, tudom, hogy még nem olvasta, bizonyosan talál benne  valamit, amit mégis érdemes lesz átolvasni.

–  Nem én! – felelte az ő rendíthetetlen nyugalmával, – mert otthon hagytam a szemüvegemet.

Az öreg a Sandy Creek homokos partjából épp a üregi nyúl-fészkeket ásta, két fiatal agár nagy ügybuzgalommal segített neki. Az újságot letette a partra és egy görönggyel lenyomtatta. Aztán elmondta, hogy amerre ő nevelkedett a hegyek közt az erdőben, akkor még nem volt iskola, se templom, se újság, így aztán az olvasás nem a mestersége, de büszkén hozzátette, hogy a gyermekei itt a síkon mind rendesen járják az iskolát és hogy azoknak jobb nevelés jutott, mint őneki.

Aztán amint így belemerült a beszélgetésbe, hát sok mindent elmondott magáról, meg a famíliájáról, amiről azelőtt mindig mélyen hallgatott.

Már jól a végére járt egy labirintszerű, komplikált nyúlüregnek és lassanként gyürkőzni kezdett, hogy benyúljon a fészek fenekére. Künn a gyepen sorban feküdtek az elcsípett és megfojtott fülesek, de a fiatal agarak nyugtalan szűköléssel jelezték, hogy ott benn még mindig van valami. Az egyik kölyök mérgesen harapdálta a lyuk szélén a földet.

Az öreg odébb lódította a kutyát, letérdelt, belenyúlt a lyukba, egész a válláig beveszett a karja a mély üregbe. Aztán, amint ott kotorászott, elvörösödött és Shakespeare szótárában fel nem lelhető, néhány erőteljes kifejezést hallatott Patrik, közben nagy erőlködéssel húzott valamit kifelé.

Előbb egy hosszú, pikkelyes fark tűnt elő, amit aztán két kézre fogva, egy rántással és lódítással messze elröpítette a sziszegő, kapálódzó, hosszú csodát. Az állat első látására olyannak tetszett, mint egy fiatal krokodilus.

Az öreg előbb az ásót kapta kézre és utána indult, hogy kivégezze, de mégis meggondolta magát, köpködött és elégedetlenül dörmögött a szakállába.

– Utálom ezt a férget, az igát – monda, aztán a keze fején egy rég beforott sebhelyet mutogatott: – Ez az emléke annak, amikor először összeakadtam a fajtájával. –

Az iguána minden tekintetben olyan, mint a rendes gyík, többszörösen nagyított kiadásban. Az élelmet is úgy nyeli le egy darabban, bármily nagy legyen, is az áldozat, ami a torkába kerül. Az üregi nyulat, fiatal madarat vagy csibét egyformán kedveli. A tyúkólakban igen jelentékeny károkat tesz, és mivel a legsimább fa törzsén is könnyedén szalad fel, a fákon kirabol minden fészket, amihez hozzájuthat. Az iguána szájpadlása számtalan, apró, befelé hajló tövissel van kirakva, úgy hogy amit egyszer megragadott, azt, még ha kívánná, sem tudná többé elbocsájtani. A nagyobb állatnak az iguána szájából erőszakkal kitépett testrészébe az apró fogak beletörnek és ott nehezen gyógyuló, mérges, gennyes sebeket okoznak. Nem csoda tehát, ha Patrik elvesztette a kedélynyugalmát, amint az üregben nyúl helyett iguánát fogott.

A másik iguána-eset még élénkebb kedély-felháborodással és nagy zenebonával folyt le és sokkal tragikusabban végződött.

A tavasz első meleg napjai jártak a Riverinán, déltájt már jelentékeny volt a forróság, s a búzavetés smaragd tengerében az első kalász kezdett kibontakozni. A ház előtti verandán már le voltak eresztve a bambusz függönyök, amik segítették a nyári hangulatok ébredését. A cica a famíliájával kényelmesen nyújtózkodva hűsölt a sűrű lombú, alacsony borsfa árnyékában. Két kis csemetéje bohókásan ugrándozott körülötte.

Látszólag a tökéletes harmónia zavartalan nyugalma töltötte be a környezet minden zugát, amikor egyszerre a bozótban megcsörrent valami.

Abban a pillanatban a macskamama, alakjából kikelve, mint egy villanyozott szőrgombolyag, képtelen ugrándozások között, mérgesen prüszkölve, intézett gyorsan ismétlődő támadásokat valami láthatatlan ellenség ellen.

Az öreg Patrik ugyanekkor az ebédjéhez készülődött, a munkájából megtérve épp a ház előtt mosakodott. Az arca és a deres szakálla szappanhabbal volt tele, attól nem igen. láthatta, hogy mi történik körülötte. Aztán egyszerre a lábai között, mint valami sistergő rakéta surrant át egy hatalmas iguána, meg a felborzolt szőrű, mérges macska.

Az igu, a nyitott ajtón bemenekült a munkáskvártélyba, ahol Patrik kisfia már feltálalta az ebédet az atyja számára. Minden ott volt készen az asztalon: a hús, a főzelék, a szószos üvegek, a teás meg a tejes kanna, a tálak, csészék és evőeszközök. A megrémült iguána egy pillanat alatt összefutkosta a szoba négy sarkát, zugát, f eldöntött minden feldönthetőt, feljutott az asztalra is és egyetlen fordulással lesepert róla mindent, aztán fejjel nekirohant az ablaknak, és amint az üvegtáblát szilánkokra zúzta, kábultan hullott vissza a szoba padlójára.

Patrik ezalatt már magához tért a meglepetésből és meg is törülközött, aztán megragadta a kábult iguána farkát, az ajtó előtt csóvált vele egyet a levegőben és mérgesen levágta a két méter hosszú állatot a száraz, sima földre.

Ez a műtét olyanformán hangzott, mintha valami üres útitáskát vágtak volna keményen a földhöz. Bizony szegény igu is teljesen üres volt, a kis macskák pedig, amikre leselkedett, már nyugodtan és biztonságban gubbaszkodtak a kerítés oszlopán.

Az iguána éhen ment a másvilágra, de Patrik is, főleg megrövidült ebédje miatt méltatlankodott még jó sokáig.