Frimi 1. rész

Fraser Island

Ausztrália egy kicsit kiesik a forgalomból, nem egy szokványos turisztikai célpont. (Én sem mint turista kerültem oda.)

Sok szépet láttam és sok érdekeset tapasztaltam. Ez utóbbiak közül írom a számomra legmegragadóbb tapasztalatomat, az ausztráloknak a környezet megvédésére való igen erős késztetését. Jóllehet, igen heterogén összetételű népesség él ott s ebben mégis nagyon egységesek tudnak lenni!!!

Több követendő példát is tudnék írni, de bizarr módon a WC-k állapotával kezdeném ez alkalommal. Jártam Sydneyben. A Darling Harbour egy kedvelt szórakoztató központ, ahol mindenféle éttermek, mozik és egyéb látványosságok vannak. Sok-sok ember fordul meg ott naponta. A nyilvános WC mégis ragyogóan tiszta, szappan és folyóvíz van, a WC kagylók ragyognak, WC papír van és az elektromos kézszárító is működik. Ja, és díjtalan…Mondhatni, persze, mert turisztikai központ…

Ellentett példa a Fraser Island, amely egy óriási homoksziget (kb. 130×20 km), s amely világörökség része. Ezért csak néhány sátorozóhely található rajta. (Ott persze vannak kis hotelek, étterem, bolt stb.,) Közlekedés csupán terepjárón a tengerparti fövenyen, meg kis repülőgép (a komp mellett) a szárazföldről. Nos, itt a sátorozóhelyeken a nyilvános WC tiszta, a kagylók is, papír is van, elektromos kézszárító is, és ez is díjtalan. Ja, és szappan is! No, legközelebb még egy-két érdekesség a kengurukon, meg koalákon kívül…Kedvcsinálónak.

Az ausztrálok barátságos emberek, de ez a barátság eléggé felszínes…A kedves fogadtatáson és a barátságos mosolyon kívül ne nagyon számíts közelebbire. Minden esetre, akár milyen boltba mentem be, ott úgy kezeltek, mint rég nem látott ismerőst!!! Elég sok helyen jártam a világban életem során, de ilyennel sehol sem találkoztam!

Az angol nyelvet nem beszélem (az olvasás azért már más…), csak nagyjából tudom megérteni, hogy miről beszélnek pl. a britek. Az ausztrál dialektus viszont teljességgel érthetetlen volt számomra…Ha beszéled is a nyelvet, akkor is szerintem hegyezni kell majd a füled! Persze bele lehet jönni s ott élő rokonaim ezt tanúsíthatják)

A tájak kontinentális éghajlathoz szokott szemünknek meglehetősen szokatlanok. Nagyon sok a bozótos terület, s az eukaliptusz erdők (számos alfajuk van) szinte verőfényesek a sajátságos fakoronák miatt. Nehéz a rekkenő melegben egy kevés árnyékot találni. Szokatlan a sokféle szabadon élő papagáj, amelyek ott a veréb szerepét töltik be (azért veréb is van, de meglepően kevés.) Koalát, kengurut én csak állatkertekben láttam, viszont dingókat a Fraser Island-en szinte testközelben. Látszólag jámbor állatok, de vigyázni kell velük…Az említett szigetet – ha módod van – feltétlenül látogasd meg! Páratlan szépségű helyek vannak. Csak 4-kerékmeghajtású terepjárók tudnak közlekedni a sziget belsejében, mert tengelyig elsüllyednek az autók a homokban!

Én a “normál” kutyáktól is nagyon félek, úgyhogy elképzelhetitek, hogy mennyire örültem, amikor sátorveréskor, majd a vacsorakészítéskor megjelent egy! De egyedül eléggé gyávák…Bár nem szabad őket zavargászni, mert egy erőteljesebb rákiáltástól akár neked is jöhetnek, mégis úgy elódalogtak farkat behúzva, mint egy jólnevelt házőrző eb falun… Akkor veszélyesek, ha többen vannak és te egyedül vagy. És főleg, ha nagyon figyeled őket, vagy pláne, elkezdesz szaladni!!! Na, ezt soha!!! Olyan rókaméretűeket láttam, de Sydneyben egy állatkertben egy megtermett kutyaméretű is volt, amely viszont annyira szelíd volt, hogy meg is lehetett simogatni…A Fraser szigeti dingók állítólag megőrizték az eredeti vérvonalukat, mert a sziget kb. 2 km-re van a szárazföldtől és azt nem tudják átúszni. A szigetre egyébként “belépődíjat” kell fizetni és ekkor adnak egy brosúrát is, hogy hogyan kell kezelni a dingókat. Pl.: nem szabad etetni őket, mert a kaja megszerzése érdekében erőszakosak lesznek, a sátor előtt nem szabad kint hagyni a cipőt, mert elviszik, a sátorban nem szabad élelmiszert hagyni ( a kocsiba kell bezárni) és a sátrat nem szabad lezárni, mert szétszaggatják az élelem utáni kutatás során.

A környezet megóvásának további ékes példája, hogy kijelölt sátorozóhelyek vannak, ahol a tűzrakáshoz még egy gallyat sem szabad letörni a bokrokról, vagy akár egy lehullott száraz ágat felhasználni!!! A sátorozóhelyeken találni tűzi fát halomban, abból egy ölnyi ingyen elvihető. Az elhagyott táborhelyeken a felhasznált fa nem szerte szét szórva van, hanem egy kupacba rakják össze és legfeljebb egy-két elszórt csikket találsz, de semmi más hulladékot: üres műanyag palackokat, papírt, és egyéb rendű-rangú szemetet… A szemetet egyébként gyűjtik, kb. 2-3 km-enként konténerek találhatók külön az újrahasznosítható és külön az egyéb szemétnek. És veszik a fáradságot, hogy oda hordozzák, anélkül, hogy felügyelők árgus szemekkel lesnék a turistákat! Mindössze egy kellemetlen élményem volt s ez egy kb. 2-2,5 cm-es nagyságú bögöly-féle, amelyek engem nagyon kedveltek. Akkorákat csíptek, hogy a vér kiserkedt utána. Viszont nem volt allergiás tünet, nem dagadt meg egyáltalán. Amikor reggel kiléptem a sátorból még a reggeli szükségleteket is képtelen voltam elvégezni, mert tucatjával jöttek!!! Kénytelen voltam viszonylag messze a tengerbe belegázolni, hogy békén hagyjanak!!! Viszont a dietil-m-toluamid tartalmú riasztószernek frenetikus hatása volt!!! Egyből leszoktak rólam!!! (Ez a hatóanyaga a Protect-B termékcsalád szúnyogriasztójának is!)

És még egy “állati ” élmény. Van a szigeten egy óriási homokhegy és annak az alján egy tó, a Lake Wabby. Olyan pontyszerű halak úszkálnak benne akár 30 cm-t is elérő nagyságban. A tó vize a rettentő melegben igen jó hűsölési lehetőséget biztosít (no meg a bögölyök sem tengeralattjárók), viszont ezek a halak meg ez ember testét körbeúszkálják és a hámló bőrt lecsipkedik a lábról!!! Igen muris érzés és hiába zavarod el őket, egy-két perc múlva megint egy tucat van körülötted!!!

Na, még egy kicsit a Fraser Island-i élményekről, bár már elkanyarodtam ettől az előzőekben… Mi csak a keleti partot jártuk be jobbára, ami azt jelenti pontosabban,

hogy a nyugati partra (a szárazföldi felőli oldalra) már nem jutottunk el, mert ugyan 4 kerék meghajtású terepjáróval voltunk, az azonban úgy elsüllyedt a homokban (ez volt az út!), hogy hárman alig-alig tudtuk kitolni… Majd amikor meg a kocsi nekilódult, szinte egymás lábnyomába kellett lépnünk, mert olyan forró volt a homok…Legszívesebben a sivatagi gyíkot utánoztuk volna, amely emelgeti a lábait…, de azért ennek voltak némi technikai akadályai.Három napot töltöttünk a szigeten, azaz két éjszakát. Sátorban, igen romantikus

körülmények között. Én ugyan a dingókat lestem, de hál’ Istennek nem nagyon kerülgettek bennünket. Viszont rengeteg apró ráknyomot láttunk a homokban és néha kis rákokat,amelyek egy jól megtermett póknál alig voltak nagyobbak. Nyomaikat kígyónyomoknak véltem először (mondhatni, hogy nem voltam túl lelkes), mindaddig, amíg nem láttunkilyen rákokat… gyűjtöttünk persze kagylókat és szépia vázat. Sok kicsi volt ott szerte-szét, de nekem sikerült egy jó arasznyinál is nagyobbat találni! Mondanom semkell, hogy rettentő büszke voltam magamra…Csodás volt északi égbolthoz szokott szemünknek a csillagokkal teleszórt déli félteke éjszakai égboltja – a Dél Keresztjével. Magam 6 csillagot kerestem az ausztrál zászló nyomán, de kiderült, hogy e csillagkép csak 5 csillagból áll, míg a nagy, a Union Jack alatti az csak az államszövetség szimbóluma. :-)) A holdfelkelte a tengerből kelet felől fantasztikus szép volt, bár ez nyilván nem specifikus ausztrál dolog. Csakúgy, mint a napfelkelte ugyanúgy…

A mosakodási lehetőséget a sziget belsejéből számtalan helyen előtörő kisebb-nagyobb vízfolyások biztosították. Vizük kristálytiszta volt, de jellegzetesen poshadt szagot árasztottak. Ez azért az embert elriasztja a megkóstolástól, sőt még fogmosást illetően is ódzkodtunk. Úgyhogy vizet ivásra (inkább sört) és fogat mosni a sátorozóhelyekről hoztunk…

A sziget keleti partján kb. félúton van az Eli Creek, amely már inkább kisebb folyócskának tekinthető, bár vize a partnál alig térdig ért! Kellemes hűvös volt a rekkenő melegben. S itt egy – számomra igen furcsa – látványhoz volt szerencsém: a folyócskában egy kempingszéken ült egy hölgy és olvasott. S ami a különös ebben volt az pedig az, hogy háttal (!!!) a tengernek… Mivel én állandóan a víznél lebzseltem, és akár órákig el tudtam volna nézni a meg-megtörő hullámokat (de erre sajnos nem volt elég alkalmam) ezért szinte groteszk volt a látvány számomra, akinek jobbára csak szárazföldi élményei vannak. Mint a csokoládé gyárban, ahol a munkások már szinte rosszul lesznek attól a szagtól, ami másnak inycsiklandó illat.