Kocsivásárlás

Ausztráliában kocsi nélkül nem lehet élni, vagy ha lehet is élni, az nem élet. Robogóval vagy motorkerékpárral nem jár senki, aki mégis, azt elgázolják, leszorítják, semmibe veszik. Kerékpárral csak a járdán és a csendes mellékutcákban lehet többé-kevésbé nyugodtan közlekedni, egyébként életveszélyes. Minden a kocsikra van szabva és mindenki úgy viselkedik, mintha más nem is létezne.

Használt kocsikat ezeken a lapokon találsz

A reális árakat innen megtudhatod Red Book. Ez a Vörös könyv az autókereskedők, biztosítók, kárbecslők és hasonló profik számára készült. Nagyon jó, hogy manapság a neten mindenki számára hozzáférhető. Megtalálod benne a kocsit model, tipus és évjárat szerint. Megtudhatod, hogy mennyi a szokásos ára az autókereskedőnél, mennyi ha közvetlenül a tulajtól veszed és azt is, hogy mennyit kapnál érte egy kereskedőnél, ha beszámítaná a jobb kocsi vásárlásánál az árba.

Ha új bevándorló lennék, akkor telefonon és emilben magamhoz rendelném a használt tragacsukat eladásra felkínálókat. Tömegközlekedéssel úgyis lehetetlen odajutni, ahol a magánházak magángarázsai vannak. Azt csak budapesti lányregényeken felnőtt naiv lelkek hiszik, hogy itt tömegközlekedéssel bárhová el lehet jutni és a végére nem készülsz ki a fáradtságtól, a melegtől és a folyadékveszteségtől. Csak budapesti naiv lelkek. . .

Aukció

Jó, nagyon jó árak. Néha csodálatosan jók.

Posza, Brisbane 2004:

Ja, benéztünk egy árverésre is, az nagy élmény volt. Képzeljetek el több száz járgányt, és sorban elmennek egytől egyig a dílerek előtt, az árverést aki vezeti bemondja a kocsi típusát és megy a licit. De ez olyan pörgős, hogy fél percet ha időznek egy kocsival, mar jön is a következő, és a legtöbb esetben azt sem tudtuk, mit mondanak mert állandóan pörgött a nyelvük. Néha az elején értettük a kocsi típusát, és utána csak számokat hadarták, de csak kapkodtuk a fejünket.

Az árverés előtti hétvégén meg lehet venni a kocsit szabott árért. Ez az ár elég jól egybeesik az árverésen elérhetővel, tehát jól járhat az is, aki nem képes profi módon részt venni az aukción. Az árverési cégek rendezett, áttekinthető, informatív honlapját semmi más nem múlja felül. Mindent meg lehet tudni a kocsikról, amit érdemes és egyetlen fölösleg szó nincs ott. Nem kell fáradtságos munkával kiszűrni a reklámot. Maga a vásárlás is egyszerű, minden sallangtól mentesen zajlik. Hatalmas hűvös csarnokban kocsik százai állnak. Lehet kényelmesen nézelődni. Csak ajánlani tudom. Én is így vásároltam. Néhány aukciós cég honlapja.

Még többet is találhatsz ha ráguglizol a ‘car auctions városnév’ kifejezésre.

Milyen gyártmányú kocsit vegyél?

Csak ausztrált, azok közül is a japánt. Ez a leggazdaságosabb és legbiztonságosabb választás. A gépjárműgyártók kamarájának honlapján találhatsz kocsieladási statisztikákat. Kövesd a többséget. A tősgyökeres ausztrál gyártók: Holden, Toyota, Ford. Ezek közül csak a Holden név lehet szokatlan számodra. Valójában a General Motors helyi márkaneve, hasonlóképpen mint az Opel Németországban.

Az európai kocsi, bármilyen szerény modell legyen is, itt a kivagyiság netovábbja. Nem jó ilyennel mutatkozni, mert ha meglátják, rögtön magasabb árat szabnak mindenért.

A japán és a dél-koreai kocsik megbecsültsége a használati értékükkel arányos, amerikai gyártmányú kocsik meg gyakorlatilag nincsenek.

Vegyél nagy kocsit!

Gyuri írta Brisbane-ből:

Nem érdemes a legkisebb motorú, legtakarékosabb apró járgányt keresni, több okból is: Itt a benzin abszolúte is olcsóbb mint Magyarországon, a keresetekhez képest meg annál is jobban, így nem ezen kell spórolni. Kisautót újonnan leginkább kispénzű fiatalok vesznek, akik azután hajtják mint a bolond, és a szervizen is spórolnak. Nagy-, pláne luxusautó tulajdonosa inkább gondot visel rá. A kisautókat kevésbé jól és tartósra építik (kivétel a Toyota Corolla és a Mazda 323). Három-öt évvel idősebb nagy kocsi vagy öt-tíz évvel idősebb luxuskocsi sokkal jobb karban-állapotban lesz ugyanannyi pénzért, motorja sokkal kevésbé lestrapált kétszer annyi kilométer után is, balesetkor sokkal jobban véd, kényelmesebb, inkább lesz automata, inkább lesz benne légkondi , ami itt bizony szükséges kellék, nem luxus.

– De hát ez egy benzinfaló szörnyeteg! – hallom a felhördülést Budapestről. – Na és, mit számít az? A közlekedési költségeidnek csak egy kis töredéke lesz a nagy fogyasztás miatti plusz benzinköltség. A nagyobb rész a használt kocsi javíttatására megy el. Egy kiskocsit gyakrabban kell szerelőhöz vinni és akkor majd megtudod, hogy nem a benzinfalás a szörnyű, hanem a magas szerviz-díj. Itt más árviszonyok vannak és ezért másként kell okosan gazdálkodni. –

Vetted-e, kaptad-e, loptad-e?

A vételhez vigyél magaddal egy régebben itt élőt, akinek nagyobb tapasztalata lehet bizonyos alkudozási kérdésekben. A következő címen ellenőrizheted, hogy a kocsi nem lopott-e (valószínűtlen) vagy van-e rajta tartozás (valószínű).

Ha a kocsin van tartozás, akkor két részletben fizess. Egyszer a hitelnyújtó banknak, egyszer pedig a tulajnak. Így biztos lehetsz benne, hogy teljesen kifizetted a kocsit és a hitelező nem rajtad fogja majd követelni a törlesztőrészleteket.

Én így vásároltam

Kinéztem a Trading Postban, hogy a 6-8 éves Mitsubishi Magnák abban az árkategóriában vannak, mint amennyi pénzem van.

Egy ideig olvasgattam a lapot és azt láttam, hogy nem boldogulok a rendszertelen, amatőr leírásokkal. Elmentem több nagy Mitsubishi dealerhez és megtanultam mindent, amit megtanulhattam a kínálatból: a lehetséges modelleket, a motorméret-választékot, a színeket, az alapfelszereltséget, a lehetséges opciókat, stb. Megnéztem az árakat is, amik 50-100%-kal magasabbak voltak, mint az újságban látottak.

Vissza az újsághoz. A kinézett kocsiválaszték hirtelen lezuhant 10-15-re. Most már tudtam, hogy mekkora motort, milyen altípust, esetleg szerencsés esetben, milyen színt szeretnék. Ezeket az apróhirdetéseket beírtam magamnak egy Excel-táblázatba.

Ami nagyon hiányzott, legalább az esetek felénél: a megtett kilométer. Csak az éveket írták, ami egy fiatalabb kocsinál már nem annyira jellemző dolog. A km az igazi.

Sorra felhívtam azokat, akik nem adtak meg km-t és megkérdeztem tőlük. Hamarosan teljes lett a táblázat. Így nézett ki. Elég unalmas, nem?

km AUD
38000 16900
43000 16500
53000 15500
55000 17500
66000 16500
71000 14400
87000* 9800
88000 15000
99000 15900
99000 11950
99000 12750
100000 11500
105000 15000
114000 16000
114000 10500
120000 11250
122000 16350
123000 14900
130000 13990
143000 11000
190000 10000

Mindjárt érdekesebb lett, mikor grafikont készítettem a km és az ár összefüggéséről. Az ember azt hinné, hogy lineáris az összefüggés. Hát dehogy. Valami laza halmazban voltak szétszórva a pontok, az Excel rádobott a tetejére egy legjobban oda illő egyenest. (Chart, Add Trendline…) Ha nincs kéznél Excel, akkor egy kockás papír is megteszi.

Már az első érdeklődő telefonnál voltak olyanok, akik engedtek az árból. A következő héten már a hirdetésekben is látszott. Mindig javítgattam a táblázatot és elkezdtem körbejárni a legközelebbi eladókat, hogy megnézzem a felkínált kocsikat. Mind szépen megkímélt, gondosan karbantartott családi kocsi volt. Mindannyian azért adták el, mert vettek egy újabbat. Az autókereskedő által felkínált beszámítási árral (trade in price) nem voltak elégedettek, megpróbálták maguk elérni a piaci árszintet.

Az egyik csütörtök reggel új hirdetés jelent meg a kinézett ár- és modellkategóriámban, a táblázatban csillaggal jelöltem meg, a grafikonon pedig egy piros négyzettel. Délután megvettem. Noná.

Még valami: az alkudozásnál meg kell nézni az eladó etnikai hátterét. Ha ozzi, akkor csak nagyon keveset hajlandó engedni az árból, mondjuk 5%-ot. A többiek sokkal rugalmasabbak. Tehát ha látsz egy kocsit 10 500-ért John Smith nevű gazdával, azt megkaphatod 10 000-ért, de ha ugyanezt az árat Phong Nguyen hirdeti, akkor 8 000-ért elhozhatod és még boldog is lesz. Ezt is bele kell venni az Excel táblázatba. Ha kezedben az ausztrál vízum, akkor már nézegetheted is a hirdetéseket. Minden megtalálható a neten, még a tulajt is felhívhatod, ha szerencséd lesz, hát kihozza eléd a kocsit a reptérre.

Magánember természetesen nem ad garanciát, az autókereskedő meg ad. Bár ami azt illeti, azzal kitörölheted. Ha valami baj van, akkor úgyis kiderül, hogy az nem volt baj, mikor a kocsi az ő udvarában állt, csak az utcára kiguruláskor keletkezett, mert hanyag módon váltottál sebességet. Bizonyítsd be, hogy neked van igazad. A sarki ügyvéd többet kérne a perért, mint amit a kocsiért fizettél.

Vétel előtt kérj NRMA (autóklub) inspekciót. Ez a bolondnak is megéri, mert a költségét azonnal le lehet alkudni az árból, sőt egy kis rábeszélő tehetséggel a többszörösét is. Magad is nyugodtabban mégy bele a vásárba, ha biztosan tudod, hogy igen, ez meg ez problémás és a javíttatás pontosan ennyibe fog kerülni másfél év múlva. A javítási költségekről a jelentés közvetlenül nem tesz említést, de ha felhívod az autóklub technikai tanácsadó szolgálatát, akkor megmondják.

Mindezekhez klubtagnak kell lenned. Első tehát a belépés. Minden államban más a klub neve.

Gyuri írta Brisbane-ből:

Eleinte én is nagy ausztrál Fordot vettem, ami abból a szempontból volt jó, hogy európai látogatás után össze is törtem őket, és a nagy bazi kaszni jól véd. Amúgy valami mindig elromlott a kocsiban, és pl. egy Holden Commodore-on 150000 km után rengeteg javítanivaló akad.

Csak később jöttem rá, hogy sydney-beli rokonaimnak van igaza, miszerint import japán autó az igazi. Legendás pl. a régi, hátsókerékhajtású Toyota, mert ezek egyszerűek, nagyon sokáig elmennek, és a bontóból rengeteg alkatrész van hozzájuk, de az elsőkerékhajtásúak is megbízhatóak. Az itt gyártott japánok is jobbak, mint a Ford és a Holden.

Amerikai autó itt kuriózum (ósdi technika slendriánul összerakva). Még az európai luxusmárkák is alatta vannak a japán minőségnek, és nem is bírják az itteni gyűrődést (távolságok, napfény, meleg, kavicsos utak, stb.).

Bármi kocsira áll, hogy ha partvidéki helyen használták, nagyon meg kell nézni rozsda ügyben, egyebütt meg a kasznik általában nem rozsdásak, bár lehetnek meglepetések.

Zöld cédula + rózsaszín cédula = kék cédula

A frissen vett kocsit írasd át a helyi közlekedési hatóságnál. Itt van egy össz-ausztrál + új-zélandi lista. Keresd mindenütt a Registration címszót.

Az átíratási és általában a járműregisztrálási szabályok természetesen államonként különböznek. Ha nem így lenne, akkor nagyon sok bürokrata elvesztené a jó kis állását és kénytelen lenne hasznos tevékenység után nézni.

Három fontos akadályt kell legyőzni:

  • műszaki vizsga
  • kötelező felelősségbiztosítás
  • járműadó kifizetése

A műszaki vizsgáztatás egyszerű, gyors és olcsó. Sydneyben 2004-ben 30 AUD alatt van az ára. Csak akkor kell érte fizetni, ha sikerült. A bukás ingyenes. A legtöbb sarki autószerelő műhelynek van erre engedélye. Magát a vizsgát és az arról kiadott bizonyítványt államonként máshogyan hívják. Új-Dél-Walesben egyszerűen rózsaszín cédulának (pink slip). Az érvényességük egészen rövid, csak néhány hét. Ez alatt az idő alatt el kell intézni a többi lépést is.

A kötelező felelősségbiztosítást (Compulsory Third Party Insurance) Új-Dél- Walesben zöld cédulának (green slip) nevezik. Vigyázat! Ez nem olyan, mint az európai megfelelője. Ez csak a személyekben okozott kárt fedezi, a vagyonit nem. Telefonon vagy interneten át is megrendelheted. Néhány száz dollár évente.

Ha meghúzol egy jobb kocsit a parkolóban, akkor zsebből fizetsz. Ha vitatkozol, akkor rád verik a perköltségeket is. Az lesz csak a kiadás! Köss egy igazi felelősségbiztosítást is! Sok kiadástól kíméled meg magad. Megéri. Csak néhány száz dollár évente. Angol neve: Third Party Property Insurance.

A rózsaszín és a zöld cédulával a kézben aztán kifizetheted a járműadót az állami közlekedési hatóságnál és kapsz cserébe egy regisztrálási papírt, a kocsid egyetlen okmányát, a kék cédulát (blue slip). Van rajta egy öntapadó címke, azt kell a szélvédőre ragasztani.

Renccccerek!

Új-Dél-Wales

Új-Dél-Wales kész Európa. Itt a regisztráció csak egy évig érvényes. A lejárat közeledtével újra kell műszakiztatni a kocsit, aztán ki kell fizetni a következő évre esedékes felelősségbiztosítást és adót. Ha év közben gazdát cserél a jármű, akkor az átíratáshoz nem kell külön műszaki vizsga, csak az illetéket kell lefizetni és kész is. A biztosító tudomást szerez a közlekedési hatóságtól a tulajdonosváltásról, küld neked egy levelet, amelyben üdvözöl az ügyfelei között és minden megy tovább.

A kötelező felelősségbiztosítás folytatódik az új tulajdonosnál, mert a biztosító automatikusan átírja a nevedre. Ha a kocsin volt más biztosítás is, az viszont megszakad. A saját nevedben újat kell kötni rá.

Queensland

Queenslandben még mindig a régi gyarmati szokások vannak érvényben. Műszaki vizsga csak az adásvételhez kell, egyébként nem. Elő is fordulnak szörnyen lepukkant tragacsok az utakon. Évente újítani kell ugyan a kocsi regisztrációját, de ez csak papírtologatás és fizetés. Az újságban meghirdetett kocsiknak még nincs meg az átíráshoz szükséges műszakija, mert mire jön egy vevő, addigra úgyis lejárna. Az a szokás, hogy ha megvolt az alku, akkor a tulaj másnapra megcsináltatja.

Ne fizess addig, amíg a kezedben nincs az érvényes műszaki vizsga papírja! Még akkor sem, ha a tulajdonos olyasmivel próbál kibújni a vizsgáztatás alól, hogy nincs ideje és inkább elengedi a vizsga költségét az árból, stb. Ez mind porhintés, a valódi ok az, hogy a kocsi nem is fog átmenni a vizsgán egy költséges javítás nélkül.

Ne vegyél lejárt regisztrációjú járművet, bármilyen jó fogásnak tűnik. Rossz fogás lesz, ráfizetsz.

A többi állam szabályai az előző két minta közül az egyiket követik, tudd meg ott helyben, hogy melyiket. Ne vegyél idegen államból származó járművet, amíg nem tájékozódtál a spéci átíratási szabályokról. Több mint valószínű, hogy egy drága és alapos műszaki vizsga kell az átíráshoz, esetleg egy még drágább javíttatás is.

Dél-Ausztrália

Kata és Papi, Adelaide 2007:

Dél-Ausztráliában NINCS MŰSZAKI VIZSGA! Érdekes ugye? Sokan vesznek néhány száz dollárért egy tragacsot, amit aztán addig hajtanak, amíg ki nem rohad alóluk, vagy a rendőr ki nem szállítja belőle. Akkor aztán vesznek egy másikat. Van viszont éves regisztráció, amit akár negyedévente is fizethetsz, vagy előre egy egész évet. Nyilván ha tudod, hogy nemsokára eladod, nem fogsz egy egész évet befizetni. Kapsz egy kis kék színű cetlit, amit ki kell raknod a szélvédőre, ebből látja a rendőr, hogy törvénytisztelő vagy-e. Mi 9 hónapot fizettünk ki előre, annak a díja: $486.

Átírási illeték. Ugyanott kellett fizetni, ahol a regisztrációt, ennek a díja: $261 volt.

“Kötelező” biztosítás megkötése. A sok biztosító közül mi az RAA-t választottuk, ez az itteni Autóklubnak felel meg. Hasonló a díjszámításuk mint otthon, sok kérdésre kell válaszolni, még azt is megkérdezte a hölgy, hogy agresszív vagyok-e. Aztán ennek alapján a gép kikalkulálja, mennyire vagyok kockázati tényező az utakon. A személyes dolgok után jöhet maga a biztosítás.

Három féle közül választhatsz:

  • Compulsory Third Party (Bodily) Insurance {kötelező felelősségbiztosítás személyi sérülés esetére}
  • Third Party (Property) Insurance {felelősségbiztosítás vagyoni kárra}
  • Fully Comprehensive Insurance {teljes körű biztosítás vagy Casco}

Az első CSAK a másik fél személyi sérülését fizeti, ha te is megsérülsz, azt már nem. Ennek díja: $105/év. A második mindkét fél vagyontárgyában okozott kárt fizeti. Emellett tűzkárt és lopás kárt is térít. (személyi biztosítás nincs benne!) Ennek díja: $373/év. A harmadik betakar mindent: személyi-és vagyontárgy biztosítás, tűzkár (bozóttűz) és lopás. Ennek díja: $515/év. Az önrész (excess) mindegyiknél $300. Mi a harmadikat kötöttük, sajnos $47 pluszt fizettünk azért, mert szerintük már túl öreg vagyok. Így lett végül az éves biztosításunk $562.

Ezen felül beléptünk az Autóklubba is (RAA), itt is három csomag közül lehet választani: Mi az arany középutat választottuk, évente $103 fizetünk nekik.

Kocsi-biztosítás (Car Insurance)

Ha a kocsid értékesebb, akkor érdemes bebiztosítani. Ez ősi magyar szóval a Casco. Angolul egyszerűen Car Insurance (kocsibiztosítás), esetleg Comprehensive (teljeskörű) Car Insurance . Jó drága és van benne önrészesedés is (excess). Ha kártérítést kérsz, akkor megemelik a biztosítási díjat annyira, hogy elmegy a kedved a következő kérelemtől, sőt még az élettől is.

A kocsi-biztosítás egyben felelősségbiztosítás is. Ha te csinálsz egy balesetet, akkor majdnem minden kárért fizet: A saját kocsidért és a saját testi épségedért valamint a másik közlekedő kocsijáért. Nem fizet azért, ami a kötelező felelősségbiztosításra tartozik, vagyis a másik közlekedő testi épségéért.

Ha részletre vásárolsz, akkor a hitelnyújtó ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kocsit biztosítsd be. Mivel egy bónusz-történet nélküli kezdő vagy, ezért a legmagasabb díjtétellel indulsz. Ha kocsira alkudozol, akkor az árkalkulációnál ezt is vedd figyelembe. Lehet, hogy egy 3 ezer dolláros használt kocsira 1500 dollár lesz csak az évi biztosítás.

Hozz magaddal egy igazolást a magyarországi biztosítótól a bónusz-malusz állásodról. Az itteni biztosítók figyelembe veszik. Itt még csak bónusszal találkoztam, amit a teljes biztosítási díjból adott százalékos kedvezménnyel fejeznek ki. 100%-kal indulsz és ha jól viselkedsz, akkor évente mondjuk 10%-kal csökkentik a díjat.

Az lesz a legjobb, ha a biztosító levele leírja az eddigi kártérítési kérelmeid teljes történetét. Azt egy kis alkudozással át lehet számítani itteni előtörténetre és itteni bónuszra. Ha akadékoskodnak, akkor tovább mégy egy házzal. Van biztosító elég.

Koccanás

Tarts egy működőképes, hülyebiztos, villanós fényképezőgépet a kesztyűtartóban.

Koccanáskor gép előránt és nagy villanózással lefotózni mindent, de legelőször is a tanúk kocsijának rendszámát, mert másodpercek alatt el fognak párologni a helyszínről. Fejfájást és sok pénzt lehet megtakarítani, ha van “photographic evidence”.

Írd fel a balesetben résztvevők lakcímét és jogosítvány-számát. Ha rájuk bízod a leírást, akkor csak a keresztnevet és a mobilszámot írják majd le. Az nem lesz elég. A többi a biztosítókra tartozik. Rendőrért nem érdemes telefonálni, úgy sem jönnek ki.

Az ebayen már 15 dollárért is láttam alig használt digitális kamerát. A mobiltelefonba épített nem jó, mert azzal nem lehet rossz fényviszonyok között fényképezni.

Lízing

Horváth Tamás írta:

“AU-ban van kocsira egy speciális lízing, a novated lease, ami háromoldalú szerződés közted, a lízingcég és a munkáltatód között. A lényeg, hogy a bruttó fizetésedből fizeted a lízingdíjat és a szervizköltséget, nem fizetsz erre jövedelemadót és GST-t (Áfá-t, ami 10% sem). Viszont az éves megtett kilométered függvényében fizetsz 7-25% FBT-t (Fringe Benefit Tax, spec. juttatásra vonatkozó adó). Ha 25000 km-t mész, már csak 11% az éves FBT.

Egyébként 3 hónapig egy naplót kellene vezetned, amiben a magán és üzleti utakat rögzíted, ebből kijön egy százalék, ezt a következő 3 évben használhatod az adózáshoz az ATO felé, az üzleti utakra nem kell adót fizetned, “elszámolható” magánembernek is. Viszont a munkahely és otthon közötti út nem számolható el üzletinek, tehát 70-80%-ot lehet jó esetben kihozni.

Ha nem novated lease-t, hanem sima pénzügyi vagy operatív lízingre veszed az autót, akkor 2 éves hiteltörténetednek kell lennie AU-ban, ez tehát az elején nem járható, csak a novated, az meg csak akkor, ha a munkáltatód szerződésben áll egy ilyen lízinget kínáló céggel – ez tulajdonképpen egyfajta juttatás így.

Ha hitelt akarsz felvenni a kocsira lízing helyett (harmadik eset), akkor is kell 2 év AU hiteltörténet. Vásárlásra marad tehát a készpénz.

Amúgy max. 5 évre lehet lízingelni, és a minimum maradványösszegek törvényileg szabályozottak minden tartamhoz, 3 évre pl. 45%, de 5 év után is azt hiszem 25% a minimum. Ebben más ez, mint Mo., ahol minimális vagy nulla maradványösszegekre is lehet lízingelni. Ez amúgy azért is gond, mert pl. novated lease-nél a tőkeösszegre nem fizetsz GST-t, de amikor maradványértéken meg akarod venni a kocsit, ott már ki kell fizetned rá a 10% ÁFÁ-t is, tehát ennyivel kevesebbet keresel rajta, ha utána piaci áron eladod.

A novated lease-ről a www.smb.com.au oldalon bővebben találsz infót, ez az egyik cég aki ezt csinálja.”