Sport

Foci

HoriFTC, Sydney 2012

Foci profi szinten is elég amatőr, azért a magyarnál komolyabban szervezett és nagyobb pénz van benne. Itt soccer-nek hívják. Amatőr szinten nagyon elterjedt, de a médiában a súlya minimális. Nagyon sok helyen szerveznek toborzókat a kerületi csapatok. Igen sok a bevándorlók által alapított és működtetett, nemzetiségi alapon szerveződő csapat.

NSW-ben és QLD-ben a rögbi a népszerűbb, hogy bonyolultabb legyen, van belőle mindjárt kétfajta: Union es League, VIC-ben, WA-ben és  SA-ben meg a Footy.

Footy

Zara, Perth 2012

A gyerekek már 5-6 évesen is gyűjtik és cserélgetik egymás közt a csapatokat, csapattagokat részletesen felvonultató footy card-okat, és játszanak valamilyen junior csapatban. Amikor a hétvégenkénti meccs után még elugrottam a gyerekkel vásárolni, a boltban még az idős nénikék is elismerően nézték a mezét, és kérdezték tőle, hogy várja-e már az esti meccset a tévében, és melyik a kedvenc csapata.
Eleinte én is idegenkedtem a footy-tól, de aztán idővel megkedveltem.  Már legalábbis ezen a szinten, ahol még nem durvulnak.

Gio, Perth 2012

A footy kőkemény kontakt sport, keményebb, mint a rögbi, ott az ellenfél szinte mindig szemből jön, itt mindenhonnan, néha felülről. Egy-egy megmozdulásra, ütközésre, a brutális a legjobb jelző. A komoly sérülések is gyakoriak.

Van azért foci is, mármint európai, de közel sem annyira népszerű. Nincs benne nagy üzlet,  a játékosok félprofik.

Kropi írta Melbourne-ből 2005-ben:

A hétvégén voltunk footy meccsen. A footy az itteni foci, amit nem gömb, hanem tojás alakú labdával játszanak. Az európai focihoz képest látványosabb játékról van szó, de kezdjük a helyszínnel. A helyszín a MCG, a Melbourne Cricket Ground, Melbourne legnagyobb stadionja, ahol most kb 80000 ember fér el, bár egyes szektorok zárva vannak, mert készülnek a Commonwealth Games 2006-ra (ez a 2006-os Nemzetközösségi Játékok, a világ egyik legnagyobb sporteseménye). A felújítás után 100000 fölé fog emelkedni az ülőhelyek száma, de például az 1970-es baseball döntőn 121000-en voltak.

 Most nem volt teltház, a meccs végén megjelent a kijelzőn, hogy “csak” 49623 fizető vendég volt. A meccs, amin voltunk, a Hawthorn és Collingwood között zajlott, sima helyi csapatok közötti csata. A csata természetesen csak a pályán folyik, a pályán kívül semmilyen atrocitás nem volt. Nincs a táborok között szögesdrót kerítés, sőt, semmilyen kerítés sincs. Én Andrásékkal voltam a Fradi nomenklatúra szerinti B középben, ugyanis András már időtlen idők óta Hawthorn rajongó, szóval a “magban” volt a helyünk. Azért figyeltek rá, hogy csak a klub szurkolói menjenek be ebbe a szektorba, mégis volt egy-két ellendrukker is, ha ők rúgtak gólt, ők örültek, ha mi szereztünk pontot, akkor meg mi.

A nézők mindenféle korosztályból voltak, már a 3-4 éves gyerekek is a szülők nyakában szurkolják végig a meccset. A pálya nem négyszögletű, hanem kör alakú. Persze két térfél van, de elég nagy területet kell befutni. A szabályokat többé-kevésbé ez alatt a meccs alatt megértettem, persze nem mindig tudtam, mikor, miért kell fújolni.

A kapu az két jó magas pózna, amibe kell rúgni a labdát (6 pont) ettől jobbra és balra is van egy kisebb pózna, amelyek által képzett kis kapu csak 1 pontot ér. Nagyon sokszor van szabadrúgás, aminek persze mindenki örül, mert ilyenkor jöhet a gól. Minden szabadrúgás előtt a kijelzőn megjelenik, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy bemegy a labda. Ez 13% és 93% között változott. Az eredményre nem emlékszem, valahol a negyedik negyedben vesztettük el a meccset, de olyan 70:90 körül volt, tehát az európai focihoz képest sokkal több gól van (még ha el is osztjuk hattal).

Az MCG mellett hatalmas zöld terület van, ahol szépen le lehet parkolni. Persze azért az 50000 embernek valahogy oda kellett jutni, úgyhogy számolni kell azzal, hogy a stadiont araszolgatva lehet elérni. Kifelé valahogy sokkal olajozottabb volt, bár hozzá kell tenni, hogy itteni szokás szerint, a vesztes csapat szurkolói az utolsó előtti percben elhagyják ülőhelyeiket, így gyorsabban kijutnak. A győztesek meg ünnepelnek.

Magyarországon egy kezemen meg tudom számolni összesen hány focimeccsen voltam. Szerintem itt sem leszek nagy rajongó, de érdekes volt a meccs, az egésznek a hangulata, az, hogy olyan családias volt az egész. Persze a bírót elküldték a szemészhez egy rossz döntés után, de hát mindenki a saját csapatát szeretné győztesnek látni. Az ülőhelyekhez szeszesitalt bevinni nem lehet, a büfében lehet sört inni. És amikor 25 ezer néző felkiált egy gól alkalmával! Azt érezni kell!

A játék egyébként elég harcias, néha az újságokban olvasni a műtétekről, aminek segítségével összerakják a játékosokat. Egy kis pofon jobbról, egy fault balról – de hát ezért megy a nép, hogy ilyet (is) lásson. A labda egyébként az alakjából következően össze-vissza pattog, néha elég vicces jelenetek alakultak ki, mikor meg akarták fogni a “guruló” labdát.

Rúgni lehet a labdát, de dobni nem, csak egy speciális bokszoló mozdulattal, hogy az se legyen túl egyszerű.

Azt hiszem ez az összes, amit elsőre megértettem. A lényeg, ha középen vagy, a kaputól kb. 20-25 méterre, akkor tutira el kell kapnod a labdát, amit neked passzolnak, mert akkor szabadrúgás következik neked, és rárúghatod a labdát a kapura. Csak arra kell vigyázni, hogy az ellenfél ne érjen hozzá, mert ha őróla pattan be, akkor 6 helyett csak 1 pontot kap a csapat – az meg nem jó (szinte) semmire.”

Posza, Brisbane, 2005:

Egy ilyen meccs itt családi esemény, és érdekes módon a szurkolók nem verik össze egymást csak azért mert a másik ember a másik csapatnak szurkol. Ezt a primitív “szokást” sosem tudtam megérteni, hogy egy focimeccs miért jár együtt tömegverekedéssel, csak azért, mert a másik nem annak szurkol, akinek én.

Itt kisgyerekkel is nyugodtan ki lehet menni egy meccsre, és tök mindegy kinek szurkolsz, a lényeg, hogy jól érezd magad.

Valamelyik nap reggel megyek melózni, és az egész iroda kék szalagokkal fel volt díszítve. Nem értettem, miért, de kiderült, hogy az egyik csaj Sydney-ből jött és New South Wales-nek szurkolt. Az ő színük a kék és mivel ők nyerték az idei bajnokságot, ennek örömére feldíszítette az irodát. Érdekes módon senkinek sem jutott eszébe egy rossz szót mondani vagy leszedni a szalagokat. Egész nap ott voltak, még ha kerülgetni kellett is őket.

Andrea, Adelaide 2013

Micsoda meccs volt! 41 pont hatranybol forditott, es nyert Port Adelaide! :) Meg jobban lenyugozott, hogy 3-4 generacio egyutt megy a meccsre, es a ket szurkolo csapat vegyesen ul, es szurkol, es biztonsagban vagy. Vegulis nem verre megy, csak sport! ;)

Nemzetközi közvetítés

Dibu írta Perth-ből az athéni olimpia idején:

Ezt a fejezetet tulajdonképpen a kultúr-sokk oldalra kellett volna raknom, de most már mindegy:

A hivatalos csatorna a Channel 7, amely tényleg szinte 24 órában nyomatja a közvetítést. Nagy stábbal vannak kint, és persze itthon is a műsorvezetők. DE!! Én megértem, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze és a saját sportolóikat mutatják, de azért itt is sikerül túlzásokba esniük. Úszás van rogyásig, meg lovaglás, softball, gyeplabda, torna és evezés. Persze hozzá kell tennem, hogy az egyedüli sportág, amiben nem képviseltetik magukat, az a kézilabda, de ennek ellenére sem mutogatják nagyon a többit.

Eleinte nagy lelkesedéssel maradtam fenn hajnali 3-ig, hátha látok egy-egy bejátszást vízilabda meccsekből (mégiscsak mi vagyunk az olimpiai címvédők), de nem, a kézi már szóba se jöhet, de még Nagy Timi aranya sem. Igali Dianáét is úgy tudtam meg az éjjel, hogy az ozzi csaj negyedik lett és ha már ezt kiírták a képernyőre, ki kellett írniuk az első hármat is. Mostanra feladtam, már ki sem nyomtatom a sportágak és a szereplő magyarok listáját, mert nincs értelme.

A saját vízilabda (férfi) csapatukról tegnap láttam először egy bő 5 perces bejátszást. A többi pedig? Mivel a meló miatt későn érek haza, néhány úszó döntőről/számról lemaradtam. Mindegy, láttam egy eredményhirdetést: két ozzi vigyorog a dobogó felső két fokán, a harmadikat nem mutatják. Mindez fel sem tűnt a himnuszuk végéig, amikor a 3. felállt melléjük a dobogóra és kiderult, hogy az Cseh Lacika!!! Még csak meg sem említették.

Nem fogom most már törni magam, mert úgysem tudok elkapni semmi értelmes sportszámot. Gondolom, hamarosan az atlétika veszi át a vezető szerepet és már ahhoz sem fűzök vérmes reményeket, hogy a triatlont leadják egészben. Arról pedig, hogy kajak-kenut, több vízi- vagy kézilabdát látok, álmodni sem merek. Azért HAJRÁ MAGYAROK!!