Kint élő magyarok

A Bevándorlási Hivatal statisztikáiból kivettem a magyar adatokat és felraktam ide:

magyar útlevélbe kiadott vízumok

Falfestmény: görög halászfalu képe a sydney-i halászkikötőben

Meglepődtem, hogy milyen sokan érdeklődtek erről. Nyilván azért, mert azt hitték, hogy megérkezés után, mikor még van bőven tanulni- és beilleszkedni való, akkor jól jöhet egy kis segítség magyarul. Talán még munkához is könnyebb jutni némi honfitársi jóindulatra számítva. Szó se róla, vannak rendes, segítőkész emberek itt is. A kutya ott van elásva, hogy az itt élők többségét kemény évtizedek választják el Magyarországtól. Különösen azok, akik fiatalon érkeztek ide, immár egy teljesen más történelmi-társadalmi fejlődés gyermekei. Félszavakból itt nem értenek majd meg, mert más félszavakra emlékeznek. Olyan dolgokat feltételeznek rólad és te olyan dolgokat feltételezel róluk, ami biztosítja a félreértést, még akkor is, ha megvan a megértési szándék.

Budapest 1956. Mécs János, ausztráliai magyar festő műve.

Erről az elszigeteltségről egyébként mit sem tudnak, azt hiszik, hogy amit hisznek, az a helyes kép Magyarországról. Te rólad azt feltételezik majd, hogy személy szerint veled van valami baj, mert nem illeszkedsz bele abba a képbe, amit a szívükben az igaz magyarokról hordoznak. [Én meg itt úgy beszélek, mintha ez az elszigeteltségi teória rám nem vonatkozna.]

A 49-es és az 56-os generáció egy egész kisvárosnyi létszámot tesz ki Sydneyben és Melbourne-ben egyaránt. Ők azonban minden tekintetben egy másik generáció. – Ne felejtsd el, hogy ezek még akasztgatták egymást annak idején! – világosított fel egy régebben itt élő ismerősöm.

Ezekről a régebbi generációkról részben közvetlen ismeretség, részben a hozzájuk időben közelebb lévő disszidensektől tudok. Aki pl. a 70-es években jött ide, az ugye kénytelen volt az akkor még dísze-virágjában lévő 56-osokhoz csatlakozni. – Tudod, ezek mind azt hajtogatták, hogy mi csak ideiglenesen vagyunk itt. Majd ha kimennek az oroszok, akkor megyünk haza, lesöprünk mindent, tiszta lappal kezdünk. – mondta egy ilyen nem 56-os és nem 86-os ismerősöm.

Tanya. Mécs János, ausztráliai magyar festő műve

Ezek itt ezt olyan halál komolyan gondolták, mint ide Gundagai. Ha el mertem volna mosolyodni, hát mind leszedik rólam a keresztvizet. Egyről, valami Endrődiről vagy Endreiről hallottam is, hogy visszament a rendszerváltáskor és komolyan politizált, egyike volt a Kereszténydemokrata Párt megalapítóinak. Elvett egy jóval fiatalabb nőtt, aztán meghalt. Öreg volt már.

Mary Darley, 2015

Jómagam idestova 43 éve élek Ausztráliában, ahol a 70–es években sokkal könnyebb volt munkát találni, tanulni, előre jutni, egyszóval boldogulni.
Az akkori, és az azt megelőző időkre valóban az volt a jellemző, hogy Ausztrália a korlátlan lehetőségek hazája, amelynek az lett a következménye, hogy a kedves magyar honfitársaink közül sokan azt csinálták, amihez a legkevésbé értettek. Így lett a fuvarosból bártulajdonos, 6-elemis akarnokból újságíró, lapterjesztő, suk-sükkös Macából rádió főszerkesztő, úttörő zenekari trombitásból (aki a fürdőszobában tanult meg kőműves zongorán játszani és énekelni) zenekarvezető.
Mindezeket leszámítva Ausztrália még mindig a világ legjobb országa. Üdv. mindenkinek,
Az igazsághoz szorosan hozzátartozik, hogy emigráns-politikus nagyon kevés volt. A túlnyomó többség, minden generációból, az úgynevezett magán-magyar. Azzal sincs baj, hogy valaki emigráns létére óhazabeli politikai karrierről álmodik. Mindenki azzal álmodik, amivel akar, ez egy szabad ország. Azzal van baj, hogy addig is, míg nótaszóval, fehér lovon be lehet vonulni Budára, az itt összeálló magyar csoportok vezetésével gyakorlatoztatták magukat. Így aztán csak azok maradtak meg tagnak, akik egyetértettek a vezetőség délibábjaival. Esetleg azok, akik fel se fogták, hogy miről van szó.

Svájci kaszálók. Falfestmény egy svájci bevándorló tulajdonában lévő vendégfogadóban

Ha egy ilyen szervezetben netán új elnököt választanak, akkor a tagság kettéhasad a régi elnök híveire és az újéra, így mindkettő elnök maradhat, a szervezet elérte hát célját. A multi-kulturális tv bemondta, hogy Sydneyben csak arab szervezetekből négyszáz valahány van. – Magyarból is van ennyi! – kontrázta meg régóta itt élő barátom. A néhány százból(?) van néhány olyan is, amely nyilvánosan tevékenykedik és a programjait rendszeresen meghirdeti a helyi magyar rádióműsorban vagy a magyar újságban. Innen tudom, hogy a Magyar Nyugdíjasok egyesülete autóbusz-kirándulásokat szervez, a Magyar Történelmi Társulat piknikeket.

Jutka (56-os) írja:

Én Sydneyben általában nem zsidó társaságba jártam, mert a férjem nem volt zsidó. Viszont nagyon sokszor előfordult, hogy valaki nem tudván hogy én zsidó vagyok, elkezdett zsidózni. Aztán valaki más elkezdte rugdalni az asztal alatt. Én az ilyen dolgokat direkt élveztem. Hogy miket kaptam néha az “állítólagos” jó barátainktól, amikor részegek voltak, most nem is beszélek, meg arról sem, hogy hányszor összevesztem ezen a férjemmel, mert szerintem kötelessége lett volna letolni az illetőt, de ő nem volt hajlandó.

De viszont ahhoz Melbourne-be kellett jönnöm, hogy szó szoros értelmében ki legyek rúgva a magyar házból. Elmentem egyszer oda egy magyar futballistával akit meg Sydney-ből ismertem. Közölték vele, hogy ha ő zsidókkal akar barátkozni, akkor talán ő se jöjjön ide többet. Rögtön kisilabizálták, hogy zsidó vagyok.

Az előbbiek leszármazottai

Svájci falu. Falfestmény egy svájci bevándorló tulajdonában lévő vendégfogadóban.

Disszidálás előtt bennem is élt egy olyan elképzelés, hogy az itt felnőtt generáció még csak félig válik helybelivé, megőriz egyfajta magyarságtudatot, idegen akcentussal és hibázva ugyan, de beszél magyarul, sőt a gyermekeit is így neveli. A valóság az, hogy az itt született gyerekek egyáltalán nem tudnak magyarul. Akik itt nőttek fel – aszerint, hogy hány éves korukban érkeztek – csak nagyon rosszul. Ezt a tudást aztán a gyakorlatban semmi másra nem használják, mint a szüleikkel való egyoldalú kommunikációra: a magyarra angolul válaszolnak. A következő generációnak már nem adnak át semmit ebből a gerince törött tudásból.

Lássunk egy példát az életből: Ismerős családdal hetente találkoztam az iskola vagy a cserkészet környékén. Értelmiségi szülők, három remek kis kölyökkel. Mindhárom csak magyarul. Aztán a mama is munkát kapott, a srácok pedig a tanévkezdéskor indultak az oviba, iskola-előkészítőbe ill. suliba, a koruk szerint. A legkisebb beszédén már a következő héten érezhető volt a hatás, de 1-2 hónap múlva már mind a három nagyon hunglisht beszélt, angol hangokból összezagyvált, angol gondolatmenet szerint elrendezett magyar szavakat, valami ilyet, hogy: – Én vadzsok madzsar. – Ebben a családban máris – az Ausztráliába érkezés után néhány hónappal – 3:2 az angol-magyar arány. Valójában még rosszabb, hiszen a gyerekek nemcsak egymás között beszélnek angolul, hanem a szüleikhez is így szólnak. A tévé ehhez hozzáönt még öt csatornányi szemetet. A magyar így hamarosan leszűkül a szülők bizalmas, majdhogynem intim saját nyelvévé. Megtennének mindent azért, hogy a gyerekeiket megtanítsák magyarul, de őket is elfoglalja az egzisztenciateremtés ezer gondja-baja.

A srácok gyorsan nőnek, repül az idő. Angolul ugyanúgy tudnak, mint a kortársaik, de a magyarjuk megmaradt a megérkezés körüli szinten. Képzeld mit kezd egy hétéves nagylegény, ha magyarul csak a három évesek szintjén képes megszólalni? Majd fennhangon szónokol a madzsar kortársai között, hogy jó benyomást tegyen rájuk? Aztán lássuk a dolgot a gyerek szemével is: Majdnem minden ami az ő kis világában jó dolog, az angolul van. Angolul van a játék, a mesefilm, a barátság, a suli, a tanító néni dicsérete. Magyarul csak a szülők szava. Ahogy a környezet, a barátok egyre fontosabbá válnak a gyerkőc számára, úgy halványul a szülők befolyása és ezzel együtt a magyar nyelvvel való kapcsolata. Márpedig a magyarságtudatnak központi eleme a magyar anyanyelv. Aki nem beszél magyarul, az nem magyar. That’s it.

Aztán lássuk a dolgot a beolvadásra többé-kevésbé elszánt bevándorló szemével is. Ausztrálnak lenni jó dolog és ahogy egyre inkább azzá válunk, úgy találjuk egyre természetesebbnek, hogy gyerekeinkkel nem a magyarság szegényedik, hanem Ausztrália gazdagszik. Jó ám látni, hogy ebben a környezetben, amiben mi olyan esetlenül mozogtunk, ők milyen magabiztosak. Jó látni, hogy ők az igazi Ausztrália.

Magyar összejövetelek

A régiek báloznak. Öreg párok régi tánczenére üldögélnek, toroskáposztát esznek. Újak kezdetben elmennek ilyenekre, aztán inkább nem. A bálozás közvetlenül 56 után olyan fontos eleme volt a helyi magyar társasági életnek, hogy nemcsak hétvégeken, de még munkanapokon is mulattak. A magyar házak is úgy épültek, hogy a bálozási igényt kielégítsék. Sydneyben három is van. A legismertebb a Magyar Ház Punchbowl kerületben. Ez úgy néz ki, mint egy régi magtárépületből kialakított falusi kultúrház.

Évekkel ezelőtt jártam benne néhányszor, bizonyos magyar nemzeti ünnepek és bálok kapcsán. Az ünnepeken öregurak számomra az idáig teljesen ismeretlen, dohszagú frázisokat pufogtattak, aztán valami giccses vers is elhangzott. A bál, az valami irtózatos. Zsúfolt, alacsony teremben vacak tánczene, papírtányérban karaj, az asztaloknál ricsaj, sör, sűrű dohányfüst.

A magasabb igényt egy könyvtár képviselte. Kisebb oldalszoba ajtaján még valami felirat is, iroda vagy könyvtár, már nem emlékszem. Bent néhány száz könyv, rendezetlenül, gazdátlanul, kikölcsönözhetetlenül. Biztosan egy könyvszerető hagyta rájuk. Csak nyűg.

Mostanában nemzedékváltás van a magyar házakban. Néhány fiatal bevándorló rájött arra, hogy egy-egy ilyen ház olyan, amilyenné formálják. Nem az épület a lényeg, hanem a benne megfordulók. Jó táncos bulikat szerveznek.

Vizin, Sydney 2009

Elmentünk a DMSZ ( Délvidéki Magyarok Szövetsége ) klubházába, én arra számítottam, hogy egy kis régi lepusztult klubház tele rég elfeledett dolgokkal. Ehelyett beléptem egy kb 400-500m2-es épületbe, ami XXI. században épült. Sehol egy huszáregyenruhás. Volt meglepetés először, mikor meglátták, hogy egy 30-as korabeli emberke is megjelent, de megszoktak hamar, vagyok akkora mindet egyszerre becsomagoltam volna:D

Minden rendezvény alkalmával lehet enni, van nagy konyha, kész ételek. Ettünk egy húslevest cérnametélt-el, majd rántott csirkemellet rizzsel, és egy isteni finom tökös rétest. Soha meg nem ettem volna, ha nem tuszkolják belém, és láss csodát. Ízlett nagyon is.

Az előadás első része tömör, kb : előadomlezavaromhamaramittudokatémárólésmegyekapicsába előadás volt 2 órán keresztül. Többen majdnem lefejeltük az asztalokat. Majd jött egy 30 perces szünet, amikor fontolóra vettük a hazamenetelt, de egyikünk kitartott, és ki lehetett más, mint akinél a kocsikulcs volt. Elvenni nem lehetett, mert még nálam is erősebb, szóval maradtunk tovább. A második emberke már alapból minusszal indult az előzmények miatt, de ő pedig olyyan előadást tartott Mátyás királyról és a Szent Koronáról, hogy szemünk szánk elállt, és csak azt vettük észre hogy vége az előadásnak eltelt 2óra. Majd jöttek a meg nem beszélt kérdések. Egy öreg papa felböszülten nekiindult hogy ő biza kimegy a mikrofonhoz kérdezni, kb 3 percébe került kijutni, majd elmondott egy tényt, és semmi kérdést nem tett fel. Ekkor én előörsként kisettenkedtem a teremből. Ekkor követni kezdett egy kb 145 centis 70 éves fater, kijött utánam a parkolóhoz is. Hát mondom ha harc, ezt leverem, nem téma. Erre nekikezdte : Miért nem fejezik már be, a ku**a anyát hogy ro**na meg az ilyen mocs**s szemétl**da hogy 2 napja itt ba****a mások idejét: DDD……há gondoltam ez nem nekem szól. Kiderült, ő ott a “mindenes” és neki kell nyitni, zárni, időt eltölteni.

A DMSZ fészbúk oldala

Vigadjunk hát!

A Délvidéki Magyarok Szövetsége jól szervezett és összetartó társaság. A kultúrházukban rendszeresen megtartják a fontosabb magyar ünnepeket, bálokat és egyéb mulatságokat szerveznek. A Youtube-ra felrakott videókból kiválasztottam egy újabbat. Jó szórakozást!

watch?feature=player_embedded&v=L2saI_zRML0#

Kanga, Melbourne 2008

Kanga blogjából egy jó kis részlet

Nyolcvanas évek

A tolmácsok mindent tudnak:

A 80-as evek elejen az Ausztral Bevandorlasi Hivatal tolmacsakent dolgoztam. Abban az idoben emigralni (bevandorolni) igen nehez volt a magyaroknak. Ha viszont refugee (menekult) volt az illeto, szabad utat kapott. Akkor masfel eve eltem Ausztraliaban, tehat magyarorszagi helyzetismeretem igen aktualis volt. Amilyen meredek torteneteket kellett forditanom, az hihetetlen! Nehez volt nem pirulni! Semmi, de semmi valosagalapjuk nem volt! Aztan par honap mulva az orintacios (eligazito) orakon ismet talalkoztam az emberekkel, akkor mar mint eloado. Ugy negyszemkozt elmeseltek a valos helyzetuket, kioktattak a trukkokre, amit hasznaltak, hogy menekult kategoriaba kerulhessenek, es ide koltozhessenek.

Igen, sajat tapasztalatuk alapjan itelnek meg mast. En csaltam, tehat ok is biztos csalnak. Ezeknek itt ma jo egzisztenciajuk van, gyerekeik, unokaik. Es csodak csodajara a legnagyobb bevandorlas ellenesek!